Az adogatás pontosan az adogatóvonalra, majd onnan az oldalfalra pattant, de Bernát számított rá, és könnyedén küldte vissza az egy sárga pöttyös játékszert a sarokba. Ottó majdnem a térdén csúszva vetette magát a kiszámíthatatlanul középre tartó labda után, és még el is érte, de a gyenge ütést az ügyvéd könnyedén megkontrázta, és nagy erővel pattintotta a főfalra. A másik leengedte az ütőt, és megtörölte verejtékes arcát.

– Tizenkettő tíz… – nyögte. – Egyre keményebb meneteket játszunk, nem gondolod?

Kolossy Bernát ivott néhány kortyot, és utána válaszolt.

– De, ahogy mondod. Nem szólhatsz egy szót sem, a legutóbbi öt meccsünket sorozatban te nyerted. Ideje volt már váltani.

– Jó, jó, de ez az első meccsünk, ahol a squash utáni vacsora a tét… – morogta Ottó. – És az emberben felmerül… elvégre ügyvéd vagy… hogy nem beetetés volt-e az előző öt meccs…

Kolossy felkacagott.

– Annyira azért nem vagyok jó, hogy szándékosan elveszítsek öt mérkőzést egy vacsoráért! Nem, engem hajt a harci szellem. Mindig győzni akarok!

– Ma alaposan kijött rajtad ez a szellem!

– Igen! Korán ébredtem, kipihenten, és ma délelőtt pontot tettem egy hat éve zajló per végére, jogerősen. Ne kérdezd meg… nyertünk, persze! Ezek után csak ilyen lehetett az esti squash meccsem is!

– Hamarabb is mondhattad volna… – mosolygott a másik. Otto Caroll, avagy Károly Ottó, hivatalosan a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara munkatársaként dolgozott Budapesten, de valójában lobbistaként tevékenykedett. Mivel egy évvel ezelőtt hivatalosan megszüntették a lobbitevékenységet, ezért Ottó elméletileg a Kamara ipari szekciójának a vezetője volt, valójában azonban ugyanazt csinálta, mint amit öt évvel ezelőtti érkezésétől folyamatosan, azaz megpróbálta az angol érdekeket érvényesíteni a vonatkozó közigazgatási eljárásokban, esetleg a jogszabályalkotás során is. Gyakran járt ezért különféle önkormányzatokhoz, és időnként a Parlamentbe is. Szülei az 56-os események után maradtak kint Londonban, és Otto Caroll csak öt évvel ezelőtt tért vissza Magyarországra. Egy baráti társaságban ismerkedett meg Bernáttal, és mintegy kétórás beszélgetésük után tudta, hogy szüksége van az ügyvédre ahhoz, hogy jobban kiigazodjon a magyar jogszabályok között. A munkakapcsolatot Caroll mindig is úgy képzelte és úgy is alakította, mint valami barátságot, közös vacsorákkal, sportesemények látogatásával, és esti testmozgással, s ez a fajta munka Kolossynak sem volt ellenére.

– Tudsz valamit mondani nekem az Erzsébet utalványról? – kérdezte kicsivel később, amikor a squashpálya üvegkalitkája előtt ültek, és citromos ásványvizüket szürcsölték. – Minket valahogy kihagytak belőle…

– Megnézem, mit lehet tudni róla – válaszolt Bernát. – De azt hiszem, most más pályát kell majd keresnetek. Ez az utalvány nagyon magyarnak készült.

– De miért jó az, ha nincs választék, amikor be akarod váltani? – fintorodott el Caroll.

Kolossy megvonta a vállát. Magában úgy gondolta, nagyon is ideje a magyar érdekeket képviselni, és a magyar cégeket helyzetbe hozni, szóljanak ehhez bármit a multik. De nem válaszolhatott, mert felcsendült a Fox On The Run.

– Ah, Sweet! – bólintott Ottó. – Nagyon jó kis zenekar volt! Ballroom Blitz, Love is Like Oxygen és a többi…

– Igen, igen… – válaszolt Kolossy, miközben a mobilját kereste. Annak volt a csengőhangja a 70-es évekbeli sláger. Ránézett a telefon képernyőjére, és egy pillantással elnézést kért Carolltól.

– Szia, kislányom!

– Szia Apu! Squash-olsz? – mióta Kolossyék irodája használta a Google naptár funkcióját, Liza jól ismerte apja napi beosztását.

– Igen, most vertem meg Ottót. – amaz mosolyogva bólintott. – Üdvözöl téged.

– Én is őt! Ügyes vagy, Apukám, én mindig is tudtam.

– Mi újság, Liza?

– Nem hiszem, hogy ettől a hírtől szomorú leszel, de csak neked mondhatom el: meghalt Mamóca.

Kolossy összehúzta a szemöldökét. Liza mamócája a lány anyai nagyanyja volt. Bernát sohasem gondolta, hogy az a boszorkány valaha is meghal.

– Az szép. Az én kislányom gazdag nő lett…

– Ne mondj ilyet, Apu!

– Hát nem? A lakás a Ferenciek terén, aztán a nyaraló Leányfalun… plusz ki tudja, mennyi pénzt rejtegetett az öregasszony…

– Apukám, a Mamóca mégiscsak a Mamóca volt. Szeretett engem…

– Nem szeretett az senkit, csak magát, kislányom. Úgyhogy egyetlen percet se bánkódj utána!

Liza hangja nem úgy hallatszott, mintha sírni akarna.

– Ne félj, Apukám, túlélem. Csak furcsa dolog történt…

– Mire gondolsz?

– A Mamóca már több, mint két hónapja meghalt. És engem nem is értesítettek. Téged se?

– Nem. Ez tényleg különös…

– Valami külföldi rokonnak szóltak, nem mondta meg senki, hogy kinek. Állítólag a Zöld-foki Szigeteken él. Sosem mondta a Mamóca, hogy van ott rokona.

– Úgy tudtam, egyke volt, mint anyád. Talán valami másod unokatestvér, vagy ilyesmi. De akkor is különös, hogy nem neked szólnak először. Tudtommal te vagy a legközelebbi leszármazója.

– Ki fog derülni hamarosan, Apukám. A jövő héten be kell mennem a közjegyzőhöz.

– És ki intézte a hivatalos dolgokat?

– Imre bácsi.

– Aham. A vén betyár holtáig imádta a nagyanyádat. Sohasem házasodtak össze, vagy éltek együtt, de az az öreg szamár mégis úgy ment a mamócád után, mint a pincsikutya.

– Ilyen a holtig tartó szerelem. Te is így szeretted Anyut?

– Saroltát? Szerettem, kislányom… amíg el nem tűnt.

– Engem nem csapsz be, Apukám. Most is szereted még.

– Igen. Bár öt évvel ezelőtt holttá nyilvánították, de mind a mai napig nem tudom elhinni, hogy meghalt.

– Figyelj, Apuci, sietnem kell! Holnap bemegyek az irodába, és megbeszélünk mindent.

– Persze, gyere csak…

– Patrik bent lesz?

– Azt hiszem. Kislányom! Már régen meg akartam kérdezni. Mi van közötted és Patrik között?

– Bocsáss meg, Apu, de tényleg mennem kell! Szia, akkor holnap!

– Szia, kislányom…  – mondta Bernát az elektronikus búgásnak, ami azt jelezte, hogy Liza már bontotta a vonalat.

Otto Caroll megértően bólogatott.

– Gyerekek… és ez a Patrik? Lipót doktor az irodából?

– Igen… nem tudom, van-e valami közöttük, vagy sincs. Pedig fontos lenne tudnom, mennyire számíthatok rá a jövőben.

– Á, úgy látom, ügyvéd dinasztiában gondolkodsz. – nevetett Otto. – Ha az üzlettársad egyúttal a vejed is, van kinek támasztani a hátadat.

– Igaz… – bólintott Kolossy. De magában azt gondolta, hogy Patriknak valójában egy pillanatra sem fordítana hátat.

– o –

Bernát nem gondolta, hogy ilyen gyorsan igazolást találnak a gondolatai, de már másnap, ezen a kellemes, márciusi pénteken történt valami. Délelőtt tíz órakor, rémült kopogtatás után, Cilike robogott be az irodájába.

– Ügyvéd úr! Itt van a rendőrség!

– Semmi probléma, Cilike, nyugodjon meg. Nyilván valamelyik cég irataiért jönnek. Ha van rá engedélyük, akkor oda fogjuk adni nekik.

Az ügyvédi iroda több cégnek is nyújtott székhelyszolgáltatást, ami azt jelentette, hogy a cégek székhelye nem saját vagy bérelt irodájukba, esetleg valamelyik tag lakásába volt bejelentve, hanem az ügyvédi iroda címére. Ezt a rendszert a legújabb cégjogi törvény ugyan megszüntette, de azért még volt nem egy olyan társaság, amelyik nem jegyeztette át a székhelyét máshova, és így az irataikat, vagy azok egy részét is az ügyvédi irodában őrizték – természetesen ellenszolgáltatás fejében.

Rövid időn belül két férfi lépett be Kolossy irodájába. Egyikük, a magasabb, öltönynadrágot, alatta flanel inget, fölötte pedig erősen bőrszagú, rövid kabátot viselt. A másik farmerben és pulóverben érkezett. Sárosi és Sipos nyomozók azonnal a tárgyra tértek.

– Doktor Lipót Patrikot keressük.

– Milyen ügyben? A kollégája vagyok, talán tudok segíteni.

– Nem hiszem, ügyvéd úr – nézett rá szúrós szemmel az alacsonyabb, a Sipos nevű. Sárosi átvette a szót.

– Doktor Somfalvi Pálné meggyilkolásának ügyében nyomozunk. Lipót doktor úr talán tud néhány fontos információval szolgálni az üggyel kapcsolatban.

Kolossy lázasan kutatott a memóriájában. Ki az a Somfalviné? Aztán hirtelen eszébe jutott. Maga előtt látta a kis öregasszonyt, ahogyan majdnem egy éve ott áll az iroda közepén, és mindenkit fel akar jelenteni. Persze, ez az az életjáradékos ügy, amelyikben most a Mihóczky nevű vállalkozó oldalán a pert viszi az iroda.

– A hölgyet meggyilkolták?

– Minden jel arra mutat, uram. – válaszolt udvariasan Sárosi. – Lipót doktornak olyasmi lehet a birtokában, ami segíthet felgöngyölíteni ezt az ügyet.

– Az ügyvédi titoktartás alól felmentették a kollégámat? Nyilvánvalóan tudják, hogy ezt csak az ügyben részes felek tehetik meg, azaz az elhunyt, valamint Mihóczky úr.

– Nem ügyvédként akarjuk meghallgatni… – kottyantotta el magát Sipos, de a másik azonnal megbökte a könyökével, így nem folytatta.

– Hol találjuk? – kérdezte Sárosi.

– A kolléganőm odavezeti önöket az irodájához. Cilike! Kérem, vezesse az urakat Lipót ügyvéd úrhoz! – bármilyen kíváncsi is lett volna Kolossy, de tudta, hogy semmit nem árulnának el neki. Viszont azt is tudta, hogy az ügyről hamarosan hallani fog, vagy a rendőrségtől, vagy az ügyvédi kamarától.

Hamarabb hallott róla, mint gondolta. Valaki felkiáltott odakint, és amikor Bernát a rendőrök nyomában Patrik irodájába ért, látta, hogy az ablak nyitva, és Patrik sehol.

– Megszökött! – kiáltotta Sárosi. – Utána!

Sipos buzgón telefonálgatni kezdett, Sárosi pedig kirobogott az iroda ajtaján, hátha eléri még a menekülőt. Az alacsonyabb rendőr hamarosan befejezte a telefonos eszmecserét, és ismét Kolossyhoz fordult. A kezében, a két ujja közé egy névjegyet csippentett.

– Ha Lipót visszajönne ide, ezen a számon értesítsenek! Még találkozunk! – megbökte a nemlétező kalapját, és ő is a társa után rohant.

Kolossy megdöbbenve álldogált egy darabig, majd lassan megfordult. Cilike és Adél is a saját asztalaiknál álltak, és hitetlenkedve meredtek a főnökükre.

– Patriknak… köze van egy gyilkossághoz? – kérdezte Adél.

– Nem tudhatjuk, Adélka. – válaszolta Bernát. – Ne ítélkezzünk elhamarkodottan.

– De miért futott el? – szólt közbe a maga sajátosan nyers stílusában Cilike. – Lipót ügyvéd úr nem ilyen…

– Megijedt. Nyilván tud valamit az ügyről. Talán Mihóczkyt védi. Vagy maga sem tudta, mi történt, és most döbbent rá…

– Akárhogyan is, nem lett volna szabad elszaladnia. – mondta ki a véleményét a titkárnő. – Ha nem bűnös, most ezzel jól bemártotta saját magát.

Az ügyvéd bólintott. Eszébe jutott, milyen különös érzés kerítette hatalmába, amikor annak idején Patrikkal erről az ügyről beszélt.

– Akárhogyan is, most nem tehetünk semmit. Ha a kollégánk előkerül, és segítségre lesz szüksége, segíteni fogunk neki. Adélka… – nézett a nőre. – Biztos, hogy otthon akar aludni ma éjjel?

– Miért kérdezi, ügyvéd úr? – lepődött meg a lány.

– A rendőrség nyilván figyelni fogja a lakást. És ha a dologban esetleg valóban Patrik barátja a hunyó, talán meg fog próbálkozni ott valamivel… ki tudja. Végül pedig… ezt is figyelembe kell venni… ha esetleg mégis gond van Patrikkal… esetleg ő is veszélyes lehet…

– Patrik soha! – kiáltott fel Adél. – Nyugodjon meg, ügyvéd úr, tudok vigyázni magamra.

– Mire hazaér, éjjel lesz! – kotnyeleskedett Cilike. – Én a maga helyében megfontolnám, amit az ügyvéd úr mond!

– Éjjel? – nézett a titkárnőre Kolossy.

– Igen, mert Adélka minden egyes nap meglátogatja Kálmánkát a kórházban.

– Kálmánkát? A lótifuti embert?

Adél egy pillanatra fájdalmasan elmosolyodott. Emlékezett rá, hova helyezte saját magát Kálmán a képzeletbeli ranglétrán. Magándetektív, de semmi esetre sem lótifuti.

– Igen, őt.

– Nos hallottam, szomorú eset. Karambol, és kóma. Szörnyű.

– Felébredt a kómából – Adél elmorzsolt egy örömteli könnycseppet.

– Felébredt? De hiszen ez nagyszerű! – kiáltotta Bernát. – Nagyon rendes magától, hogy minden nap meglátogatja. És hogy van?

– Egyre jobban. Még gyenge… fizikailag. De egyre több dolgot megért, egyre jobban lehet vele beszélgetni. A balesetre, és az azóta eltelt időben történtekre persze nem emlékszik. Én szoktam neki felolvasást tartani, és beszélni mindarról, ami abban a kilenc hónapban történt, amíg kómában feküdt.

– Ennek örülök, Adél. Az a fiú sok fontos feladatot teljesített már az iroda számára.

“Azért nevezed lótifutinak…” – gondolta Adél.

– Na jó. Azt hiszem, ideje visszatérnünk a munkához. Ami Lipót ügyvéd urat illeti, bízom benne, hogy rövid időn belül okosabbak leszünk – sóhajtott egyet. – Bármelyik pillanatban itt lehet a lányom, és azt hiszem, őt is meg kell majd nyugtatnom…

– o –

Liza megnyugtatása könnyebben ment, mint azt bármelyikük is gondolta volna. Ahogyan a 22-es buszon ült, és hazafelé tartott, Adél felidézte a pillanatot, amikor az apja elmondta annak a beképzelt lotyónak (Adél nem tudott másként gondolni a szőke lányra), hogy Patrikot a rendőrség ki akarta hallgatni egy gyilkossági ügyben, és a fiú elmenekült az ablakon át, belülről kinyitva az ablakrácsot. Liza úgy reagált, ahogyan senki sem várta. Nevetett. Igen, nevetett az egészen. Elmondta, hogy ez egy hülyeség, Patrik semmit sem csinált, és erre a rendőrség is hamarosan rá fog jönni. A férfi szerinte csak azért futott el, mert be akarja bizonyítani az ártatlanságát, és ez másképpen nem lehetséges. Tulajdonképpen Adél is valami hasonlóra gondolt. Ahogyan közeledett a lakáshoz, ösztönösen azt figyelte, követi-e valaki, vagy nem lesik-e őt egy kapualjból, vagy egy másik ház ablakából. Ha figyelték, akkor nagyon ügyesen tették, mert Adél nem látott semmi gyanúsat.

Belépett az ajtón, és szép nyugodtan bezárta. Tizenkét ponton záródó, izraeli ajtót tetetett be annak idején Patrik, aki adott a biztonságra. Ehhez nem kellett egyéb toló- vagy biztonsági zár, esetleg kereszt pánt. Az ajtókulcsot külön kód alapján másolták, és összesen három darab volt belőle. Egyet Patrik édesanyjánál tartottak arra az esetre, ha kizárnák magukat. Egy Patriknál, egy pedig Adélnál volt.

A lány felkapcsolta a villanyt, és a szája elé kapta a kezét, hogy ne sikoltson. Az egész lakást feldúlta valaki. Szétdobált ágynemű (Adél reggel sietett, és nem vetette be az ágyat),  felborogatott bútorok, a polcokról mindent a földre szórtak, a fürdőszobában a fogkrémek kinyomva, mindenfelé papírok, és ahogyan a lány látta, Patrik iPad 2-je is hiányzott. A hordozható telefon kagylója is a földön hevert. Adél felemelte.

– Mit csinálsz? – a kérdés úgy meglepte, hogy majdnem ismét felkiáltott. Megpördült, és szemben találta magát Patrikkal.

– Miért szöktél el? Mi történik itt? – a lány hangja zokogásba fulladt.

– Azt kérdeztem, mit csinálsz? – ismételte meg szigorúan a férfi.

– Hívom… hívom a rendőrséget. Valaki betört a lakásunkba…

– Ez az én lakásom. Majd én eldöntöm, mikor hívjuk a rendőröket. Amúgy szerintem ezek pontosan a rendőrök voltak.

– Házkutatási parancs nélkül? Nem hiszem. – Adélban felülkerekedett a jogászi szemlélet. – Egyetlen itt szerzett bizonyítékot sem használhatnának fel. Ráadásul ez bűncselekmény. Szerintem nem kockáztatnak ilyet.

Patrik eltöprengett. Igaza van a lánynak.

– Nos jó. Tényleg nem lehettek a rendőrök. Ez akkor még rosszabb.

– Mibe keveredtél? Mondd el! Segítek neked, ahogyan tudok!

– Te csak agyusztáld a kómás barátodat! – csattant fel a férfi.

– Már nem kómás. Elmúlt hét végén magához tért… – válaszolta Adél, és közben egy pillanatra boldogság öntötte el. Patriknak rossz érzés, hogy ő egy másik férfival tölti minden szabadidejét. Ez azt jelenti, hogy még mindig érez iránta valamit.

– Magához tért… és mondott valamit?

– Mire gondolsz?

– Hogy hol volt, mit csinált, mielőtt balesetezett…

– Nem, semmire sem emlékszik. A doktor azt mondta, az is lehetséges, hogy a baleset előtti pár óra, esetleg akár egy nap emléke végleg törlődött. Soha nem fog már rá emlékezni.

– Értem – bólintott Patrik. – Most mennem kell. Majd jelentkezem!

– De hova mégy? Mi lesz veled? Én tudom, hogy ártatlan vagy! Add fel inkább magad! Mindannyian segítünk neked. Kolossy ügyvéd úr azt mondta…

– Kolossy! – horkant fel a férfi. – Kolossytól semmi jót sem várok. Figyeltet a kopóival.

– Micsoda? Ezt nem mondhatod komolyan? Az ügyvéd úr?

– Igen. Azon a napon, amikor a drágalátos kómás barátod balesetet szenvedett, az én nyomomban koslatott Szentendrén! Pontosan Mihókkal tárgyaltam, amikor kiszúrtuk, hogy figyel! Onnan menekült sebbel-lobbal, és bizonyára nem figyelt a sebességére, vagy az útviszonyokra, azért szenvedett balesetet. És ki más figyeltethetett volna engem, mint Kolossy?

– Igaz… értem… – Adél elpirult, ezért el kellett fordulnia. Szóval Patrik észrevette, hogy Kálmán követi, és azt hiszi, hogy Kolossy ügyvéd úr bízta meg a feladattal. Soha nem derülhet ki, hogy ő, Adél állt a megbízás mögött! – És most mit akarsz csinálni? Patrik! Patrik! Tudom, az utóbbi időben távol kerültünk egymástól. De tudnod kell, hogy még mindig szeretlek, és nagyon fáj nekem, hogy bajban vagy. – Megfordult, és megsimította a férfi arcát. Az hagyta, de a tekintete a távolban járt.

– Jól van… jól van, Adél. Meglátjuk majd, mi lesz kettőnkkel. Most azonban tényleg mennem kell. Annyit mondhatok, hogy semmi közöm az öregasszony megöléséhez. De van egy tippem arra, hogy kinek van. Elmegyek Mihókhoz, és megbeszélem ezt vele. Nem vagyunk biztonságban, mert nagyon magas helyről szálltak ránk. Viszont arra gondolok, talán fogsz tudni segíteni nekünk. Ide figyelj! Innentől csak Skype telefonon hívlak. Van egy számom, ezt jegyezd meg. – Apró papírcetlit csúsztatott a lány kezébe. Ahogyan a kezük összeért, Patrik megsimította Adél kézfejét. – Ezen tudsz hívni. Jelentkezem!

– És a rendőrség? Nyilván elfogatási parancsot adtak ki ellened.

– Figyelj, Adél. Neked legyen elég annyi, hogy nem vagyok gyilkos. Talán tudom, ki az. Ezt ki kell derítenem. Mert ha az az ember mószerolt be engem a rendőrségnél, akkor nagy bajban vagyok. Bizonyítékokat fog hamisítani, és lecsuknak. És én nem szabadulok ki olyan gyorsan, mint egyes hírességek…

– Hogy jutsz ki innen? És ha figyelik a házat?

Patrik magabiztosan elmosolyodott.

– Nyugodj meg, kislány. – milyen régóta nem hívta már “kislány”-nak. Adélt egy pillanatra megint elöntötte az öröm. – Ahogyan bejutottam, úgy ki is jutok! Te csak magadra vigyázz.

A férfi a lány elé lépett. Adél behunyta a szemét, és a következő pillanatban megérezte Patrik puha csókját. Át akarta karolni a férfit, de az már lépett is tovább, és mire a lány kinyitotta a szemét, eltűnt.

– o –

A hétfő az irodában bizonytalanságban telt. Cilike úgy érezte magát, mint egy kitörni készülő vulkán. Sem Adéllal, sem Kolossy ügyvéd úrral nem tudta megbeszélni a pénteki történéseket. Miért kereste Lipót ügyvéd urat a rendőrség? És az ügyvéd úr miért szökött el? Köze van-e ahhoz a gyilkossághoz, amiről a nyomozók beszéltek? Cilike jó szokása szerint hallgatózott, amikor a rendőrök Kolossyval beszéltek, így pontosan tisztában volt azzal, hogy miért is jöttek. De most nem talált partnert, akivel kipletykálhatott volna mindent, és ez frusztrálta. Alig várta, hogy biztosítós Klárika megérkezzen, a szokásos, hétfői egyeztetésre, amikor áttekintették a jogvédelmi biztosításos ügyeket, és a tanácsadásokért, jogi eljárások képviseletéért járó díjak számláit Cilike átadta a hölgynek. Klárikával alaposan ki lehet pletyózni ezt a témát, persze csak úgy, hogy az ügyvéd úr ne hallja meg.

Kolossy is bizonytalanságot érzett. Az utóbbi időben Patrik furcsán viselkedett. A korábbi hűséges, a tapasztalat előtt fejet hajtó kolléga eltűnt, és átadta a helyét egy mindent jobban tudó, erőszakos, talán túlságosan is határozott ügyvédnek. Kolossy rájött, hogy azok az ügyvédi értékek, amelyeket ő mindig is képviselt, az ügy és az ügyfél iránti alázat, a minél magasabb szinten történő megfelelés és a többi, Patrik számára nem jelentettek semmit. Patrik nem akarta mások szekerét tolni, és ennek többször hangot is adott. Pedig az ügyvéd feladata az, hogy képviselje ügyfele érdekeit. Nem a sajátját.

Ez a gyilkossági ügy volt a végső csepp a pohárban. Kolossy nem hitte el azt, hogy Patrik tette. Azt viszont igen, hogy köze lehetett hozzá. Felidézte, milyen lelkesen mesélt az ügyről a fiatalember. Százmilliós telek, csodálatos kilátással, az utolsó a Rózsadombon. A pénz és Mihóczky között csak egy törékeny kis öregasszony állt. És Patriknak valamilyen módon része van ebben a dologban, talán csak sok pénzt ígértek neki, ha megoldja, de az is lehet, hogy üzlettárs. Üzlettárs egy gyilkosságban.

Végül Adél sem tudta, mit tegyen. A jogtisztelő állampolgár azt súgta neki, tegyen bejelentést a rendőrségen. Ám az a csók, amit Patriktól kapott, azt mondta, még nincs vége a kapcsolatuknak, a férfi őt szereti, akármi is legyen közötte és Kolossy Liza között. S ezt a szerelmet nem lehetett azzal kockáztatni, hogy feladja a férfit. Valami magas helyről esett szó, bizonyíték hamisításról és hasonlókról. Adél úgy döntött, magánnyomozásba kezd. Talán, talán Kálmán is fog tudni segíteni ebben, aki tényleg sokat fejlődött az eltelt hétben, ha akadozva is, de már beszélt, értette, felfogta, amit Adél mondott neki, és egyszer már majdnem felállt az ágyból. Az orvosok elmondták, hogy az izmok regenerációja fogja a leghosszabb időt igénybe venni, és örültek annak, hogy Adél önként elvállalta a férfi tudatának helyreállítását. Ebben nagyon sokat segített, hogy minden egyes délután beszélgetett vele, és mesélt neki a külvilág történéseiről. És Kálmán mégiscsak magánnyomozó, biztosan fog tudni néhány hasznos tippet adni. Előbb, vagy utóbb.

Addig is, miután az utolsó hétfőre tervezett végrehajtási ügyet is beadta elektronikusan, Adél információgyűjtésbe kezdett az interneten. Egyetlen támpontja volt, Somfalvi Pálné. Az ő nevét ütötte be, és nekiállt, hogy modern Hamupipőkeként szétválogassa a hamut a búzától, megtalálja az értékes információkat az értéktelenek között. Sok száz etimológiai honlapot ugrott át, ahol a Somfalvi nevet elemezték, meg érdektelen fórumokat, és mire az óra ötöt mutatott, úgy érezte, nyomon van. Somfalvi Pálné férje valami fizikus volt, ezért ez a vonal nem kecsegtetett különösebb eredménnyel. Somfalviné lánykori neve Losonczy volt, és ez a név többször is felbukkant a neten. Adél úgy döntött, családfát rajzol a megszerzett információkból. Annyira belemerült, hogy Cilike szólt rá hatkor:

– Adélka, ma nem látogatja meg Kálmánt?

– De, de, köszönöm, Cilike! – Adél most először érzett valamiféle köszönetett a titkárnő felé. El kell indulnia, ha nem akar éjszakára maradni. Máskor ilyenkor már odaért az intézetbe. A családfát meg folytatja otthon.

Kolossy is most indult. Egy galéria megnyitójára volt hivatalos, biztosítós Klárika intézte neki, mert tudta, hogy Bernát érti és szereti a művészetet. A különleges eseményt az a biztosító szponzorálta, akinél Klárika is dolgozott, és a magyar üzleti és politikai világ krémjét hívták meg a rendezvényre.

A galéria a Szent István körúton volt, Bernát a Westendben tette le a kocsiját, mert elhatározta, hogy végigsétál a körúton. Ilyenben már amúgy is régen nem szerencséltette magát. Ahogyan ballagott az estében, figyelte az embereket. Régebben gyakran játszotta azt, hogy kitalálta, melyik embernek milyen jogi problémája lehet.

Aztán egyszerre megállt, és úgy érezte, a lábai felmondják a szolgálatot. Csak bámulta a nőt, aki nem messze előtte, a gyalogosátkelőnél állt. Ez a testtartás, a hosszú, szőke haj, az éles arcprofil… Tíz éve nem látta ezeket a száj melletti gödröcskéket… Ez nem lehet más, mint a tíz éve eltűnt felesége!

Sarolta!