Adél 1987. január 10-én született, Pécsett. Ott nőtt fel, ott járt gimnáziumba, azonban többre vágyott a nyugodt, biztonságos vidéki életnél, így felvételizett a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karára, ahova első alkalommal nem sikerült bekerülnie. Nem akarta feladni elhatározását, így a következő évben újból szerencsét próbált. Mivel időközben két nyelvvizsgát is letett, így a plusz pontokkal már könnyebben bejutott az egyetemre. Abban az egy évben viszont, amíg nem járt iskolába Franciaországba ment fél évre, majd egy önkéntes program keretében Afrikában tanult, gyerekeket tanított angolra és szafarizott. A sok új élmény ellenére azonban szíve hazahúzta szüleihez és öcséhez. Mindig is rendkívül szerencsésnek érezte magát a családja miatt, akik mindenben támogatták, annak ellenére, hogy apjának és anyjának néha rendkívüli erőfeszítéseket kellett tennie, hogy gyermekeinek megfelelő oktatást, életszínvonalat biztosítson. Adél ezért mindig is hálás volt és sokat dolgozott, hogy a legtöbb terhet levehesse szülei válláról, nyáron diákmunkát vállalt, az egyetem alatt pedig igyekezett minél jobb jegyeket szerezni, hogy abból a csekély kis ösztöndíjból megvehesse a könyveit és a szépen rendbe hozott albérlet bérleti díjának egy részét ki tudja fizetni. Az egyetem alatt a sok tanulás miatt nem sok ideje jutott arra, hogy randevúzzon, azonban volt valaki, aki eggyel fölötte járt és nagyon kitartóan ostromolta. Sokáig tartotta magát, ám amikor egy ismeretlen, névtelen levélben találkozóra hívta, Adél kíváncsisága győzött, és elment a belvárosi étterembe. Ott várta valaki, akit nevezzünk mondjuk Péternek, egy szál liliommal….. Ezután az események gyorsan követték egymást, közös tanuló délutánok, közös albérlet, közös élmények, közös problémák… Péter szerette Adélban, hogy mindig határozott, de visszafogott volt, mindig tudott hideg fejjel gondolkodni, és remekül kiegészítette őt. Nem szerette viszont, hogy nem tudott néha spontán lenni, mindent percről percre megszervezett az életében. Kapcsolatukat nem vitte előrébb az sem, hogy Péter Brüsszelben kapott állást így néhány évre ki kellett költöznie. Adél tudta ez hatalmas lehetőség Péternek, ezért támogatta benne, azonban ő nem akart vele tartani. Bízott abban, hogy a távkapcsolat majd működni fog. De nem működött.

Adél csalódottságában a tanulásba menekült, nem járt el sehova. Barátnői azonban nem tudták tovább nézni a szenvedését, ezért egy este beállítottak hozzá és elrángatták az egyetemi felező buliba. Adélnak jólesett egy kis kikapcsolódás, ivott néhány pohár bort, majd úgy döntött hazaindul. A Deák téren beszállt az egyik ott ácsorgó taxiba, és mondta a címet ahova menni szeretett volna. Mikor a mondat végére ért, észrevette, hogy egy jóképű fiatalember ül mellette és mosolyog. Sűrű elnézések közepette Adél megpróbált kiszállni a taxiból, ám a fiatalember megragadta a karját és kérte menjenek mindketten ezzel a taxival, hiszen ő is ugyanabban az irányban lakik. Az úton végig beszélgettek, majd mindketten Adél lakásánál szálltak ki. A fiatalember elkísérte a kapuig, majd búcsúzáskor bemutatkozott: Lipót Patrik vagyok.

Hát így kezdődött…

Az egyetem befejezése után Adél munkát keresett, ügyésznek, bírónak nem akart menni, noha kitűnő eredménnyel végzett, így az egyetem hirdetőtábláján szereplő összes ügyvédi irodát felhívta, de sehova sem hívták be interjúra. Néhány hónap ebben a bizonytalanságban telt, mígnem Patrik jó hírrel érkezett haza: az ő irodájukban dolgozó ügyvédjelölt, Csilla gyermeket vár és férjével Németországba költöznek, így az irodának új ügyvédjelöltre van szüksége. Ki sem lehetett volna alkalmasabb erre a feladatra, mint Adél. Patrik örült, meglepő módon azonban Adél kicsit tartott attól, hogy egész nap össze legyenek zárva Patrikkal, félt, hogy rosszat tesz a kapcsolatuknak. De jobbat ő maga sem tudott, így Adél februárban megkezdte munkáját dr. Kolossy Bernátnál….

A munkát, amit most szívesen ott hagyott volna, hogy hazamenjen, és behúzódjon a sarokba, kisírni magát, amíg Patrik nem ér haza. Szerda délután volt, és a lány egy tartózkodási engedélyes ügy miatt ácsorgott a Bevándorlási Hivatal bejárata előtt. Bentről időnként kiintegetett neki a thai nő, akinek a hosszabbítást intézni kellett. De Adél nem tudott a munkára koncentrálni. Nem gondolta volna, hogy ilyesmi történhet vele, akit mindenki a precizitás és a munkaholizmus mintapéldájának tartott. Folyton Patrik és Kolossy Liza járt a fejében. Finoman megpróbált Patrikból kihúzni valamit kedden este, de a férfi vagy nem tudott, vagy nem akart mondani semmit arról, mi történt a zárt ajtó mögött közte és a főnök lánya között. “Semmi különös…” – válaszolta, és ennél többet nem sikerült megtudnia Adélnak. Végigpróbálta az összes általa ismert női praktikát, de csak nagy veszekedés lett a dolog vége. Patrik azóta is tartotta a távolságot, és talán azt várta, hogy a barátnője kezdeményezze a békülést. Adél már bánta, hogy dühében még kedden este, az irodában kidobta a parfümöt. Így bizonyítéka sem maradt, már ha bizonyíték egyáltalán egy illat emléke…

Igazából már maga sem volt biztos abban, hogy tényleg azt érezte amit hitt. Reménykedett hogy az orra csalta meg, nem a barátja.

Felnézett, hogy hol tart a sorban a thai nő, de reménytelenül sokan álltak még előtte. Éppen ismét el akart merülni az önsajnálatban, amikor valaki hirtelen ráköszönt.

• Kezicsókolom! –

Először meg sem ismerte a sportos, gyerekes mosolyú fickót, aki előtte állt. Aztán derengeni kezdett valami.

• Jó napot kívánok! – válaszolta szigorúan. Bízott benne, a másik ennyiből is megérti, hogy most nincs kedve beszélgetni.
• Mit tetszik itt csinálni? – kérdezte amaz, széttörve ezzel a reményeket. A lány igyekezett rövid lenni:
• Sorban állok.
• Idekint? – kisfiús mosoly terült szét a férfi arcán.
• Az ügyfelek bent vannak, ők tartják a sort. Én kijöttem levegőzni egy kicsit…
• Örülök, hogy találkoztunk… Lesz valami munka még a héten?

Igen, Adél most már egészen biztos volt abban, hogy ez a fickó az, aki időnként megjelenik az irodában, és ilyen vagy olyan munkákat kap Kolossytól. Hol egy iratot kell kézbesítenie, hol kényesebb földhivatali ügyben közvetíteni a Hivatal és az ügyvédi iroda között, hol olyan dolgokat intézni, amikről a lánynak még csak fogalma sincsen. Elsősorban az ügyvéd úrtól kapta a feladatokat, időnként Cilike is kiosztott számára néhány tennivalót, és egyszer, igen, valóban, ő, Adél is megbízta egy jelzálogjog földhivatali ügyintézésével.

• Nem hiszem, hogy lenne bármi futkároznivaló.

A fiatalember szemmel láthatóan nem vette zokon a lány szavaiban bújkáló lenézést.

• Azt tetszik gondolni, hogy amolyan lótifuti ember vagyok? – kérdezte vidáman. – Ezek szerint Kolossy ügyvéd úr nem nagyon avatja be magácskát az ügyekbe…

A lány nem tudta, a”magácská”-ért haragudjon-e jobban, vagy a feltételezésért.

• Amit tudnom kell, azt tudom. – válaszolta sértődötten.
• Igen, látom, hogy csak azt. – mosolygott rendületlenül a fickó, akinek a neve is beugrott most a lánynak. Kálmán. Marcali Kálmán. – Nem is baj, ha nem tetszik tudni mindenről. De a lótifutiságot tessék elfelejteni… magánnyomozó vagyok.
• Ha most azt várta, hogy meglepődök, téved. Nekem mindegy, mit csinál.

Adél elfáradt. A férfi beszélni kezdett, és csak mondta, mondta a sületlen történeteit a különféle ügyekről, amikben a segítségét kérték. Szemmel láthatóan örült annak, hogy találkozott a lánnyal, és még véletlenül sem akart elmenni, és magára hagyni. Éppen egy megcsalt feleség aktájánál tartott, és a hajszáloptika által készített, remekbeszabott képeknél, amikor a nő váratlanul félbeszakította.

• Ha maga ilyen ügyes… akkor nekem is tudna segíteni?
• Adélkának bármit! És pénzt sem kérek érte! – készségeskedett Kálmán. A hangjában volt valami, ami arra késztette a lányt, hogy alaposabban megnézze magának. Fiatal, sportos, világos hajú férfit látott, kisfiús mosollyal az arcán. A májusi hőségben rövidujjú, fekete pólót viselt és farmert. “Nem is rossz…” – jutott eszébe a lánynak, de gyorsan elhessentette a gondolatot. Inkább visszatért az üzlethez.
• Tudja… Kálmán, Lipót Patrik és én jegyben járunk.
• Lipót ügyvéd úr és magácska? – a férfi hangja egy árnyalatnyi csalódottságról árulkodott.
• Igen. De mostanában valami nincs rendben. Azt hiszem, van valami… vagy valaki…
• Egy másik nő? – Kálmán egyszerre tűnt felháborodottnak és megkönnyebbültnek.
• Egy másik nő. Azt hiszem, tudom is, hogy ki az.
• És bizonyíték kell… – bólogatott Marcali.
• Igen. Úgy látom, érti, miről beszélek.
• Értem én, persze… – Kálmán megvakarta a fülét. – De eléggé kényes az ügy. Lipót ügyvéd úr társ a Kolossy irodában. Mi lesz, ha kiszúrja, hogy figyelem? Vége a megbízásoknak! – kicsit gondolkodott, majd folytatta. – Lehet, magácskáért esetleg bevállalom. Mit lehet tudni a hölgyikéről?
• Azt, hogy ő Kolossy Liza.
• Kolossy ügyvéd úr lánya?!
• Ő. Pontosan.

Marcali Kálmán akkorát sóhajtott, hogy egy, a Bevándorlási Hivatalból kifelé tartó afroamerikai családapa szomorúan megveregette a vállát. Sorstárs lehet ez a fehér fickó, akinek szintén nem adták meg a tartózkodásit…

• Összefoglalva, Adélka azt kéri tőlem, hogy figyeljem meg a Kolossy Ügyvédi Iroda alapító tagjának a lányát, és az iroda társtulajdonosát…
• Igen. Ha nem vállalja, akkor sincsen ezzel gond. De akkor messziről kerüljön el engem az irodában…
• És ha vállalom? Akkor nem kell elkerülnöm? – pajkos szikra gyulladt ki a férfi szemében.
• Akkor minden nap jelentheti nekem, hogy jutott-e valamire.
• Rendben, vállalom. Annyi fájdalmat látok Adélka szemében, hogy nem mondhatok nemet.
• De figyelmeztetem: konkrét bizonyítékokat kérek. Nekem nem elegendő, hogy ezt láttam, vagy azt hallottam. Fénykép, hangfelvétel…
• Beismerő vallomás? – mosolyodott el ismét Kálmán. Ez a fickó mindenből viccet csinál! Adél egy pillanatra sajnálta, hogy belekezdett ebbe az egészbe.
• Akkor megállapodtunk?
• Igen. Ma este kezdek. Ha Lipót ügyvéd úr elmegy otthonról egyedül, azonnal tessék nekem egy sms-t dobni erre a számra. Itt a névjegyem. Holnap késő délután bemegyek az irodába, amikor már nincs bent senki, csak magácska. Néhány dolgot meg kell beszélnünk. Miből gondolja, hogy a barátja megcsalja? Mik a vőlegény szokásai? És még lesz néhány kérdésem.
• Rendben. – Adél látta, hogy a thai nő integet belülről. – Most mennem kell, Kálmán. És köszönöm.
• Nagyon, nagyon szívesen… – Kálmán szemei egy pillanatra hűséges kutyaszemekké változtak, de ezt a lány már nem látta, mert sarkon fordult, és köszönés nélkül berobogott az épületbe.

---

Az irodában zajlott a szokásos műszak. Kolossy és Lipót ügyvéd urak megbeszélést folytattak a pénzügyekről, a rezsiről és a takarékosságról, Cilike pedig telefonon időpontot egyeztetett valakivel. Közben fél szemmel az ajtót leste, mert beszélgetés közben beengedett egy ügyfelet a kapunyitóval.

• Jó gondolat. – mondta éppen Kolossy Bernát. – Cseréljük le a jogszabály előfizetésünket. Amit javasolsz, látszólag semmivel sem tud kevesebbet, és fele annyiba kerül.
• Tudnék én ingyen is… – mosolygott Patrik. – De abban nehéz keresni, tárgyszóra, bírósági döntésre.
• Én még a vaskos törvénytárakon edződtem! – nevetett az idősebb. – Nekem igazából mindegy, Cilike vagy Adél honnan bányássza elő a szükséges jogszabályt. Csak naprakész legyen!
• Akkor elárulom, hogy az elektronikus információszabadságról szóló törvény alapján a Kormányzati Portálon elérhető a Hatályos jogszabályok elektronikus gyűjteménye, úgy rövidítik, hogy HJEGY. A szolgáltatás az önkormányzati rendeletek kivételével minden hatályos jogszabályt tartalmaz. A gyűjtemény ingyenesen és korlátozások nélkül használható. Ennél nem lesz naprakészebb forrásunk, bármilyen CD-t, bármilyen webes szolgáltatást rendelünk meg. És biztos vagyok benne, hogy Adél profi módon tudja használni.
• Látod, Patrik, máris megtakarítottál évi 200 ezer forintot az irodának! Apropó, Adél. Minden rendben van vele mostanában?
• Mire gondolsz, Bernát bátyám? Tudtommal semmi különösebb sincsen vele.
• Cilike mesélte, hogy tegnap este elájult, itt az irodában. Talán a feszített munka… Húzzátok még ki valahogy ezt a két hónapot, aztán ahogy beköszönt a törvénykezési szünet, tűnjetek el minél messzebb!
• Nem vettem észre, hogy ennyire ki lenne fáradva. Különös. Majd vigyázok rá.
• Vigyázz is. Úgy látom, mostanában a nőkkel van bajunk mindkettőnknek.
• A nőkkel? Hogy érted? – Bernát figyelmét nem kerülte el Patrik váratlan idegessége.
• Neked a tiéddel, nekem az enyémmel. Liza… bajban van.
• Mi történt? – Patrik már indult volna a saját szobájába, de most visszaült.
• Bejelentkezett érte egy fickó. Pontosabban nem érte, csak a pénzéért…
• Micsoda? Nem értem! Nekem erről egy szót sem szólt…
• Tudom, hogy szoktatok beszélgetni. Tegnap is bent járt nálad, mielőtt megtámadta volna a pénztárcámat. Nem tehetek róla, ő az egyetlen, aki maradt nekem… igazából az ujja köré vagyok csavarva, azt csinál velem, amit akar.

Patrik válaszolni akart, de kopogtattak. Cilike dugta be a vörös fejét, és bűbájosnak szánt, károgó hangján jelentett:

• Ügyvéd úr, megérkezett a négy órai ügyfél!
• Köszönöm, Cilike, kérem kísérje be.

Visszafogott, tiszteletteljes mozgású férfi lépett be.

• Jó napot kívánok! Magyar Gyula vagyok.
• Üdvözlöm, Magyar úr! Kávét, teát?
• Nem kérek én semmit, köszönöm szépen. Csak az igazamat.

Patrik elhúzta a száját kifelé menet. A legrosszabb ügyfélnek azt tartotta, aki meg van győződve az igazáról. Mert onnantól az ügyvédnek kevés a mozgástere, nehezebb az egyezség, vagy keményebb munka elfogadtatni, hogy más az erkölcsi értelemben vett igazság, és más az, hogy a jog kinek ad igazat. De azt is tudta, hogy Bernát ennek pontosan az ellenkezőjét vallja. Az idősebb ügyvéd szerint érdemes harcolni, mert előbb vagy utóbb győznie kell az igaznak. Patrik biztos volt abban, hogy Kolossy téved.

Amint becsukódott az ajtó, Kolossy ügyvéd úr bíztatóan megszólalt: – Kérem, mondja el, mi a probléma.

• A lányom. Kirúgták a munkahelyéről.

Bernát együttérzőn bólogatott. Az imént a saját lánya ügye jutott az eszébe, most egy idegen apa kérte meg, hogy segítsen.

• Milyen indokkal szüntették meg a munkaviszonyát?
• Átszervezés. És szóbeli közlés. Pedig Katinka terhes.
• Álljunk csak meg. A Munka Törvénykönyve szerint felmondási védelem illeti meg a terhes nőt…
• Igen, de itt vissza dátumozták a felmondást! A lányom május 11-én jelentette be, hogy terhes, a munkáltató levele pedig 9-i keltezésű. Ha nem lenne terhes, nem teszik ezt vele. Áprilisban módosították a munkaszerződését határozatlan idejűre, és felemelték a fizetését is. Erre május elején kirúgják, igaztalanul, visszadátumozott papírral…
• Nem számít, Magyar úr. A terhesség, mint objektív állapot, a döntő. Ha a lánya 9-én már terhes volt, akkor nem is kell foglalkoznunk a visszadátumozással. Amúgy szerencséje van a lányának: jövőre hatályba lép az új törvény, és abban már csak onnantól áll a felmondási védelem, amikortól a munkavállaló bejelentette azt a munkáltatónak.
• Hát… ennek a hírnek fog örülni Katinka. De most mi a teendő?
• Van jogvédelem biztosítása a lányának?
• Micsodája?
• Biztosítása. A jogai védelmére. Ha kötött ilyet, akkor ez a beszélgetés, meg a teljes eljárás ingyenes lesz neki, mert fizeti a biztosító.
• Nem tudom… nem hiszem, hogy van neki ilyen.
• Ha van, a legközelebbi találkozóra hozza magával a kötvény számát. Ennyi elég is. Mert tudja, a lányának, ha azt szeretné, hogy mi képviseljük, be kell fáradnia ide hozzánk, és személyesen kell megbízást adnia. A kötvényszám alapján pedig felvesszük a kapcsolatot a biztosítóval, és intézünk mindent.
• Igen, igen, persze! Katinka be tud jönni, amikorra mondani tetszik.
• Rendben van, Magyar úr, kérem odakint a titkárnőnél egyeztessenek időpontot. Viszontlátásra!
• Viszontlátásra, ügyvéd úr! Köszönöm szépen, a lányom nevében is!

Bernát fáradtan bólintott. Fél öt elmúlt, és igazán ivott volna már egy jó feketét.

Kopogtak, és Cilike tolatott be az ajtón. Kezében egy fekete tálcán ott illatozott a kávé.

• Úgy gondoltam, ügyvéd úrnak szüksége lesz erre…
• Nem tudom, mihez kezdenék maga nélkül, Cilike! – mosolyodott el a férfi.
• Tudja jól, ügyvéd úr, ebben az irodában én vagyok az egyetlen, aki pontosan tudom, hogyan tetszik inni a kávét. Liza kisasszonyt is beleértve!
• Adélról nem is beszélve… – bólintott Kolossy. – Visszaért már a Bevándorlási Hivatalból? Tudni akarom, mit intéztünk a thai kisasszonynak…
• Kisasszony! – horkant fel Cilike. De azonnal visszanyerte az előbbi, tündibündi viselkedését. – Persze tudom, fontos ügyfél fontos valakije…
• Cilike, miért hiszi azt minden thai masszőrről, hogy prostituált? Ez a lány egy szalonban dolgozik…
• Ne folytassa, ügyvéd úr! – Cilike keresztet vetett. Bernát befejezte a témát. Látta, hogy a nőt nem tudja meggyőzni. Igazság szerint az a fontos személy, az iroda egyik leggazdagabb és legrendszeresebb kliense, akire Cilike gondolt, valóban nem éppen a keresztényi családfelfogásáról volt ismert. S az is igaz, a thai lányt ő ajánlotta be Kolossyékhoz azzal, hogy az eljárással kapcsolatos minden költséget neki számlázzanak. Cilike nem vont le éppen rossz következtetést ezekből a tényekből.
• Na mindegy, Cilike! Megiszom a kávét, és indulok haza. Ha addig még megérkezik Adél, jöjjön be hozzám. Patrik?
• Lipót ügyvéd úr az imént ment el. Azt mondta, megbeszélése van.

Az ügyvéd bólintott. Valóban, Patrik jelezte neki, hogy ma találkozik Mihóczkival, és megbeszélik azt az életjáradékos ügyet.

Kopopgtak, és Adél dugta be a fejét az ajtón.

• Jó napot kívánok, ügyvéd úr! Megjöttem a Bevándorlási Hivatalból!
• Köszönöm, Cilike! – nézett Bernét a titkárnőre, aki kénytelen-kelletlen kivonult a szobából. Odakint azonban jó szokása szerint hegyezte a fülét, egészen addig, amíg Kolossy be nem csukta az ajtót. Akkor szusszantott egyet, és morcosan készülődni kezdett hazafelé.
• Mit sikerült intézni? – kérdezte Kolossy odabent Adélt. A lány elővette az aktát, és eminens módon sorolta az információkat.
• A tartózkodási engedélyt két évvel meghosszabbították. A munkaviszony igazolását elfogadták ugyan, de ki fognak menni helyszíni ellenőrzésre is. Még egy hosszabbítás nem lehetséges, ezért jobb lesz, ha ezt a két évet arra használják fel, hogy előkészítik a letelepedésit.
• Köszönöm, el fogom mondani ezt Balázsnak.

Mindketten tudták, hogy a thai nő patrónusára gondol.

• A papírokat beszkennelem, és lezárom az e-aktát.
• Rendben van, Adél… hogy érzi magát?

A lányt meglepte a hangsúlyváltás. Egy pillanatra belenézett a nála 30 évvel idősebb férfi szemébe, és zavarba jött.

• Mire gondol, ügyvéd úr?
• Cilike mesélte, hogy tegnap rosszul lett.
• Cilike! – Adél felcsattant. – Azt hiszem, Cilike gyakran foglalkozik olyasmivel, ami nem rá tartozik!
• Igaz amit mondott?
• Igaz… illetve nem… vagyis nem úgy. Nem lettem rosszul. Csak rossz hírt kaptam.
• Én nem akarom magát kifaggatni. A maga élete. De azt… elmondom, hogy ha úgy érzi, segítségre van szüksége, rám mindig számíthat.

Adél bizonytalanul a kijárati ajtóra pillantott.

• Köszönöm, ügyvéd úr. Ezt a dolgot elintézem egyedül is…
• Jól van. Esetleg ehhez az ügyhöz lehet bármilyen köze a lányomnak?

A nő ismét a férfira nézett. Mit tudhat ez az ember? A lánya talán mesélt neki?

Lassan bólintott.

• Igen, lehet hozzá köze…
• Értem. Nem akarja ezt megbeszélni egy sütemény mellett? Nem itt az irodában, ahol a falnak is füle van… – kifelé intett, Cilike helye felé. Adél bizonytalanul bólintott még egyet.
• Rendben, Adél, akkor holnap munka után megbeszéljük ezt!
• Jó… illetve, elnézést kérek, de holnap munka után elfoglaltságom van. – Adélnak eszébe jutott, hogy a magándetektívvel is pontosan ezt az időpontot egyeztette le. – De pénteken alkalmas lenne…
• Legyen pénteken! – mondta vidáman Kolossy. – Akkor kérem, fejezze be az archiválást, én pedig megyek haza!
• Igen, ügyvéd úr! Viszontlátásra!
• Kezicsókolom, Adél! Akkor holnap reggel.

A lány leült az asztala mögé. Üresen tátongott az iroda, mindenki elment már. Csak ő maradt ott különös, kétségbeejtő érzésekkel a szívében.

Kattints ide a 4. részhez!