Ezen a csütörtökön minden csütörtököt mondott…

Kezdődött azzal, hogy reggel egyetlen számítógép sem volt hajlandó megtalálni az internetet. Megállt az összes cégügy, nem lehetett tulajdoni lapokat lekérni, Adél nem tudta beadni a fizetési meghagyásokat, ráadásul Cilike sem kezdhette úgy a reggelt, ahogyan szokta, azaz a Sztárhírek oldalának alapos tanulmányozásával. A titkárnő, talán ezért, talán csak az irodai buzgóságától hajtva, azonnal hívta a céget, akik a szervert üzemeltették, és karbantartották az irodai gépeket is.

– Siessen, Imre! – kérlelte az informatikust a telefonban. – Meg kell csinálnia a gépeket, mielőtt a Főnök Úr beér! Biztosan vírustámadás ért minket… – fűzte tovább gondolatait, és egyre kalandosabb vizekre evezett. – A múltkor annak a fiatalembernek, aki Adélkához jött, a szeme sem állt jól… Talán kileste a kódjainkat! Ráadásul folyamatosan tüsszögött!

A vonal túloldalán Imre megnyugtatta, hogy bizonyára nem erről van szó, és egy órán belül ott lesznek.

Persze valóban nem történt semmiféle szabotázs, egyszerűen csak az iroda routere adta meg magát. A halk szavú informatikus újra indította a rendszert, és Cilike legnagyobb boldogságára a Sztárhírek azonnal bejött.

Aztán megnémultak a mobiltelefonok. Senki nem tudott lebonyolítani rajtuk egyetlen benti vagy kinti hívást sem, és Patrik, amikor kicsivel kilenc óra után beért, dühöngve rótta a köröket irodája és Cilike asztala között, aki az egyetlen, ósdi, vonalas telefonon, amit egyébként csak faxnak használtak, de legalább adott vonalat, megpróbálta felvenni a kapcsolatot a mobilszolgáltató diszpécsereivel. Hamarosan kiderült, hogy egy csekk okozta a bonyodalmat, amit késve fizetett be a titkárnő, és ráadásul, amikor figyelmeztető sms érkezett a telefonokra, akkor sem faxolta át a befizetési igazolást a szolgáltatónak. Most ez megtörtént, és a vonalak hamarosan ismét éltek. Cilike azonban egy hang nélkül temetkezett bele az egyik, Kolossy ügyvéd úr által diktafonra mondott peranyag begépelésébe, és pontosan tudta, hogy Lipót Patrik azt fontolgatja magában, hogy kirúgatja őt innen.

Kicsivel később a lenti kaput nyitó szerkezet ment tönkre. A titkárnő hiába nyomkodta a gombot, csak nem nyílt ki odalent az ajtó, így minden egyes ügyfél esetében a vörös hajú irodai alkalmazottnak kellett lemennie, és beengednie az illetőt. Már pedig a mai napon sok ügyfél jött, Patrikhoz óránként, de Kolossy Bernáthoz is másfél óránként érkeztek az emberek, sőt Adél is beszélt meg találkozókat olyan társasházkezelő céges ügyfelekkel, akiknek a fizetési meghagyásos ügyeit bonyolította. Cilike magában úgy káromkodott, akár egy kocsis, de hangosan egy szót sem szólt, mert még élénken élt az emlékezetében a nemrégiben történt mobiltelefonos fiaskó. Azonban, amikor egyik útja alkalmával meglátta az épület gondnokát, úgy lekapta a tíz körméről, hogy a férfi, akinek egyébként titokban romantikus elképzelései voltak a kardos, egyedülállónak ismert asszonnyal kapcsolatban, se köpni, se nyelni nem tudott.

De ezzel még mindig nem volt vége. Nem messze, egy keresztutcában burkolat helyreállítást végeztek, és sikeresen megfúrtak egy földbe fektetett villanyvezetéket. Legalább tíz háztömbben elment az áram, és Patrik megint dühönghetett egy hatalmasat, hangosan perrel fenyegetve az összes kétbalkezest, akik miatt a kiesett időt figyelembe véve az irodának kára származik. A férfi hirtelen befejezte a műsort, vette a telefonját, és kiment az irodából. Adél felemelkedett a székéről, és lopott pillantást vetett Cilikére. A titkárnő a diktafon fülhallgatójával a fülén, buzgón ütötte a billentyűket, ezúttal az iroda egyetlen mechanikus írógépén, olyan erővel, mintha mindegyik betű helyén a társasház gondnokának szerencsétlen fejét látná. Adél gyorsan elővette Kálmán névjegyét, és bepötyögtette a számot. Közben átkozta magát, hogy mindezt miért nem reggel, idefelé jövet tette meg. Akkor senki sem zavarta volna, mivel Patrikkal a lehető legritkábban jöttek be együtt az irodába. Adél tömegközlekedéssel nyolcra járt, ahogyan egy rendes és pontos ügyvédjelöltnek kell, míg Patrik a Volkswagen Passat-tal kilenc körül érkezett meg rendszeresen. Most lélegzetét visszafojtva hallgatta, ahogyan a vonal túlsó végén kicsöng a hívás.

– Igen? – Kálmán hangja álmosnak tűnt. Úgy látszik, ő sem éppen a nyolc órai munkakezdés híve.

– Dr. Kormos Adél vagyok!

– Ó, Adélka! Kezét csókolom! Mi történt?

– Most ment el az irodából! – suttogta Adél a telefonba.

– Igen, tudom. Ott szobroztam a ház előtt, és láttam Lipót ügyvéd urat kijönni. Ha nem haragszik magácska, már rá is tapadtam a kis hűtlenre… – ezek szerint a fickót mégsem alvásból keltette fel.

– Nem tudhatja, hogy hűtlen-e! – csattant fel Adél, de azonnal észrevette magát, és ismét suttogásra váltott. – Maga még nem hallott az ártatlanság vélelméről? – kérdezte csípősen.

– Hmm, nem… Csak vicceltem! – nevette el magát a férfi. – De ha magácska szerint ártatlan, akkor mit keresek itt mögötte a Szentendrei úton?

– Figyelje tovább, Kálmán! – adta ki az utasítást, egyébként teljesen feleslegesen Adél, azzal letette a telefont. Ahogyan felnézett, Cilike szúrós tekintetét látta maga előtt.

– Mit csinál, Adélka?

– Csak elintéztem egy telefont. Nem működik a gépem, nem tudok meghagyásokat beadni…

– Én a maga helyében addig rendezgetném az aktákat. Vagy jogszabályt olvasnék… Ha a Főnök Úr kijön az irodából, és meglátja, hogy Adélka lóg, akkor…

– Nem lógok! – válaszolta sértődötten Adél, de aztán valóban jobbnak látta, ha előveszi a legutóbbi Pesti Ügyvédet, és áttanulmányozza a Ptk tervezett változásairól szóló cikket.

– Csillácska sohasem lógott… – mormogta maga előtt Cilike, de úgy, hogy azt az ügyvédjelölt is hallja. Csilla volt az a nő, aki korábban az irodában dolgozott jelöltként, azután családostól kiköltözött Németországba. Az ő helyére vették fel Adélt, aki most arra gondolt, ő is Brüsszelben lehetne, két nyelven beszél, szóval meg is tudná magát értetni, és akkor Péterrel sem ért volna véget a kapcsolat. Bár azóta már haza is jöhetett onnan a fiú.

Ez idő alatt Patrik bekanyarodott egy családi ház udvarára. Mihóczky a teraszon állva figyelte, ahogyan barátja kiszáll az autóból. Az ügyvéd azonnal a tárgyra tért.

– Van valami változás tegnap óta? – kérdezte, mialatt kezet fogott a másikkal.

– Igen. Ha minden igaz, talán mára választ is kapunk. – válaszolta amaz. – Beszéltem azzal a közvetítővel, akit említettem. Amúgy meglepett a látogatásod…

– Odabent nincs áram, feleslegesen ücsörögtem ott. Azt hiszem, hasznosabban tudjuk tölteni itt az időt. Beszéljük át ismét az elképzelést.

– Felesleges, nyugi. Ne izgulj. Patrik! Mindent intézek, minden rendben lesz. Gyere be, igyál egy kávét.

– Az átutalás rendben van?

– Mondom, hogy nyugodj meg. Rendben van minden. Megcsináljuk ezt a bulit, nyugalom. Ahogy megbeszéltük. Én hoztam az öregasszonyt, te hoztad a befektetőt, már csak annyi a dolgunk, hogy elintézzük, ne legyen per. Mert hiába van a nevemen az ingatlan, ha a vénasszony beperel minket, és rákerül a tulajdoni lapra egy perfeljegyzés…

– Ezért kérdezem azt a rohadt átutalást!

– Figyelj, Patrik, úgy látom, most nem nagyon lehet veled beszélni. Menj haza, pihenj, hívlak, ha visszaszólt az emberem.

– Te könnyen beszélsz, Mihók. De az én kamarai tagságom ugrik, ha ez a nő balhét csinál.

– Nem fog balhét csinálni, nyugodj meg. És most beszéljünk a másik ügyről, a németországi cégalapításról. Nekem fontos, hogy még a héten készen legyenek az iratok. Felvetted a kapcsolatot a kinti ügyvédekkel?

– Persze. Holnap kimegyünk együtt, már várnak.

Kálmán feszülten figyelt. Imádta a technikát, ennek köszönhetően olyan kütyükkel rendelkezett, mint kevesen a magánnyomozó szakmában. Ez a cucc, amivel most gyakorlatilag az ügyvéd és a másik férfi minden szavát hallotta, több százezer forintos felszerelés volt, bár ő fillérekért jutott hozzá egy angol barátján keresztül. Persze kellett rajta még finomítani, fejleszteni, de Kálmánnak ez nem okozott problémát. Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karára járt, és ezzel párhuzamosan még egy egyetemre, amit soha senkinek sem árult el. A műszer kiválóan működött.

Kálmán hallott pár érdekes dolgot, de ezeknek semmilyen kapcsolata sem lehetett az Adélkától kapott megbízással, és Lipót ügyvéd úr esetleges hűtlenségével. Mégis, ezek az ügyek…

Kicsapódott az ajtó, és a két férfi ismét feltűnt a teraszon. Kálmán észrevette, ahogyan a másik fickó, nem az ügyvéd, felnéz, és egyetlen pillanatra egymás szemébe mélyedt a pillantásuk. A magánnyomozó azonnal kapcsolt. Már indítózott is, és a látszólag lomha, de Kálmán által alaposan felspécizett Skoda Fabia szinte kilőtt a kicsi szentendrei utcából.

– Ezt a fickót ismerem! – nyögte Patrik. – Engem figyelt! Szerinted hallott valamit?

– Nem hiszem… – válaszolta Mihóczky. – De nem tudhatjuk. Ki akarhat téged megfigyeltetni?

Patrik ránézett a másikra. Értetlen tekintete lassan kitisztult, és hirtelen felcsillant a szemében a felismerés.

– Tudom, ki lesz az… – mondta. – Basszus, csak azt nem tudom, miért!

– Mondd már! – sürgette a másik, mialatt őrült sebességgel nyomkodta telefonja billentyűzetét, és egymás után három sms-t küldött el valakinek, vagy valakiknek.

– Kolossy! Kolossy Bernát! Ki más lehetne? Neki dolgozik ez a féreg.

– Ezt a dolgot neked kell intézned! Én intézem a másikat! – kiáltotta Mihóczky, nem törődve azzal, hogy Patrik egyáltalán érti-e, hogy mit akar mondani. – Most menj vissza az irodába, mintha semmi sem történt volna. Gyerünk! Ja, és menj hátul, Pomáz felé!

– Rendben! – Patrik keménynek és elszántnak érezte magát, ahogyan kihajtott az udvarból. Van mintegy fél órája, amíg beér az irodába, addig kigondolja, hogyan folytassa a dolgait ezek után Kolossyval és a lányával…

Az áram már visszajött, és Adél sebesen gépelte a beadványt egy közös költséggel kapcsolatos perhez. Egészen belefeledkezett a dologba, így öszerezzent, amikor megszólalt a mobilja. Megnézte ki keresi, aztán remegő kézzel felvette a telefont.

– Igen? – kérdezte.

– Adélka, én vagyok az, Kálmán! – a vonal túlsó végén a férfi hangja sürgetőnek és izgatottnak tűnt.

– Tudom, Kálmán, hogy maga az. Megtudott valami érdemlegeset?

– Igen! Igen! Illetve…

– Nyögje már ki! Liza? Azzal a nővel találkozott?

– Bocsásson meg, Adél, de… AZ ANYÁD! MI EZ??? – Adél azt hitte, megsüketül, mert váratlanul csattanás hallatszott, egy robaj a telefon hangszóróján keresztül, aztán hirtelen csend lett.

– Kálmán! Kálmán! Halló! Ott van? – a nő belesikoltott a mikrofonba, de nem kapott választ. Adél sápadtan körülnézett, és megint Cilikével találta magát szembe, akinek az arcára volt írva a véleménye. Ez a nő kedden elájul, csütörtökön sikoltozik, ami a legúribb körökben is az azonnali pszichiátriai kezeltetés előhírnöke. – Kálmán… – suttogta az ügyvédjelölt, aztán hirtelen magához tért, a bénultság lehullt róla, és azonnal tárcsázta a 107-et.

– Halló, rendőrség? Halló! Dr. Kormos Adél ügyvédjelölt vagyok! Egy férfi bajban van, valahol Szentendre és Budapest között… A neve Kálmán… Marcali Kálmán! Nem, nem tudom pontosabban, hol van… Éppen telefonon beszéltünk, amikor… Nem… Nem! Értse már meg, hogy…

A nő elveszítette a türelmét. Kirohant az irodából, le az utcára, onnan gyalog tovább, amíg le nem intett egy taxit.

– Vigyen ki Szentendrére! – kiáltotta. – Igyekezzen!

A taxis megnézte a feldúlt kis hölgyet.

– Valami probléma van, hölgyem? – kérdezte. Adél ránézett, aztán úgy döntött, röviden elmondja neki, mi történt. A férfi bólintott. – Tudok egy módszert… – mondta.

Azzal bejelzett a rádióján.

– Hallgatlak, 342-es! – szólalt meg a diszpécser hangja.

– Marika, egy kedves utasomnak tudnia kellene, hogy Szentendre felé tudnak-e a kollégák valamilyen komolyabb balesetről.

– Itt vagyok, Józsikám! – hallatszott egy másik hang. – 445-ös vagyok, és itt állok egy piszokul összetört Skoda Fabia mellett. Éppen most vágják ki a sofőrt a kaszniból…

– Mi történt?!

– Csúnyán nekimentek. Az autót beküldték az árokba rendesen. Azt hallottam, cserbenhagyásos ügy, mert a másik autó elszelelt.

– Vigyen azonnal oda! – kérte Adél a taxist.

Már kint száguldottak Békásmegyernél, amikor az ellenkező sávban egy veszettül szirénázó mentőautó húzott el.

– Ez lesz az… – morogta a taxis, és már kanyarodott is be egy “Behajtani tilos!” táblánál, hogy áttérjen a Budapest felé menő oldalra. – Rajta maradok, nyugodjon meg, hölgyem!

Adél csak intett. Úgy érezte, mint aki valami lidérces, részeg álomból ébred. Itt ül egy taxiban, követve egy mentőautót, ami egy ismeretlen embert szállít… igen, de ezt az ismeretlent akkor érte a baleset, amikor az ő, Adél ügyében járt. És talán tud valamit…

Dr. Kolossy Bernát az íróasztala mögött ült, és egy beszéden dolgozott, amit az Önhibájukon Kívül Hátrányos Helyzetbe Került Jogászok Alapítványa által szervezett jótékonysági koncert előtt szeretett volna felolvasni. Az ő tisztéül szabták, hogy megnyissa a rendezvényt, s ugyan már ezernyi hasonló összejövetelen vett részt korábban, mégis mindig elkapta a lámplaláz. Ahogyan írt, időről időre hangosan felolvasta a papírra vetett szavakat, hogyan festenek majd élőben. Ezt a szokását már az egyetemi perbeszédversenyekre való felkészülés során felvette, és azóta is megmaradt. Tapasztalatból tudta, a leírva mégoly zseniálisnak tűnő szavak is hangozhatnak rendkívül sután, vagy otrombán.

Megcsördült a telefon, és az ügyvéd szórakozottan emelte fel a kagylót.

– Halló, Apuka!

A beszéd által felvázolt világból pillanatok alatt a valóságban találta magát, és egy pillanatig el sem hitte, hogy valaki így nevezte őt.

– Ki beszél? – kérdezte szigorúan.

– Frenk vagyok! Érdeklődöm, hogy beszéltél-e a lányoddal, fater!

– Én nem vagyok a maga faterja!

– Nos, ha biológiai értelemben vesszük, valóban nem. De családjogi szempontból…

– Ide figyeljen, maga szemtelen fickó!

– Ne tedd ezt, Apuka! Ne sértsd meg a vejedet, hiszen nem is ismersz. Rád különben is csak annyi tartozik, hogy Liza nem veszi fel nekem a telefont, ezért neked kellett elmondanod neki, mit üzentem. Megtetted?

– Meg. – Bernát nyugalmat erőltetett magára. Igyekezett ezt az ügyet is kívülről látni, ahogyan azt az ügyvédi munkája során is tette a saját ügyfelei előadásaival kapcsolatban. A távolságtartó látásmód segített abban, hogy felfedezzen olyan problémákat, amelyeken egy elfogult szem esetleg átsiklott volna. – És tolmácsolhatom a lányom válaszát.

– Tedd azt, öreg!

– Nem fog magának tartást fizetni.

– Hm. Az én ügyvédem szerint pedig fog. Én pozitív szemléletű ember vagyok, így inkább az ő szavainak adok hitelt.

– Ki az ügyvédje?

– Rábaközyné dr. Somlai Viktória. Szép, régi, magyar név….

Kolossy homlokán összeszaladtak a ráncok. Rábaközyné az egyik legismertebb családjogi ügyvéd Budapesten. Rámenős, kőkemény, régi ügyvéd dinasztia egyik utolsó sarja. Ez a nő az utolsó lélegzetvételig küzdeni fog. Főleg, ha úgy egyezett meg a kliensével, hogy a végeredményből kap pénzt. Ráadásul Viktória… az a bizonyos Viktória, akivel majdnem összejött a románc, de akkor még volt Sarolta, aki miatt Kolossy inkább nem… Viktória amúgy is falta a férfiakat. Annak idején dolgoztak ugyanabban az irodában, Bernát mint kezdő ügyvéd, Viktória mint ügyvédjelölt. És hát a lány erkölcsei nem bizonyultak éppen gránit szilárdságúnak. S ezért Bernát már akkor elküldte. Ha a nő emlékszik erre, akkor valószínűleg nem lesz túl barátságos a per során.

– Nos, Frenk, majd meglátjuk. A maguk házassága ezer sebből vérzik. A lányom nem tudta, hogy házasságot kötnek. Hat évi különélést tudunk igazolni. Magyar hatóság sohasem hitelesítette a frígyre lépést.

– Nem akarok én hozzá költözni… Bár 20 évesen is szép lány volt… most már egyszerűen gyönyörű lehet. Nekem elegendő ha fizet havonta egy-két lepedőt.

– Felejtse el. Olyan keresetet igazolunk le a lányomnál, hogy a végén magának kell őt eltartania!

– Hát, most én mondom, amit az előbb te mondtál, fater. Majd meglátjuk. Az ügyvédem hamarosan küldi a hivatalos levelet.

– Várjuk! Viszont hallásra!

– Csá, öregem!

Kolossy lecsapta a telefont, és vett egy mély lélegzetet, hogy valahogy elpárologtassa a dühét. Beszélnie kell Lizával. Sikerült-e bármilyen anyagot összeszednie erről a házasságról?

Kopogtak, és Patrik lépett be a szobába. Az arca különösen feszültnek tűnt.

– Szervusz, Bernát! Tudsz valamit a kopódról?

Kolossy ma már másodszor nem kapcsolt. Kiről? Miről? Az arcára kiülhetett a tanácstalanság, mert Patrik megismételte a kérdést, most már érthetőbben.

– Nem tudod, mi a helyzet Marcalival?

Az idősebb ügyvéd megrázta a fejét.

– Fogalmam sincsen. Nem jelentkezett be, pedig a Zoltai-féle ügyben hamarosan mondanunk kell valamit a bíróságon.

– Én most hallottam felőle… – Patrik hangja annyira furcsán csengett, hogy Bernát felkapta a fejét.

– Mi történt?

– Marcali nemrég karambolozott a Szentendrei úton. Kórházba vitték, súlyos sérülésekkel.

– Micsoda?

– Hallottad. Nem tudod, mit kereshetett arrafelé?

– Honnan tudnám? – Kolossy ismét úgy érezte, Patrik hangjában van valami megfoghatatlan. – Nem lehet, hogy valaki másnak dolgozott?

– Persze… lehet. Hát jó. Bárki is küldte oda, már talán sohasem tudja meg, amit meg akart tudni. Ugye, Bernát?

– Igen. – felelte amaz. – De fogalmam sincs, mit akarsz ezzel mondani.

– Semmit… Mennem kell, holnap korán kelek. Tudod, az az amszterdami út, a holland-magyar vegyesvállalat ügyében.

– Ja igen. Jó utat, és vigyázz magadra!

Patrik intett, és már elindult kifelé, amikor ismét kopogtak. Cilike dugta be a fejét az ajtón.

– Ne haragudjon, ügyvéd úr, de furcsa dolog történt…

– Ki vele, Cilike, mondja! – Kolossy magában arra gondolt, az eddigieknél sokkal furcsább dolog már nem következhet. Tévedett.

– Az imént… felhívott egy ismeretlen férfi… és közölte, hogy dr. Somfalvi Pálné nem fog jönni a mai megbeszélésre…

– Mi ebben a különös? – morogta Patrik.

– Hát csak az, hogy a férfi azt mondta, Somfalviné azért nem jön, mert meghalt…

A két ügyvéd egymásra nézett. A fiatalabb szemében egyetlen pillanatra diadalmas szikra villant.

– Látod, Bernát bátyám, az ügyek megoldják önmagukat…

Kolossy metsző pillantással nézett vissza. Összeszorított száján keresztül alig érthetően szűrődtek ki a szavak.

– Remélem, ehhez nincs közöd!

– Közöm? – Patrik megrázta a fejét. – Már maga a feltételezés is sértő.

– Akkor menj, és készülj holnapra! Szervusz!

Patrik magabiztosan sétált át az irodán. A hátában érezte Cilike pillantását, és egyetlen másodpercre felmerült benne, hogy hol lehet Adél. De a gondolat amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is múlt. S Adél helyét átvette a fejében Liza emléke. Szép és vad nő. S rajta keresztül Kolossyt is fogni lehetne…