Pénteken folyamatosan csöngött a telefon. A média azzal volt tele, hogy az egyik nagybank jogerősen pert vesztett egy devizahitel adóssal szemben, a bíróság kimondta, hogy amennyiben a hitel felvételekor a devizát a vételi árfolyam alapján számította a bank, akkor a törlesztőrészleteknél sem alkalmazhatja az eladási árfolyamot, mivel a szerződő feleket nem vezette olyan szándék a kölcsönszerződés megkötésekor, hogy a bank extra nyereséget realizáljon minden egyes törlesztőrészlet átváltása alkalmával. Ez az ítélet, bár Magyarországon nincsen hivatalosan precedens jog, mégis példát és hivatkozási alapot teremtett más adósoknak. S ezek egy része a Kolossy és Társa Ügyvédi Irodánál jelentkezett, hogy kezdjék el az egyeztetéseket a bankokkal. A feladat nem ígérkezett könnyűnek, mert a bank vezére máris kijelentette, hogy maguktól nem fogják a hitelszerződéseket módosítani, inkább a Kuriához fordulnak.

Kolossy nem bánta a sok jelentkezőt, bár eddig sem lehetett azt mondani, hogy az irodának ne lettek volna megbízásai. De régi vágású ügyvédként úgy gondolta, ha valami nem igazságos, akkor az ellen fel kell lépni, és ha az ügyfél bajban van, segíteni kell rajta. Éppen ezért a jelentkezőknek csak a jogvédelem biztosítást ajánlották, mint lehetőséget arra, hogyan csökkenthetnék a perrel kapcsolatos költségeiket, de az iroda nem kért pénzt a képviseletért.

Természetesen Patrik nem értett egyet ezzel a megoldással. Azt javasolta, legalább egy jelképes, 10-20 ezer forintos megbízási díjat tetessenek le a jelentkezőkkel, mert ez bizonyítja, hogy az illető komolyan gondolja a pert.

– És ha beleteszed a munkádat,az idődet, aztán az ügyfél egyszer csak azt mondja, köszönöm ügyvéd úr, ennyi? – kérdezte.

– Ezt mondhatja akkor is, ha pénzt kérünk tőle… – érvelt Kolossy.

– De akkor már a pénze nálunk van, és nem dolgoztunk ingyen.

– Nézd, biztosan lesznek ilyen esetek. De a nagy számok törvénye alapján a többség végig fogja vinni a pert. És ha olyan perköltséget kérsz el, amit majd a bank fizet, ha nyerünk, akkor az sokkal hitelesebb az ügyfelek szemében is.

– Ha nyerünk… de nyilván lesz olyan, amikor nem nyerünk. Ott a mi veszteségünk lesz az ingyen munka.

– A jogerős indoklás alapján egy semmis feltételről van szó. Javíts ki, ha tévednék, de biztos vagyok abban, ez a feltétel az összes magyarországi devizahitel szerződésben benne van. Ebben az esetben pedig gyakorlatilag nem lehet veszíteni…

– Várj, Bernát! Te is tudod, hogy nálunk nincsen precedensjog, azaz hiába hivatkozunk egy másik, jogerős ítéletre, az nem kötelezi a bíróságot arra, hogy maga is ugyanolyan döntést hozzon.

– Igaz. De ezt az ügyet már két bírói tanács látta, egy az elsőfokon, egy a másodikon, és mindkettő azt mondta, hogy ez a feltétel semmis. Miért mondana rá mást egy harmadik bíróság?

– És mi miért ne használhatnánk ki a helyzetet, és szedhetnénk be 10-20 ezer forintot minden egyes jelentkezőtől? Elvégre munka lesz vele, mindegyiket megszerkeszteni, mindegyiket felszerelni a szükséges iratokkal…

Kolossy nemet intett, és ezzel a maga részéről lezárta a vitát. Patrik megsértődött.

– Ha így gondolod, akkor viszont lenne egy javaslatom. Ez legyen a te bizniszed. Vidd végig te ezeket az ügyeket, én nem veszek részt benne, de nem kérek a haszonból sem.

Kolossy sóhajtott. Korábban is előfordult, hogy észrevette, Patrik külön utakon jár. Ilyen eset volt az ominózus Somfalviné féle életjáradéki szerződés, és ilyen ez a mostani is. Bernát érezte, hogy neki van igaza. Egyetlen ember volt, akitől hajlandó lett volna ebben a kérdésben tanácsot kérni, Viktória, de ő nem vette fel a telefont, mert, ahogyan azt Bernát is tudta, pont egy bírósági tárgyaláson ült, egy balhés apasági perben.

Tényleg, Viktória! Kolossy gondolatai elkalandoztak, mialatt az elektronikus naptárában látta, hogy odakint Cilike folyamatosan írja be az újabb és újabb devizahiteles egyeztetések időpontjait. Mi legyen Liza perével? Az a dokumentum, amit hevenyészve lefordított Viki gépén, eldöntheti az egész eljárást. Bernát tudta, hogy az igazság mellette áll. És ezt Vikinek is tudnia kellett, hiszen a laptopján őrizgette a bizonyítékot. Viszont Vikinek az ügyfelét kellett képviselnie, és nem az igazságot. Ahogyan neki meg Lizát kellett képviselnie, és ennek érdekében minden megengedett eszközt be kellett vetnie. De megengedett-e az ellenfél ügyvédének laptopján tárolt titkos információ felhasználása? Bernát nem tudott dönteni. Azzal tisztában volt, hogy amit megtudott, azt nem szerezheti meg máshonnan. Amint előrukkol vele, azonnal kiderül, honnan tudja. De ha magában tartja, akkor Liza elveszíti a pert, és fizethet, talán élete végéig egy olyannak, mint Ambrody Frenk.

A csuda vigye el, szerdán tárgyalás, és fogalma sincs, mit tegyen! Aztán hirtelen felderült Kolossy arca. Tanácsot fog kérni, mégpedig Vikitől, hogy ő mit tenne egy ilyen helyzetben! Bernátnak voltak előzetes elképzelései a válaszról, és úgy döntött, a mai estén megbeszéli ezt a dolgot Viktóriával.

---

Rónai Viktor magányosan üldögélt garzonlakása minikonyhájában, és elgondolkodva sárgarépa golyókat rágcsált. Még most sem értette, hogyan sikerült megúszni a tegnapi napot. Amikor az ügyésznő az embereivel tajtuk ütött a nyomozás számára lezárt területen, Viktor biztos volt benne, hogy mindhármukat lecsukják. Nagy Zsuzsa villámló szemekkel várta a magyarázatot.

– Nem tudom, elhinni, hogy a barátom öngyilkos lett! – kezdte Rónai a védekezést. – Persze nyilván könnyebb ezzel lezárni az ügyet, és nem venni figyelembe, hogy ha mégsem így van, akkor annak milyen következményei lehetnek…

– Milyenek? – az ügyésznő hangja vészjóslóan csengett.

– Itt nem sétafikálhatnak idegenek. Ha tehát Tibit meggyilkolták, akkor a tettest a testületen belül kell keresni. De pontosan ezért kell alaposan felderíteni ezt az ügyet. Közöttünk ne legyenek gyilkosok…

– Csak emiatt nyomozgat itt a saját szakálára?

– Nem, dehogy. Ügyésznő! Mit gondolna, ha valaki megbeszélne magával egy találkozót, aztán leugrana a negyedikről? Nem logikus.

– Az öngyilkosok nem gondolkodnak racionálisan, Rónai.

– Igen, de nem is nyugtatózzák be magukat, szerintem.

– Honnan tud a nyugtatóról? – a kérdés kíméletlenül csattant. Ha ennek a fickónak a laborral is olyan jó a kapcsolata, hogy jogellenesen kiszolgáltatják neki a titkos nyomozati adatokat, akkor lassan már a fél rendőrséget le kell csukatni, vagy fel kell függeszteni ebben az ügyben.

– Innen – Viktor elővette a papírfecnit, amit a lépcsőházban talált. – Ez egy nagyon erős nyugtató injekció ampullájának a tokjából származik. Szerintem Diprivan. A lépcsőházban találtam. Valószínűleg ott hurcolták fel Tihanyit a negyedikre, és mielőtt ledobták, belenyomtak egy nyugtatót, hogy ne üvöltsön.

– Lehet, hogy túldramatizálja a helyzetet. Az a fecni talán ott volt már hetek óta. De ha Tihanyihoz köze van is, miből gondolja, hogy nem saját maga vette be? Talán, hogy ne gondolja meg magát?

– Tibi rettegett az injekcióktól. Tudom, mert pár évvel ezelőtt, amikor Egyiptomba mentünk közösen valami konferenciára, és be kellett adatni magunknak néhány védőoltást, elmondta nekem. Még gyerekkorában érte valami olyan élmény, ami zsigeri félelmet váltott ki benne. Biztos, hogy nem adott volna be magának injekciót. Ha be akarja magát nyugtatózni, akkor azt tablettával teszi…

Nagy Zsuzsa elgondolkodva nézte ezt az eltökélt férfit. Minden szava az ő ösztönös megérzését támasztotta alá. Az pedig, amit arról mondott, hogy ha gyilkosság volt, akkor az elkövetőt a rendőrség berkein belül kell keresni, most tudatosult a nőben. Innentől kezdve kiben bízhat? Minden nyomozati cselekményhez rendőröket kell igénybe vennie. Honnan tudhatja, melyik segít, és melyik próbál meg keresztbe tenni, mert a túlsó térfélen játszik? Kezdett benne körvonalazódni egy elképzelés. Először is hangosan kiosztotta a feladatokat a vele érkezett helyszínelőknek.

– Emberek, Tihanyi Tibor halálával kapcsolatban felmerült, hogy nyugtatót vett be, mielőtt leugrott a negyedik emeletről. A nyomozati anyagok arra utalnak, injekció útján tette ezt. Keressék meg nekem az injekciós fecskendőt! Mozgás!

A laborosok szétszéledtek. Tihanyi szobájától kezdve, végig a lépcsőházon keresztül, egészen fel a negyedik emeleti korlátig, ahonnan a szerencsétlen levetette magát, minden egyes négyzetcentimétert megvizsgáltak. Ezalatt az ügyész félrevonult Rónaival.

– Ide figyeljen, Rónai. Mit csináljak most magával? Lezárt területre hatol be, ráadásul civilekkel, bizonyítékot tüntet el… Csak ez a kettő elég arra, hogy leültessék.

– Úgy látom, nem sikerült meggyőznöm, ügyésznő.

– Az a baj, hogy kétségeket ébresztett bennem. Ha meg lennék győződve az öngyilkossági sztoriról, magát már bilincsben vinnék a Gyorskocsi utcába. De itt tényleg nem kerek valami. Viszont nem akarom, hogy a saját kontójára nyomozgasson, és összekuszálja nekem a szálakat.

– Erre lenne megoldás…

– Hallgasson, most én beszélek! – a mondta úgy csattant, mint egy pisztolylövés. Még Kálmán és Porcelán is meghallotta, akiket külön őriztek. – Tegyük fel. Tegyük fel, hogy gyilkosság történt. Ezt eddig csak maga állította, senki más. Ha Tihanyit megölték, akkor egy rendőr a tettes. Más nem lehet. Ebben az esetben ki kellene zárnom az egész kapitányságot a nyomozásból. Viszont ha ezt megteszem, azzal felhívom a tettes figyelmét arra, hogy az öngyilkossági sztoriját nem vettem be, és esetleg eltüntet olyan egyéb bizonyítékokat is, amikre most még nem is gondol. Ezért okosabbnak tűnik egyelőre nem szellőztetni, hogy a nyomozás a gyilkosság irányába halad. Ha viszont így van, akkor szükségem van néhány megbízható emberre, akik elvégzik a nyomozati feladatokat. A helyzet az, Rónai, akármennyire is borsózik ettől a hátam, hogy jelenleg fenntartások nélkül csak magában bízhatok.

Viktor bólintott. Érdekes fordulatot vett a beszélgetés, de az ügyésznő abszolút logikusan vezette le ezt a történetet. A nő folytatta.

– Alkut ajánlok. Elfelejtem ezt a mostani kis csínytevését, de innentől kezdve ebben az ügyben nekem dolgozik. Ha egy lepkeszárnnyi bizonyítékot talál, azonnal hozza hozzám. A következtetések levonását rám bízza, maximum tanácsokat ad, azt is csak akkor, ha kérdezem. Értve vagyok?

Rónai bólintott, mialatt arra gondolt, a nő meg sem kérdezte tőle, vállalja-e ezt az egészet, hanem egyszerűen kisoztotta a parancsot.

– A kapitány úrnak mit mondd, ügyésznő?

Nagy Zsuzsa elgondolkodott egy pillanatra.

– Semmit. Ha kikérném magát erre a munkára, az gyanús lenne. Ezért a kapcsolatunk nem lehet hivatalos.

Viktor elvigyorodott. Egyre inkább a kedvére való ez a feladat. És ezt még az sem tudja beárnyékolni, hogy ez az erőszakos nő a főnök.

– Értettem, főnök!

– Ne bohóckodjon, Rónai! Inkább tájékoztasson arról, ki ez a két civil!

Viktor röviden elmondta, hogy miért is jöttek ide. Az ügyésznő arca egyre inkább elborult. Betörni a Roborzsaru rendszerbe, titkos információkat szerezni rendőrökről. Ez most neki too much. De azt is érezte, hogy erre is szükség lehet. Azután arra gondolt, ha ő személyesen jelen van, ezzel biztosítani lehet a törvényességet. De nem most, ennyi tanú előtt…

– Jól van, értem. Hát ide figyeljen, Rónai! Ezt az akciót nem most fogjuk végrehajtani. Meglátjuk, találunk-e valamit. A többit megbeszéljük később!

A helyszínelők nem találtak semmit, azonban Viktor és az ügyész megállapodtak abban, hogy kihasználják a hosszú hétvégét, és visszajönnek, hogy belenézzenek a rendőrségi nyilvántartásba.

---

Liza a kórházban ült, és várta, hogy beszélhessen Tormássyval. Nem tudta, milyen állapotban lehet a megszúrt férfi, minden esetre biztosan jobban, mint Ficsor, akit hullazsákban vittek el a helyszínről. Jelenleg Bernadett, az exfeleség ücsörgött bent. Gyerek nincs, válás volt… Liza elhúzta a száját. Ezért kár összeházasodni.

Berni kijött a szobából. A szemei vöröslöttek, valószínűleg sírt. Intett Lizának, hogy bemehet.

– Maximum öt perc! – szólt az ápolónő.

A lány belépett az egyágyas szobába. Tormássy behunyt szemmel feküdt, talán erőt gyűjtött Edina után, ahogyan azt Liza szarkasztikusan gondolta. Ahogyan leült a székre, a sebesült kinyitotta a szemét, és megpróbált mosolyogni.

– Liza…

– Itt vagyok.

– Lebuktattuk őket.

– Le, igen. Ellenőriztem, a Sales nem tudott meg semmit. Az oroszok pedig imádni fogják a prezentációnkat, erre mérget vehetsz.

– Az… jó. De azt hiszem, ez rajtam már nem segít…

– Ugyan, ne beszélj butaságokat! Minden rendben lesz.

– Nem tudom… ide hívták Bernadett is, a szüleim is jártak már bent… valami belső vérzésről beszélnek, meg egy buborékról, ami bármelyik pillanatban elpattanhat…

– Jóval etetik itt a pácienseket! – mondta felháborodva Liza. – Ehelyett inkább az önbizalmadat próbálnák meg növelni…

– Figyelj, Liza, mert nagyon fontos dolgot… akarok. Senkim sincs. Nem, ne szólj. Berni hidegen hagy. Mikor elváltunk, a semmiből építettem fel a Succest. Annak a nőnek nincs köze hozzá. A szüleim idősek… mihez kezdenének a céggel? Azt hiszem, hamarosan vége lenne…Terveztem… persze, terveztem én családalapítást… de nem jött ki a lépés. A cég… sokat követelt. Aztán végre megtaláltalak téged… ne mondj semmit. Most éreztem, hogy egyenesbe kerülünk. Hogy van végre valaki, akit ott merek hagyni az üzletben, és nem kell napi 20 órát bent ülnöm. Erre mi történik…

Tormássy elkeseredetten intett. Aztán eltorzult az arca, egy hirtelen, éles fájdalomtól. Kapkodva szedte a levegőt, míg lassan el nem múlt az érzés. Elgyötört arccal Lizára nézett. A szemében azonban nem fájdalom, hanem eltökéltség tükröződött.

– A cég tulajdonosa egy offshore cég, a Wellington Inc. A Wellington tulajdonosa pedig az, aki birtokolja az egyetlen részvényt. Most nagyon figyelj ide…

Ismét felnyögött. Liza fel akart ugrani, hogy szóljon egy nővérnek, de Tormássy vaskézzel ragadta meg a csuklóját.

– Nem mégy sehova… amíg ezt el nem mondom…

Visszakényszerítette a lányt a székre. Ez a mozdulat minden erejét kivehette, mert pár másodpercig mozdulatlanul feküdt. Liza már azt hitte, elaludt, amikor Tormássy ismét kinyitotta a szemét.

– Frankfurt. Commerzbank Tower. Trezor Osztály. A jelszó… wellington. Ha bemondod a jelszót, odavezetnek a széfhez… a kulcs egyik fele nálam van… bent, az irodában. A bútorszéfben. A kód 1324…

A szobába ebben a pillanatban berohant a nővér. Mögötte törtetett Bernadett. Liza azonban csak a beteget látta, ahogyan a kórházi lámpára mered, és lassan elhomályosul a szeme.

– Berni… – suttogta Tormássy. – … semmit… – ezt már csak Liza hallotta.

Az exnej felzokogott, a nővér pedig kiáltva hívta az osztályos orvost. Lizát és Bernadettet kiküldték. Újabb orvosok érkeztek. Fél órán át küzdöttek, aztán az osztályos doktor csalódott arccal kijött a folyosóra, a két nőhöz. Először Bernadetthez ment.

– Hölgyem… nagyon sajnáljuk. A beteg… exitált, azaz meghalt.

Berni üvöltve felzokogott. Liza viszolyogva figyelte. A férfi nem jelentett ennek a nőnek semmit. Mire jó ez a színjáték?

Nem sokkal később belépett a Succes irodájába. Munkaidő vége volt már, a takarítókon kívül senki sem tartózkodott a szobákban. Liza egyenesen Tormássy irodájába ment. A bútorszéfet az asztal mögötti szekrénybe építették be. A lány bepötyögtette a kódot. Kattanás hallatszott, és a széf kinyílt.

Egy borítékban különleges tárgy lapult. Egy banki széf kulcsa. Ezeknek az a tulajdonsága, hogy csak egy másikkal együtt, ami a bankban van, alkotnak egy egészet, és úgy nyitható az adott banki széf, ha a két kulcsot egymásba illesztik. Liza magához vette. Átment a saját irodájába, és az interneten megnézte, mikor indul gép Frankfurtba. Közvetlen járat volt Budapestről, amely gyakran közlekedett. Persze a német banki szünnapokat is figyelembe kellett venni. A lány elektronikusan foglalt magának egy retúrjegyet május 2-re. Odafelé csak a turistaosztályon volt hely, vissza már jöhetett business class-on. Át is utalta elektronikusan a valamivel több, mint 180 ezer forintot.

Lekapcsolta a gépet, és arra gondolt, amit az anyja mondott neki nemrégiben. Hogy a pénzért, a gazdagságért neki magának kell megküzdenie.

Most a véletlen és a saját kemény akarata lehetővé tette, hogy elinduljon ezen az úton.