Ezen a kedd reggelen Cilike és Adél is úgy érezte, hogy az őrültekháza beköltözött az irodába. Kilencre Kolossy ügyvéd úrhoz érkezett egy kisebb falunyi ember, akiknek elbirtoklási ügye volt.
– Nyolcan vannak! – suttogta Cilike, mialatt az ujjaival hatot mutatott. Talán tudat alatt arra gondolt, hatnál több ember már akkora tömeg, amit számokkal ki sem lehet fejezni.
– Igen, tudok számolni… – morogta az orra alatt Adél. Őt pont nagy ívben nem érdekelte, mennyien tódultak be az ügyvéd úrhoz. Inkább az foglalkoztatta, hogyan jusson Patrik nyomára, hogy elsőként mondhassa el neki a jó hírt.
– Cilike, kávét kérünk! – harsogta Kolossy, és a titkárnő már pattant is fel, hogy bekapcsolja a Nespresso kávéfőzőt. Most örült csak igazán, hogy a régi kotyogóstól megszabadultak néhány hónapja. Azon egy kész örökkévalóság lenne lefőzni kilenc adag feketét.
Azután érkezett a postás, és vele 32 tértivevényes ajánlott levél közjegyzőktől, mind fizetési meghagyásos ügyben, és ez Adélnak el is vette a kedvét a gondolkodástól. A mai napon valószínűleg ötig ezeket intézheti. Mielőtt nekilátott volna, felhívta Kálmánt, de az nem vette fel. Aztán eszébe jutott, hogy Patrik adott neki egy Skype telefonszámot. Felhívta ezt is a programon keresztül, de nem járt sikerrel. Végül Regényi számát tárcsázta. A férfival húsvét vasárnapján beszéltek utoljára, azóta se kép, se hang, ami nagyon zavarta Adélt. Becsapva is érezte magát, hiszen István szavaiból az derült ki, mintha tudna arról, hogy Patrik ellen körözést adott ki a rendőrség. S mivel Kálmán kiderítette, hogy ez nem igaz, így Adélban felmerült a gyanú, hogy Regényi is hazudott neki. Ám a telefont ez a férfi sem vette fel. Háromból semmi. Ez égi jel, hogy tényleg nekilásson a hiánypótlásoknak!
Kicsivel később, amikor éppen végzett az első közjegyzői irattal, Regényi visszahívta. Húsvét alkalmából telefonon keresztül letegeződtek, így a férfi első szava egy határozott “Szia!” volt.
– Kerestél?
– Igen, István, kerestelek. Több mint egy hete nem beszéltünk, pedig megígérted, hogy Patrik ügyében intézkedsz…
– Intézkedtem is! – Regényi hangjában egy egészen apró sértődött szín jelent meg. – És nagyon jó híreim vannak számodra. Számomra már kevésbé…
– Hagyd ezeket a kétértelmű megjegyzéseket! – utasította a férfit Adél. – Mik a híreid?
– Nem körözik Patrikot. Nézd, ez nagyon különös ügy, ugyanis soha nem is körözték.
– Pedig a két rendőr azt mondta…
– Emlékszel rájuk? A nevükre, esetleg az igazolványuk számára… bármire?
– Várj… igen… egy alacsonyabb és egy magasabb járt itt, mindketten civilben. A nagyobbik neve… várj csak… Sárosi. Igen, ez az! Sárosi és Sipos!
Regényi pár másodpercig csendben volt, feltehetőleg felírta magának a neveket.
– Jól van, Erdei körülnéz ebben a kérdésben is. És te most mit fogsz csinálni? Értesíted a fiúdat?
– A fiúm! Patrikkal együtt élek, nem a fiúm. Fiúm középiskolában volt utoljára.
– Akkor szólsz Patriknak?
– Szólnék… de nem tudom, merre van. Megkértem egy barátomat, derítse fel.
– Ha tudok, szívesen segítek ebben is.
– Ebben is! – csattant fel Adél. – Hát elmondom neked, hogy ugyanez a barátom már a múlt héten kiderítette, hogy nem körözik Patrikot. Te már csak megismételted, amit amúgy is tudtam.
– Lehet, hogy… hibáztam – ezt nem lehetett könnyű kimondania Regényinek. – De jóvá szeretném tenni. Megnézetem ezt a két állítólagos rendőrt. És egyetlen szavadba kerül, hogy nekilássak kerestetni a fiú… elnézést, a barátodat.
– A nyomozásról tudsz valamit? Mármint a szegény öreg néni meggyilkolásáról…
– Semmilyen információt sem adnak ki. Az ügyvédem azt mondja, talán azt a fickót gyanúsítják, aki ellen a pert indítottam.
– Az a per… az is érdekes. Nem értem, miért olyan fontos neked…
– Ezt látod szívesen megmutatnám. Sőt. Meg is mutatom. Találkozhatunk valamikor a hét első felében?
– Ma kedd van. Akkor ma vagy holnap?
– Igen.
– Nem. Nem érek rá. Most a legfontosabb Patrik megtalálása. Tegnap volt a születésnapja… és el tudom képzelni, milyen körülmények között ünnepelte…
– Ajánlok egy üzletet. Találkozzunk csütörtökön, munka után. Addigra talán lesz néhány információm a rendőreitekről, és ha az az ügyes másik barátod nem akadt Patrik nyomára, akkor elmondod, amit tudsz arról, hogy egyáltalán hol keressük, és elindítom a megtalálását.
– Rendben. Ez korrekten hangzik. El tudnál jönni értem az iroda elé? Pontban ötre?
– Ezt most nem tudom… de ha én nem leszek ott, elküldöm az egyik alkalmazottamat érted.
– Én nem akarok az alkalmazottaddal kocsikázni. Te gyere, vagy senki.
Egy pillanatra Adél azt hitte, elszakította a húrt. Maga sem tudta, hogyan beszélhet így a férfival, de annyira jólesett neki!
– Ok. Én megyek. Vagy senki. Szia – azzal Regényi letette a telefont.

---

Adél nem tudott beletemetkezni a munkába, mert hamarosan megint megcsördült a mobilja. Ezúttal Kálmán kereste.
– Szia, hívtál?
– Igen. Mi a helyzet? Megtaláltad Patrikot?
– Még nem. Sorban elenőrzöm azokat a címeket, amiket adtál…
– De remélem, nem a budapestiekkel kezdted. Nyilván nem itt rejtőzött el, hanem valami eldugott helyen.
– Igen, igen…
– Voltál már a tiszaugi nyaralóban? És Nagyatádon, Dodlicsekék kisházában? Szilvásváradon, Zsolesz nagymamájának a vityillójában?…
– Ezeken a helyeken még nem… A kapcsolataimat mozgósítottam…

– Akkor köszönöm szépen az eddigi nagy semmit! – gonoszkodott Adél.

– Nézd, ez nem olyan egyszerű… Szívesen segítek, de közben intézem a fizetős megbízásokat is. Valamiből élni is kell…

– Te ajánlottad fel a segítségedet. Most bosszant, hogy megkérdezem, mire sikerült jutnod? Ha nem akarsz részt venni ebben, mondd meg. Találok mást, aki szívesen megkeresi Patrikot.

Kálmán hallgatott. Adél ma már másodszor érezte azt, hogy elvetette a sulykot. Aztán a fiú megszólalt.

– Tudom, hogy te nem érzed azt irántam, amit én irántad. Talán ezen más megsértődne. Nem tudom. De én hálás vagyok neked, mert majdnem egy éven keresztül minden egyes estédet nekem szentelted. Néha, álmomban hallom a hangod, ahogyan mesélsz nekem, és érzem, ahogyan fogod a kezem. És már csak ezért is segítek neked? Ma háromkor van egy megbeszélésem. Ígérem, utána legalább az egyik helyszínt lejárom.

– Hát jó. Kösz. Szólj, ha találtál valamit. Ma sokáig bent leszek, mert annyi hiánypótlás érkezett, hogy szerintem éjfélig kitart.

– Rendben van. Jelentkezem. Szia!

– Szia.

---

Ahogyan Kálmán letette a telefont, felsóhajtott. Magában teljesen igazat adott Adélnak, hiszen eddig egyetlen szalmaszálat sem tett keresztbe azért, hogy megtalálja Lipót doktort. Gyors fejszámolást végzett. A biztosítós csajjal valószínűleg másfél órát beszélni fognak, tehát öt óra körül el tud indulni. Ha a legközelebbi vidéki célpontot választja, akkor sötétedés előtt ott lehet.

Három óra előtt pár perccel a Szerájban volt. Választott hátul egy kényelmes megfigyelő helyet, és várta a biztosítós érkezését. Alig valamivel három óra után egy szőke, borzas hajú nő lépett be az ajtón. Sietve körbepillantott. Kálmán azonnal felismerte, hiszen egyszer vagy kétszer már összefutottak Kolossyék irodájában. Csak akkor egyikük sem tudta, mi járatban van a másik. A hölgy is felismerhette a férfit, mert egyenesen az asztalához sietett.

– Üdvözlöm, Kálmán!

– Kezicsókolom Klárika!

– Kellemes hely… – mondta Klárika, miután helyet foglalt. – Szereti a török ételeket?

– Módjával – mosolyodott el Kálmán. – Menjünk oda a pulthoz, mert itt nem fognak kiszolgálni minket.

– Én akartam beszélni magával, én fizetek. Ebédelt már? Ami engem illet, farkaséhes vagyok! – azzal a nő határozottan a pult felé indult.

Kálmán kissé kényelmetlenül érezte magát, de nem bánta az ingyen ebédet. Annyira nem ment mostanában jól neki, hogy étteremben étkezzen.

Egy lencsekrémlevessel és egy padlizsános borjúszelettel később Klárika a tárgyra tért.

– Ahogyan mondtam már a telefonban, cégünk a biztosításközvetítés mellett biztosítási csalások felderítésével foglalkozik. Benne voltunk nemrégiben abban a nagy gépjármű csalási sorozatban, amivel egy hónapja foglalkozott a sajtó. Pár évvel ezelőtt pedig a mi munkatársaink segítsége is kellett ahhoz, hogy a görögországi életbiztosítás csalót leleplezzék…

– Erről nem hallottam.

– Röviden az történt, hogy egy férfi több nagyértékű életbiztosítást is kötött magára, aztán nyaralni ment a feleségével Görögországba. A feleség jelentette be, hogy a férj szörfözés közben megfulladt. Holttá nyilvánították, de a biztosítónak gyanússá vált, hogy ilyen kevés idővel a biztosítás megkötése után bekövetkezett a biztosítási esemény. Többek között a mi irodánkat kérték fel, hogy nézzünk körül egy kicsit. És nem fogja elhinni, mi történt…

– Megtalálták a fickót. Amatőr lehetett…

– Elfelejtettem, hogy maga magánnyomozó. – mosolygott Klárika. – Pontosan úgy volt, ahogy mondja. Szlovákiában megtaláltuk a fickót. Azóta szerintem már a hűvösön csücsül. A biztosítási csalásokért nálunk akár tíz év börtönt is lehet kapni.

– És miben segíthetek én önöknek?

– Kolossy ügyvéd úr azt mondta, ön kiváló nyomozó, és ráadásul diszkrét is. Most mindkét tulajdonságára szükségünk lesz.

– Hallgatom.

– Hallott már a Kopinyenko-ékszerekről?

– Nem.

– Ezek nagyértékű műkincsek, elméletileg az orosz állam tulajdonában állnak. Egy Kopinyenko nevű régész talált rájuk a Nyizsnij-Novgorod közelében vezetett ásatáson, róla kapták a hivatalos nevüket. A legendás 13. században élt nagyfejedelem, Alexandr Nyevszkij nevéhez kötik őket. Aztán egy orosz milliárdos, Vasziljev Igalov, megjegyzem, állítása szerint Nyevszkij herceg leszármazottja, a fejébe vette, hogy ezeket a kincseket egész Európának látnia kell. Gyakorlatilag egy iszonyúan nagy összegért kikölcsönözte az orosz államtól a kincseket, felrakta két műholdas nyomkövetőkkel, riasztókkal, lopás- és betörés biztosítókkal telezsúfolt kamionra, és végig haknizta velük az összes európai nagyvárost. Persze az ékszereket biztosították is…

– Én úgy tudom, a műkincseket nagyon nehéz biztosítani. Mivel az értékük többnyire felbecsülhetetlen, így nincs az a biztosító, aki bevállalná a kockázatot.

– Igaza van, Kálmán, a Kopinyenko-ékszereket gyakorlatilag az összes nagy európai biztosító biztosította, egy nagy, közös projekt keretében.

– Ne folytassa! A két kamion eltűnt Magyarország területén…

– Így van. Pedig úgy nézett ki, hogy megússzuk. A két hónapra tervezett körút utolsó állomása is rendben véget ért Bécsben, erre nálunk tűnik el a szajré. A magyar hatóságok nem akarják, hogy külföldi detektívek árasszák el az országot, a rendőrség nyomoz, a biztosítók pedig minket kértek fel arra, hogy találjunk valami nyomot. Bármit. Azt gondoltuk, maga segítségünkre lehet.

– Érdekes megbízás…

– És milyen érdekes a tiszteletdíja… Ha használható nyomot talál, hajlandóak vagyunk önnek ötvenmillió forintot fizetni.

– Szép. A rendőrséggel milyen mértékben működhetek együtt?

– Ne legyenek illúziói. Nem fognak nekünk segíteni. Ha mi találjuk meg a műkincseket, az nekik blama.

– Milyen adataink vannak?

– A kamionok védelmi berendezéseinek teljes dokumentációja, valamint az általuk feldolgozott adatok. Ezeket a megbízóink a rendelkezésünkre bocsátották. Ismerjük a pontos útvonaltervet is.

– Ezeket mikor kaphatom meg?

– Ha aláírtuk a szerződést, a titoktartási nyilatkozattal. Ne értsen félre, de ehhez mindenkivel kapcsolatban, aki az ügyön dolgozik, ragaszkodnak a megbízóink.

– A költségeimmel kapcsolatban mindenképpen szükségem lesz előlegre.

– Megoldható. Kap egy százezer forinttal feltöltött bankkártyát. Ha elfogyott, és látszik valami eredmény, akkor természetesen feltöltik a megbízóink újra.

Kálmán alaposabban megnézte magának Klárikát. A nő szemei ragyogtak a lelkesedéstől, ujjai akaratlanul is táncoltak az elfogyasztott borjúszelet maradékai fölött.

– Ez nagy lehetőség önöknek.

– Igen, Kálmán, és önnek is! Ekkora megrendelést még sohasem kaptunk. Arról nem beszélve, hogy az ügy megoldása hallatlanul nagy presztízst jelentene. Dőlnének a megbízások!

– Mi nagyon kicsi pontok vagyunk ebben a játszmában. Nem akarom elkeseríteni, Klárika, de nekem valami nem kerek a történetben. Maguk egyetlen emberre, nevezetesen rám alapoznák a csalás felderítését? Már ha egyáltalán történt az ügyben csalás.

– Mit zavarja ez magát? Kap egy bankkártyát százezer forinttal. Körülnéz kicsit. Mi lehet a legrosszabb? Hogy pár napig a megbízók pénzén élt. A százezret nem kell visszafizetnie, ezt rögzítjük a szerződésben.

– Rendben. Mikor írhatjuk alá a szerződést?

– Az idő szorít. Minél hamarabb. Akár már ma este.

– Ma van egy kis dolgom. De holnap reggel tudok önöknél kezdeni.

– Pompás! – Klárikán látszott, most, hogy Kálmán bekerült a csapatba, biztosra veszi a sikert. – Itt a névjegykártyám, holnap reggel, pontban kilenckor, találkozzunk az irodámban!

– Köszönöm, ott leszek. De most bocsásson meg, indulnom kell egy vidéki megbeszélésre!

– Maga sohasem pihen? – kérdezte Klárika rajongva. Kacér pillantást vetett a férfira. – Mit szól ehhez a barátnője?

– Nincs barátnőm – vetette oda szárazon Kálmán, azzal köszönt, és indult a kölcsön Suzukihoz. Negyed hat volt, nagyon eltelt az idő a sztorizgatás és ebédelés közben. Ráadásul Kálmán úgy érezte, mindez fölöslegesen. Ekkora balhéban az olyan kishalak, mint ő, vagy akár ez a Klárika és a cége, labdába nem rúghatnak. Viszont máris többet foglalkozott ezzel a dologgal, mint amennyit az ért. Igyekeznie kellett, ha úgy, ahogyan tervezte, sötétedésre le akart érni Tiszaugra.