Ahogyan azt hivatalosan mondani szokták, a hőmérő higanyszála 30°C-t mutatott. A rendőrkapitányság épületében az ügyeletesen kívül senki sem tartózkodott. Az ügyeletes, egy újonc, akire lelkiismeret furdalás nélkül lőcsölték rá az ünnepnapi ügyeletet, bágyadtan ücsörgött az üvegkalitkájában. Egyetlen vigasza az volt, hogy az idén a szakszervezet nem tartott majálist a Városligetben, így tiltakozva a kormányzati munkaügyi politika ellen. Persze attól még a menyasszonya zsörtölődött egy kicsit, hiszen ezernyi helyre lehetett volna menni a szakszervezeti rendezvényen kívül is. Városliget, Margitsziget, Tabán, hogy csak a legnagyobbakat említsük, arról nem beszélve, hogy ők is május elsején ismerkedtek meg három évvel ezelőtt, pontosan a Tabánban.

A rendőr elgondolkodott azon, hogy előveszi a telefonját, és játszik egy keveset. A mobilt Karácsonyra kapta, és az androidos okos készüléken rengeteg játék volt. Persze ügyeletben tilos bármely olyan tevékenységet végezni, ami elvonja a figyelmet, de ünnep van, május elseje, és a kutya se fog bejönni ma a kapitányságra.

Már nyúlt a gépért, amikor hirtelen kivágódott a külső ajtó, és belépett az épületbe Rónai százados. A rendőr ismerte arcról a fickót, aki veszett kemény zsaru hírében állt, s így minden kalandor beállítottságú újonc őt tekintette példaképének. Egy nő volt vele, aki felvillantotta ügyészségi igazolványát, és egy alacsony figura, aki csak mosolygott.

A rendőr tisztelgett, Rónai bólintott, és a nőre mutatott. – Dr. Nagy Zsuzsa, Ügyészségi Nyomozó Hivatal. A férfi pedig a sógorom. Bejöttünk néhány iratért.

Az ügyeletes bólintott, mialatt arra gondolt, ha öt perccel hamarabb veszi elő a mobilt, akkor most kinézne neki egy fegyelmi. Bár ez a Rónai elég laza fickónak tűnik, de ki tudja.

Viktor az ügyésznővel és Porcelánnal együtt bement a saját szobájába.

– Hogyan tovább? – kérdezte.

Porcelán válaszolt.

– Ahhoz, hogy meghekkeljem a rendszert, a te belépési helyed is jó. De a program nyilván tárolja a belépéseket, tehát ügyelnem kell rá, hogy utólag ne látszódj majd. Ja, és az időpont sem derülhet ki. Ma nyilván nem volt nagy forgalom a kapitányságon, azonnal kiszúrják, hogy csak mi jöttünk be május elsején.

Nagy Zsuzsa bólintott.

– Ide figyeljen, Porcelán. Minden tevékenységet csak az én jelenlétemben végezhet. Én biztosítom a törvényességet.

Rónai elnyomott egy mosolyt. Nyilvánvaló, hogy minimum a szolgálati szabályzatot megszegték, de ha mélyebben belegondol, talán néhány jogszabályt is, erre ez a nő a törvényességről beszél. Persze az ügyésznő szerint helyes, amit tesznek. Ezzel Rónai is egyetértett.

Porcelán közben bekapcsolta Viktor gépét.

– Egy belépési kódot, please! – mondta. Rónai bepötyögtette a kódját, és az informatikus folytatta a munkát.

Nagy Zsuzsa egy ideig figyelte, mit művel a hacker, aztán lassan be kellett magának is vallani, hogy elveszítette a fonalat. Porcelán fekete ablakokat nyitogatott meg a gépen, bepötyögtetett valamit, azután bezárta, átlépett egy másik ablakba és elindított egy programot, szóval az ügyésznőnek egy idő után fogalma sem volt, mit csinál. Rá kellett döbbennie, hogy a törvényességet ezúttal csak a jelenléte fogja jelenteni, nem pedig a kompetenciája.

Azért, hogy ne töltse haszontalanul az időt, beszélgetni kezdett Rónaival.

– Milyen viszonyban voltak az áldozattal?

– Ez kihallgatás? – kérdezett vissza a férfi. Újra ez az idegesítő, pökhendi fölényesség.

– Nem, csak beszélgetni akarnék magával, erre már megint tahó módon válaszol! Legalább egyszer megpróbálna nem kérdéssel felelni nekem?!

– Bocsánat – úgy látszott, Rónai komolyan is gondolja, amit mond. – Annyira megszoktam, hogy önt semmi más nem érdekli, csak hogy csőbe húzzon, hogy kifejlődött bennem ez a védekező mechanizmus.

– Én senkit sem húzok csőbe, csak azt, aki vét a szabályok ellen.

– Hát, akkor most kezdheti saját magával, ügyésznő… – Viktor mosolygott. – Vagy maga szerint ez a mostani akciónk szabályos?

– Hagyjon békén, Rónai – Zsuzsa pár percig azzal foglalkozott, hogy visszafelé számolt magában száztól. Ez a legidegölőbb kihallgatások során is be szokott jönni. Nem fogja felidegesíteni őt ez a bunkó. Porcelánhoz fordult.

– Hogy halad?

– Az azonnal kiderül. Beiktattam egy kódfejtőt, hogy Viktorénál magasabb szintű felhasználói azonosítót generáljak. Ez kell ahhoz, hogy kinyerhessem a minket érdeklő információkat.

– Ne feledje, amit keresünk, az Somfalviné, valamint a proxytanol. Tudjuk meg, ki a kolléga, aki a két ügyet kapta.

– Ha odaértem, szólok – mormogta Porcelán, azzal ismét beletemetkezett a billentyűzet varázslásba.

Az ügyésznő, hogy eltöltse az időt, körülnézett a szobában. A hosszú helyiségben talán nyolc asztal lehetett, kettő-kettő egymással szemben elhelyezve. Minden asztalnál két-két szék, hogy a nyomozók a saját asztaluknál fogadhassák az ügyfeleket, tanúkat, gyanusítottakat. Persze a szoba végén volt egy üvegfallal leválasztott helyiség is, ahol a hivatalos kihallgatásokat vezették. Rónai asztalán kaotikus rend uralkodott. Ha az ember először ránézett a bútorra, iratkupacok elképesztő kavalkádját látta. Azután, ha elég hosszú ideig szemlélte ezt a rendetlenséget, kibontakozott valamiféle logikusnak tűnő rend. Nagy Zsuzsa magánéletre utaló tárgyakat keresett, de csak egyet talált: egy csinos, barna hajú lány fényképét. A lány belenevetett a kamerába, háta mögött jellegzetes balatoni kikötő látszott, talán Balatonfüred.

– Szemrevaló a barátnője, Rónai.

– Miből gondolja, hogy a barátnőm?

Már megint egy kérdés a válasz! Ez elképesztő! Az ügyésznő azt hitte, most azonnal felrobban. Rónai észrevehette magát, mert azonnal korrigált.

– Ne haragudjon, ügyésznő! Ez itt nem a barátnőm. Az én életvitelemmel nemigen engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy otthon várjon valaki… A lány a testvérem… volt.

– Meghalt? – amint kimondta, Zsuzsa azonnal érezte, hogy ezt finomabban is megkérdezhette volna. De Rónait látszólag nem érintette mélyen a kérdés.

– Meg… igen. Aznap, amikor ez a kép készült. Azt mondták, diszkóbaleset.

– Sajnálom.

– Én már túltettem magam ezen a dolgon. Akkor, amikor ez történt, olyan voltam, mint a dúvad. Törtem és zúztam, fájdalmat okoztam a srác családjának is, aki az autót vezette. Nyomoztam, mert nem tudtam elhinni… összeesküvésre gyanakodtam. Aztán rájöttem, hogy csak a körülmények esküdtek össze ellene, és bármit is derítenék ki, Katit az már nem hozza vissza. Szegény… annyi idős lenne most kábé, mint maga.

– Figyelem! – Porcelán megszólalt. – Bejutottam a Somfalviné aktához!

– Ki kapta az ügyet? – kérdezte Rónai.

– Még nem tudom. Ugyanazt a kódot látom, mint te. De azért van itt érdekesség…

– Monjda már, Porcelán! – az ügyésznő szorosan odaállt a hacker mellé. Rónainak feltűnt, hogy a nő testének érintése zavarba hozza a fickót.

– Izé… furcsa dolgot találtam… látja itt ezt a fálj töredéket? Elvileg PDF volt, de már nem lehet megnyitni, mert törölték, vagy olvashatatlanná tették. – Porcelán észrevétlenül igazított egy kicsit a könyökén, ahol az ügyésznő csípőjéhez ért.

– És mi volt ebben a PDF-ben?

– Hát ez érdekes. Áttettem hexa dekódolóba, kijavítottam néhány attribútumot, és előjött… ez!

A képernyőn lassan letöltődött egy dokumentum. Ahogyan eltűnt a pixelesedés, Rónai egy elfogatóparancsot látott. Porcelán kinagyította a legérdekesebb részt. A parancs dr. Lipót Patrik ellen szólt.

– Mégis volt elfogatóparancs…? – álmélkodott Viktor. – Én magam néztem meg ezt Kálmánnak… – elharapta a szót, mert Nagy Zsuzsa ránézett, és megcsóválta a fejét.

– Egy újabb függelemsértés, Rónai… idegeneknek ad ki információt a bűnügyi nyilvántartásból…

– Ennek köszönhetjük, hogy most itt vagyunk. Valami csúnya dologba könyököltünk bele… – erőteljesen Porcelánra nézett, aki rémülten rántotta vissza a könyökét az ügyésznő közeléből.

– De ha volt elfogatóparancs… akkor ki törölte azt a rendszerből, és miért?

– Annak a Lipót doktornak köze lehet ehhez? – kérdezte Zsuzsa.

– Nem hiszem… – csóválta a fejét Viktor. – Kálmán barátom elmesélte, hogyan vadásztak rájuk a Tisza partján. És ez a Lipót azt hitte, érvényes elfogatóparancsot adtak ki ellene, azért bújkált.

– Akkor érthetetlen.

– Arról nem beszélve, hogy a PDF attribútuma nagyon gyanús. Mintha nem lenne eredeti… – szólt közbe Porcelán.

– Hamisítottak egy elfogatóparancsot, azután kitörölték? – Nagy Zsuzsa a fejét csóválta.

– Úgy néz ki, ez történt – bólintott a hacker.

– Talán… talán már akkor is erre a Lipótra vadásztak… – találgatta Rónai. – Hamisítottak egy elfogatóparancsot, és elmentek érte. De a fickó szagot fogott valami miatt, és megszökött.

– Elbújt, és nem tudtak a közelébe férkőzni… – folytatta a gondolatmenetet Zsuzsa. – Ezért kitörölték az elfogatóparancsot, hogy az ügyvéd kidugja az orrát a rejtekhelyéről.

– Ez össze is jött… de a szerencse közbeszólt, és Lipót megúszta.

– De mi lehet az, ami miatt ennyire ki akarják nyírni a szerencsétlent?

– A Somfalviné aktában nincs egyéb érdekes – jelentette Porcelán.

– Akkor keressen tovább a proxytanolra. Ott kell, hogy legyen a magyarázat! – az ügyésznő végre odébb lépett az asztal mellől, és az informatikus fellélegzett. Nehéz úgy dolgozni, ha egy ilyen jó nő csípője alig fél centire ring az embertől…

– Ha ez a Lipót ennyire fontos, akkor lehet, hogy elegendő lenne rászállnunk. Előbb vagy utóbb elvezet a gyilkosokhoz – Rónai az ügyésznőre nézett. Zsuzsa bólintott.

– Lehet. De ha már itt vagyunk, tudjunk meg mindent, amit lehetséges.

– A proxytanol aktát teljesen kitörölték – szólt közbe a hacker. – Semmit sem találtam, Lipót doktor nevén kívül.

– Akkor nézd meg, ki kapta a két ügyet. – szólt Rónai.

– Rendben… máris… igen, ez ugyanaz a személy… egy pillanat… megvan! Beke hadnagy.

– Micsoda? – Viktor nem tudta, bosszankodjon vagy nevessen. – Beke Sanyi?

– Igen. Beke Sándor hadnagy. Ismered?

– Persze, hogy ismertem. Három éve halott.

– Na ne – Nagy Zsuzsa arca elárulta, mire gondol a nő. Hamisított és kitörölt elfogatóparancsok, halott vizsgálók… ez már túl sok a jóból.

– Viszont mégis van itt valami… ez a Beke, vagy az, aki az azonosítóját használja… elmúlt héten beírt egy találkozót a rendszerbe.

– Mondd már, Porcelán, ne kelljen belőled kihúzni az információkat! – most Rónai állt oda szorosan az asztalhoz. Érdekes módon őt nem akarta Porcelán a könyökével megérinteni.

– Május 4., este kilenc óra.

– Az e hét péntek. És hol?

– Fonyódon, a Panoráma étteremben.

– Várjon, Porcelán! – Nagy Zsuzsa visszanyerte a hidegvérét, és igyekezett logikusan végiggondolni a dolgot. – Biztos, hogy ez valós információ? Annyi törlés és hamisítás után…

– Igazinak tűnik. Beke azonosítójával léptek be a rendszerbe, és rögzítették ezt a találkozót.

– Csak ez a találkozó szerepel ott?

– Nem. Vannak korábbiak is… a legutóbbi februári.

– Oda kell mennünk – mondta Rónai.

– Nekem ez nem tetszik – Nagy Zsuzsa szembefordult Viktorral, és csípőre tett kézzel, kihívóan nézett a férfira.

– Nekem se – bólintott Rónai. – De mondjon jobbat, ügyésznő. Attól tartok, vagy marad a lessük Lipót doktort verzió, vagy megnézzük, mi lesz pénteken Fonyódon. Azt hiszem, az én Kálmán barátomat rá lehetne állítani az ügyvédkére, amíg mi megpróbálunk közvetlenebb kapcsolatba kerülni azokkal, akiket üldözünk.

– Nem tudok jobbat, Rónai.

– Rendben. Akkor megmondja ügyésznő, hol vegyem fel pénteken, és megyünk le Fonyódra. Leérünk egy óra alatt, végig autópálya van.

Zsuzsa bólintott. Ha tovább akarnak lépni, nincs más választásuk.

---

– Kérsz még valamit? Egy hotdogot? Egy üdítőt? – Kálmán szinte ragyogott a boldogságtól. A Városligetben sétálgattak Adéllal, meghallgattak néhány kezdő együttest a szabadtéri, ingyenes koncerten, és elsétáltak a Vajdahunyad vár felé.

– Nem kérek semmit, köszönöm – Adél ránézett a lelkes fiúra, és megpróbálta analizálni az érzéseit. Bosszúságot érzett. Bosszantotta az a lelkesedés, amivel Kálmán körülvette, zavarta a figyelmesség, ahogyan a férfi megpróbálta előre kitalálni a gondolatait, és meg is valósítani azokat. Már bánta, hogy beleegyezett a randiba.

Ha nem megy bele, akkor egyedül tölthette volna a majálist. Igaz, meg nem tudta mondani, mikor járt otthon Pécsett, a szüleinél, de Kálmán még mindig jobb megoldásnak tűnt. Kutyaharapást szőrivel? Igen, talán ez is szerepet játszott ebben a találkozóban. Patrik már megint ki tudja, merre járt, és mikor kiderült Regényiről, hogy házas, sőt gyereke is van, Adél megfogadta, hogy többé nem találkozik az üzletemberrel. Bántotta az az ügy. De talán még jobban bántotta, hogy Regényi azóta nem jelentkezett, nem hívta, nem próbált meg magyarázkodni, nem igyekezett megbékíteni őt. Kálmán viszont jelentkezett, és elhívta a majálisra. Adél viszolyogva arra gondolt, ha divat lenne, ez a fiú biztosan még májusfát is állítana neki. Minden ésszerű megfontolása ellenére viszont nem akart egyedül lenni.

Hát így kötött ki Kálmánnal a Ligetben.

– Még nem is meséltem, Adélka, hogy jártam Budaörsön, a hummeres fickó lakásában.

Adél utálta, ha Adélkának nevezték. Patrik ügyei sem nagyon izgatták már, ezért az információ mérsékelt érdeklődést váltott ki belőle.

– Aham, érdekes…

– Találtam egy szervizszámlát, és eljutottam a műhelybe, ahol megcsináltatta a karambolunk után az autóját. A szerelő szerint egyébként nem is német, hanem török.

– Ne csodálkozz, Németországban sok a török vendégmunkás. Biztos ez is egy német török.

– Ja, lehet. Valami Abdul. Vagy Ahmet…

Adél agyában felcsendült a vészcsengő. Valami… valami fontos dolog történt, és ő talán lemaradt róla.

– Mit is mondtál?

– Hát a nevét a fickónak. Abdul, vagy Ahmet. Ilyesmi.

– Mihóczky befektetője is török. És a neve Ahmed.

– Ez érdekes. Kicsit sok lett a törökünk pár percen belül – Kálmán elgondolkodott. – Mihóczky és Lipót doktor talán üzlettársak… A török pedig Mihóczkynak dolgozik. De miért akarna megölni engem? És miért az ügyvéd urat?

– Figyelj ide, Kálmán. A karambolod miatt nem emlékszel néhány dologra… és abból az egyik velem kapcsolatos.

– Micsoda? Együtt jártunk? Vagy összevesztünk? Tényleg nem emlékszem…

– Nem, alig ismertelek. Én Patrikkal éltem együtt már akkor is, mint most. És megbíztalak téged, hogy járj utána, megcsal-e engem. A baleseted előtt Szentendrére ment ki, valószínűleg Mihóczkyhoz, mert az lakik ott. Onnan visszafelé történt a karambol…

– Talán hallottam valamit, amit nem kellett volna? Mihóczky utánam küldte a törököt… aztán Lipót doktort is meg akarta öletni. Mi lehetett az, amire nem emlékszem?

– Nem tudom, de egyelőre erős feltételezés, hogy Mihóczky akart téged és Patrikot is megöletni. Ehhez bizonyítékok kellenek. Nem utolsó sorban jó lenne, ha emlékeznél…

Kálmán összeráncolt homlokkal próbálta felidézni a baleset előtt történteket. Az arca elsápadt, és egyre nehezebben szedte a levegőt. Aztán megrázta a fejét.

– Nem… nem megy.

Lehajtotta a fejét. Adél ebben a pillanatban megsajnálta. Felemelte a kezét, hogy megsimogassa a férfi haját, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és visszahúzta a karját. Kálmán a lányra nézett. A szemében egy ötlet lángja villant.

– Van fényképünk erről a Mihóczky-féle törökről? Egyszerűen visszaviszem a szerelőhöz, és megmutatom neki. Valami pénzzel az adósa maradt, szóval szerintem fel fogja ismerni.

– Nem tudok fényképről. De… talán van megoldás. Mostanában elég gyakran jár be az irodába. Le kellene fényképezni!

– Az a baj, abban a kicsi utcában, ahol az irodátok van, nem nagyon lehet elrejtőzni. Ha jön, azonnal ki fog szúrni. Viszont…

Adélra nézett. A lány azonnal tudta, hogy valami olyan jár a férfi fejében, ami neki nem fog tetszeni.

– Viszont? – kérdezte élesen.

– Te le tudnád fényképezni az irodában, mobillal.

– Nem. A mobilnak nem igazán jó a minősége, ráadásul zárhang is van. Azonnal észreveszi.

– Igaz. De van egy speciális eszközöm erre. Egy golyóstoll, 16 megapixeles kamerával. Csak kattintgatsz vele párat. A képet USB-n keresztül le lehet menteni belőle.

Adél nem lelkesedett az ötletért. Ha a török valóban az, akinek gondolják, akkor pont elég volt a lánynak a tiszaugi kaland. Akkor és ott azt hitte, meg fognak halni. Ha ez a vadállat kiszúrja, hogy fényképezgeti, garantáltan megöli, talán már ott a helyszínen.

– Én nem vagyok erre alkalmas.

– Nem, nem. Csak te vagy rá alkalmas! – Kálmán megfogta a lány kezét.

– Hagyj… – mondta Adél, és lassan kivonta a kezét a másik tenyeréből.

– Figyelj! Hozzá tudsz férni Lipót doktor időbeosztásához? Meg kell tudnunk, mikorra van megbeszélve a következő találkozó a törökkel.

– Persze, a Google naptár funkcióját használjuk. Meg tudom nézni. Viszont van egy kis gond, amire nem gondoltam. Az irodában legfeljebb perceket szokott tölteni, és Patrikot mindig meghívja valami szórakozóhelyre, ahol nyugodtan tudnak beszélni. Szerintem lehallgatástól fél.

– Ha tudjuk, hogy hol találkoznak, én meg tudom szervezni a fényképeszkedést – bólogatott Kálmán. – Ez még jobb is, mint az irodában, ahol esetleg könnyebben észre veheti. Bár a fényviszonyok egy bárban nem túl jók…

– Ne haragudj, ez már a te problémád. Én nem szeretnék tovább részt venni benne.

– És Lipót doktor? Szerintem még mindig életveszélyben van.

– Nem érdekel Lipót doktor! – Adél kissé hangosabb volt, mint amilyen lenni szeretett volna. Ez az egész beszélgetés, egy olyan férfival, akivel nem akar kapcsolatot, egy olyan férfi ügyéről, akivel már nincsen kapcsolata, érdektelenné és idegesítővé vált Adél számára. Vett egy mély lélegzetet.

– Elnézést. Ne haragudj, de meg kell kérjelek valamire. Ha azt akarod, hogy a délután további részét is veled töltsem, akkor ne beszélj többet Patrik ügyéről, és ne legyél ilyen rohadt idegesítően figyelmes hozzám. Rendben?

Kálmán meghökkent a hirtelen kitöréstől, de megnyugodott, amikor Adél nem abba az irányba lépett tovább, hogy most azonnal fejezzék be a randit. Azonnal és mindent megígért elvtelenül, így a délután további része Kálmán számára reménykedve, Adél számára pedig unalmas nyugalomban telt.

---

Viki és Bernát ki sem keltek az ágyból délutánig. A nő még előző este készített egy kis hideg kaját, Kolossy kedvencét, majonézes tört burgonyát hagymával, meg falafelt, úgyhogy ágyban ebédeltek. Közben mindenféle bolondos és érdekes dologról beszélgettek, mialatt Viki Bernát mellkasán nyugtatta a fejét, és a férfi folyamatosan simogatta a nő sötétbarna fürtjeit. Kettő körül Viktória huncut pillantást vetett a férfire.

– Fel kellene kelnünk…

– Sietsz valahova? – kérdezte tréfásan Bernát.

– Tudod, ma nem vasárnap van, hanem kedd – válaszolta Viki. – Akármennyire is hétvégi a hangulatod. És holnap tárgyalásom lesz, amire fel kell még készülnöm. Mellesleg neked is… – kacsintott a másikra.

– Tényleg… igazad van – válaszolta zavartan Bernát, aki még mindig nem tudta, mihez kezdjen a Frenkről megtudott információval.

– Akkor…? – a kérdés barátságos volt, és egyáltalán nem sürgető, de Kolossy pontosan tudta, Viki arra gondol, hogy mennie kellene.

– Megyek, és felkészülök én is… – mondta, mindenfajta meggyőződés nélkül.

– Akkor este?

– Persze, elvinnélek valahová, ha ezzel nem veszélyeztetem a holnapi tárgyalást…

– Tizenegykor aludnunk kell. Így tervezz, rendben?

Kolossy imádta ezt a határozottságot. Imádta a nőt is, akiben az eltelt rövid idő alatt csupa szépet és jót fedezett fel. Sehol sem találta a rámenős, bármire képes ügyvédet, viszont rálelt egy érzékeny, érzéki nőre, aki mindent megadott a férfinak, akit szeretett. És Kolossy érezte, ezt a csodát nem szabad kiengednie a kezei közül. S már előre félt a holnapi naptól.

Bólintott, felöltözött, lehelt egy csókot a nő szájára, és elindult haza.

Útközben eszébe jutott Liza, aki nemrégiben találkozni akart vele. Nos, ennél jobb időpont talán nincs is a családi megbeszélésekre. Előkapta a mobilját, és felhívta a lányát.

– Szia kislányom!

– Szia Apukám, mi újság? Hogy jutottam eszedbe?

– Nemrég időpontot kértél egy megbeszélésre… gondoltam, most alkalmas lenne. Szünnap van, szép idő… sétálhatunk egyet, ha gondolod.

– Ja… igen. Meg kell még kérdeznem… de Apu, én is szeretnék veled beszélni.

– Miért, rajtad kívül még ki?

– Én. Szóval várok egy telefont, attól függ, tudunk-e most találkozni.

– Kislányom, úgy érzem, te valamiben mesterkedsz…

– Tudod, hogy szeretlek, Apu. Csak jót akarok neked.

– Na jó, várom a visszahívásodat!

Liza pár percen belül csörgött.

– Elintéztem, amit kellett, Apukám, mostantól csak a tiéd vagyok. Hol találkozzunk? A Vár?

– Jó lesz, persze. Találkozzunk a Halászbástyánál, egy óra múlva.

– Megbeszéltük!

Kolossy hamar odaért a találkára. Gyönyörű idő volt, a harminc fokos hőségben sokan választották a sétát a Várban, és Bernát elnyalt egy fagyit, mire megérkezett a lánya. Liza könnyű ruhában jött, ami kiemelte karcsú, gyönyörű alakját. Kolossy egy pillanatra arra gondolt, mennyire hasonlít az anyjára.

– Szia, régóta itt vagy? – kérdezte két puszi közben Liza.

– Nem, még csak most jöttem. Hogy van az én kislányom?

– Soha rosszabbat… Mondd csak, Apukám, mit kell tudnom az offshore cégekről? Irányítás, felelősség, szükséges bejelentések…

– Alapítani akarsz egyet? Ha kell, segítek neked!

– Nem akarnék… de úgy néz ki, tulajdonosa lettem egynek – Liza röviden elmesélte, mi történt a volt főnökével, és az hogyan bízta rá a Succes-t tulajdonló céget.

– Ez szép – bólintott Bernát. – Ha csak tulajdonol, és nem vesz fel osztalékot, akkor nem nagyon kell bejelenteni. Amint azonban bármilyen bevételre tesz szert az országon belül, rögtön kell bankszámla, és persze adószám is. Általában, mint itt is, bemutatóra szóló részvények vannak, az a tulajdonos, akinél ez a részvény ott van…

– Mi értelme az egésznek? Csak annyi, hogy ne látszódjon a tulajdonos?

– Nagyjából igen. Meg persze az is, hogy külföldi cégnek minősül, így például osztalékot nulla százalékos adóval tud felvenni, ami egy magyar magánszemélyről már nem mondható el…

– Értem. Ha elakadok ebben az ügyben, segítessz nekem?

– Persze, szólj nyugodtan! Kislányom… – Bernát hangja furcsán csengett. Liza rájött, hogy miért. Ekkor bukkant ugyanis fel az anyja a Mátyás templom sarkánál. – … ez volt az, amit kifőztél? Nekem mennem kell!

– Várj, Apu! Az én kedvemért… beszélj anyuval.

– Mit mondjak neki tíz év után? És ugyan ő mit tud nekem mondani? Hogy sajnálja?

– A szüleim vagytok, akár tetszik, akár nem. Kötelességem, hogy megpróbáljalak legalább kibékíteni benneteket…

– Én nem haragszom. Na, akkor ez meg is volt…

Sarolta közben odaért. Számára is meglepetést okozott, hogy Bernátot ott találja. Egy pillanatig arra gondolt, visszafordul, de aztán arra, hogy ezt egyszer mindenképpen meg kell beszélniük. És volt még egy körülmény.

– Szia, kislányom. Szia Bernát.

– Szia anyám! – Liza adott egy puszit Saroltának is. – Örülök, hogy itt vagy!

– Látom, ide csődítetted apádat. Vagy te akartál velem találkozni, Berni?

– Ne hívj így – Kolossy hangja sértődötten csengett. – Tíz év alatt elveszítettél minden jogot arra, hogy engem így nevezz.

– Ja, hogy most jön az erkölcsi felsőbbrendűség? Ugyan, Berni, felejtsd el ezeket a szövegeket. Igen, tíz évre eltűntem. Nem tudom, a lányunk mondta-e, hogy miért…

– Mondta… nagy gáz egy ügyvéd feleségétől.

– Bárkitől az lenne, ezt nem az dönti el, ki a férjed. De azt hiszem, megbűnhődtem érte…

– Ja, egy hosszú vakáció az édenben… igazán kegyetlen büntetés. És mi lett a fickóval?

– Börtönben van. Igazság szerint a lányod juttatta oda.

– Akkor most egyedül élvezheted a piszkos pénzt, amit prostitúcióval kerestél…

– Ezzel van egy kis probléma… és igazából segíthetnél nekem, ha érzel még bármit is irántam. Vagy ha nem, akkor legalább Liza kedvéért…

– Mi történt?

– Az a szemét Roberto… a fickó, akivel közösen összeszedtük azt a kis pénzt… megváltoztatta a hozzáférési kódot a bankban. Egyetlen fillérhez sem jutok hozzá, amíg el nem árulja.

– Ott van neked az anyád öröksége…

– Az majd ott lesz. Még nem emelkedett jogerőre a hagyatékátadó végzés. S ha az megvan, akkor is el kell adni a lakást, a nyaralót. Persze a pénz, amit én küldtem neki, rendelkezésre áll majd. De csak a jogerő után.

– Úgy érted, most…

– Úgy. Egy fillérem sincs jelenleg. Annyi, amennyit a jóslással keresek.

Bernát gondolatban a kezébe temette az arcát. Prostitúció után most meg jövendőmondás. Mi jöhet még?

– Ennyi? Ezért akartál találkozni velem?

– Nem hiszem, hogy fel akarnád melegíten a kapcsolatunkat. Vagy tévedek?

– Nem tévedsz – Kolossy igyekezett nem nyersebb lenni annál, mint amit érzett. Sarolta megjelenése valójában felkavarta, és a tíz nélküle töltött év hirtelen ólomsúllyal nehezedett rá. Erőszakkal kényszerítette magát, hogy Vikire gondoljon, így lassan elmúlt a nyomás. – Mennyi kell?

– Szerintem ötvenezer elegendő lenne. Abból tudok bérleti díjat fizetni, meg rendezni néhány kisebb adósságot.

– Tessék – Kolossynál általában nem szokott pénz lenni, de most már a holnapi munkanapra készült, és ezért vett ki némi pénzt a bankszámlájáról kártyával. Pont ötvenezret. Ez a Sarolta lehet, hogy valóban jósnő?

– Köszönöm, Bernát. És neked is köszönöm, Liza. Jó volt látni apádat.

– Már mégy, anyám?

Sarolta bólintott. Érezte, hogy a maximumot kihozta ebből a találkozóból.

– Találkozunk még biztosan. Kicsi ez a város…

Kolossy bólintott, aztán puszit adott a lányának, és elindult hazafelé. Liza karonfogta az anyját.

– Legalább néhány pletykát beszéljünk meg, ha már itt vagy! – mondta vidáman, és a két nő még órákon keresztül sétálgatott még a Várban, a kellemes, nyárias estében.