A robbanás a földdel tette egyenlővé a volt orosz radarállomást. Ez a detonáció végzett volna vele is, ha nem szabadítja ki magát.

Patrik komoran visszanézett arra, amerről jött. Elég messzire ért már el ahhoz, hogy ne lásson semmit, de nem eléggé ahhoz hogy ne hallja, mi történik. Igazából most tudatosult benne a valóság. A török tényleg leütötte. A török tényleg meg akarta őt ölni.

Patrik számára nem jelentett kérdést az, hogy miért. Nyilvánvalóan Mihóczky utasítására. Mialatt eltökélten haladt az erdőben dél felé, amit a fák mohos oldala alapján határozott meg, a sok kis lényegtelennek tűnő részlet lassan összeállt benne. Amikor az a magánnyomozó kihallgatta őket, Mihók sms-eket küldözgetett, és azt mondta Patriknak, hogy a nyomozót majd ő rendezi. Aztán Ahmed felbukkanása, mint befektető. Utólag teljesen logikátlannak tűnt, hogy egy per kellős közepén, amikor még várható vagy három év, mire bármilyen jogerős döntést hoz a bíróság, van olyan pénzember, akit érdekel ez a telek. Ki tudja, mi lesz három év múlva? Ki tudja egyáltalán, mi lesz akár csak három nap múlva?

Minden élő és mozgó lény menekült Patrik elől, ahogyan csörtetve, határozottan ereszkedett le a hegyoldalon. Érezték, hogy ezzel az emberrel most nem szabad kikezdeni. Patrik nem érzett semmit, csak gyűlöletet. Mihóczky ellen, Ahmed ellen. Adél ellen, aki semmit sem tett azért, hogy megkeresse őt. Liza ellen, akit nem is érdekelt, pedig korábban a lány futott őutána. Kolossy Bernát ellen, aki már egy évvel ezelőtt is besúgót küldött a nyomába, s ki tudja, az eltelt egy évben mi mindennel nem kísérletezett, hogy mindig pontosan tudja, merre jár az üzlettársa. Gyűlölte Cilikét is a nemtörődöm munkája miatt. Nem tudott volna olyan embert mondani, akivel szemben nem érzett gonosz ellenszenvet. De, egyet mégis tudott. Saját magát.

Volt ideje gondolkodni arról, mit tesz majd, ha visszatér. Azt senki sem fogja megköszönni, mert bosszút áll sorban mindenkin. Kezdi a törökkel és Mihóczkyval, majd halad tovább, egyik célponttól a másikig. Mialatt kiért az erdőből, és meglátta Besztercebánya háztetőit, ízlelgette a revans ízét. A legkülönfélébb módszereket képzelte el a különféle emberekkel kapcsolatban. Adélt kirúgja a lakásából, Lizát megszégyeníti, Kolossy irodáját tönkreteszi… Mihóczkyt és a törököt pedig egyszerűen megöli.

Megnyalta a száját, amikor idáig jutott a gondolatokban. Saját kezével tegye, vagy bérgyilkossal végeztesse el? A bosszúnak jobb az íze, ha pontosan tudják, ki miatt történik velük az, ami. Ott kell majd lennie. És honnan szerezzen bérgyilkost? Részletkérdés! Ha visszaér Budapestre, mindent módszeresen meg fog tervezni. És ha minden a tervei szerint zajlik, mire a végére ér, nemcsak a bosszú édes ízét érezheti majd meg, hanem a gazdagságét is.

Patrik sötéten elmosolyodott. Kár volt vele kikezdenie ennek a sok embernek. Talán azt hitték, valami nyápic szerencsétlennel van dolguk, aki feltartott kezekkel hagyja megtörténni a dolgokat. Hát tévednek. Lipót Patrikot nem olyan fából faragták!

Lassan beért a városba. Még majdnem külterületen megpillantott egy kis templomot. Pici harangtornya egybeépült magával az épülettel. A kora délelőtt miatt gyakorlatilag senki sem volt odabent. Patrik belépett az előtérbe és azonnal meglátta azt, amit keresett. Az adományos ládát. Talán rossz tapasztalatok miatt leláncolták, és lakattal védték a lopás ellen. De Patrikon nem foghatott ki egy lakat azok után, ahogy kinyitotta a bilincs zárját. Nem kellett sok idő, s a ládával a hóna alatt kilépett a templomból. Három sarokkal odébb a földhöz csapta a fából készült alkalmatosságot, azután felszedte a ládikó romjai közül a pénzt. Összejött kilencvenöt euró. Nem is olyan rossz. Ennyiből futja vonatjegyre, sőt valami kajára is. A város központjában talált egy diákoknak fenntartott hostelt, ahol megborotválkozott, felfrissítette magát, azután kiment a vasútállomásra, és jegyet vett a határig.

Pár órával később Patrik átsétált a párkányi hídon. Ahogyan magyar földre ért, egyetlen pillanatra elérzékenyült, és felsóhajtott. De aztán a kemény ránc visszatért a homlokára. Hazamegy, összepakolja Adél összes holmiját, és elviszi neki az irodába. Beszél pár ismerőssel, mert megfelelő embert kell találnia Mihók és a török elintézésére. S ha mindezzel megvan, tovább fog lépni. Felszámoltatja Kolossy ügyvédi irodáját is. Szenvedjen mindenki, akit nem érdekelt az ő sorsa, és közömbösen hagyták volna a török áldozatává válni. A férfi eltökélten bólintott, aztán lestoppolt egy teherautót, amelyik Budapest felé tartott.

---

Adél már alig várta a munkaidő végét. Kálmánnal megbeszélte, hogy a fiú meglepi valamivel. A lány bízott abban, hogy tényleg valami olyan dolog lesz, ami kedvére való. Kálmán elvégre ismeri őt, ennyi idő alatt talán sikerült kikémlelnie Adél ízlését. Ha nem… nos, ha nem, akkor pedig majd jön az a kínos csönd…

Az ügyvédjelölt elmosolyodott, ahogyan eszébe jutott a Shrek, és benne a szamár örökbecsű szavai. Még az sem tudta a jókedvet letörölni az arcáról, hogy csengett a mobilja. Regényi volt az.

– Szia! Rögtön kezdem in medias res…

– Ne beszélj latinul!

– Ez görög… De mindegy.

Adél nem nyitott vitát. Egyértelműen tudta, hogy az “in medias res” kifejezés, ami a dolgok közepébe vágó történetkezdést jelenti, latin. De a férfi nyilván nem azért hívta, hogy nyelvészeti eszmecserét folytassanak.

– Szóval? Mit akarsz?

– Hű, de harapós vagy ma, drágám. Ennek ellenére látni szeretnélek. Sikerült pár dolgot kiderítenem a proxytanolról, hála neked, mert ideadtad az anyagot hozzá. Találkoznunk kell!

Adél először azt akarta mondani, hogy szó sem lehet róla. Aztán arra gondolt, miért is ne? Legalább tudja szembesíteni a férfit a legújabb vádakkal.

– Rendben. Mikor?

– Érted megyek munka után, és beülünk valami nyugodt helyre…

– Jó! – Adélnak ugyan eszébe jutott, hogy ezt az időpontot másnak ígérte, de Kálmán kevésbé tűnt számára fontosnak. – Van ugyan egy megbeszélésem akkor, de lemondom.

– Mondd le, kiscica.

– Ne hívj kiscicának! Adél a nevem.

– Ok, ok, Adél, ha ez az ára annak, hogy velem vacsorázz…

– De nincs semmi trükk. Ha nem fogsz mondani semmi érdemlegeset, soha többé nem megyek el veled sehova. És nincs nyalásfalás!

– Feltételek elfogadva. Ötre ott vagyok!

---

Cilike az egész beszélgetésből semmit sem hallott, mert az egyik kereskedelmi televízió honlapját böngészte. Ezen adták azt az elmebeteg vetélkedőt, amelyikben Boníta a “transzveszcica” közreműködött. A videótárból elő is került az első öt adás. A titkárnő nem látta az utolsót, mert tegnap este fellépett a kávézóban, ezért most szerte volna megnézni.

Feltette a fülhallgatót, és csendesen elröhögcsélt az idétlen produkciókon. Gyorsan elszaladt az első húsz perc, és következett a szünet. Cilike már éppen tovább akarta tekerni a videót, amikor feltűnt neki valami. A reklámok.

Visszaemlékezett. Iván a leghatározottabban azt mondta neki, hogy nem sikerült egyetlen perc reklámot sem értékesíteni, de mindegy, mert most a nézettség számít, ami hála istennek jó, és ezzel Boníta ismertsége is növekszik. A kávézóban konkrétan aprópénzre tudják váltani ezt a könnyen jött népszerűséget, most ne legyenek telhetetlenek, mert a kicsi is jobb a semminél.

Ehhez képest a reklámok egyértelműen itt voltak. Cilike először arra gondolt, hogy mivel ők nem hoztak szponzorokat, így hozott helyettük a csatorna maga. Igen ám, de ezek a hirdetők, akik megjelentek a tévében, mind egy szálig Iván üzleti partnerei voltak, Cilike ezt tudta, hiszen a hirdetéseik a kávézóban is mind ott függtek a falakon. Azt is tudta, hogy ezek a tévés hirdetések nem olcsók, hiszen a műsor kifejezetten jó idősávban futott, az embereket érdekelték azok a degeneráltak, akik mindent megtettek azért, hogy bekerülhessenek a műsorba, még azt is elviselték, hogy tojással dobálják meg őket. Egyszóval, még ha az első három felvételt nem számítjuk, hiszen azokban ingyen vett részt a megállapodás szerint, akkor is van két műsor, két reklámszünettel, amelyek ideje kb. kettő – kettő és fél perc, azaz adásonként négy – öt perc eladott reklámidő van. Ez milliós tétel.

Alig tudta megállni, hogy ne hívja azonnal Ivánt. De lebeszélte magát erről. Mi van, ha téved? Nem akar haragot. De akkor mi legyen? Nem engedheti meg azt sem, hogy hülyét csináljanak belőle… mármint még jobban, mert a műsorban azért ő sem az IQ bajnok szerepét játszotta.

Aztán beugrott neki. Feltárcsázta a keskedelmi tévé kereskedelmi osztályát.

– Jó napot kívánok, Kardos Cecília vagyok a Kolossy és Társa Ügyvédi Irodából! Markos Iván úr jogi képviseletét látjuk el. Ügyfelünk tájékoztatott arról, hogy a legutóbbi reklámszerződések egy-egy eredeti, aláírt példánya, amelyek ügyfelünk irattárából hiányoznak, önöknél fellelhetők. Ezeket szeretnénk.

– Természetesen, küldjük. Ez előtt megtenné, hogy küld nekünk valamilyen, a képviseleti jogot igazoló papírt?

– Hogyne!

Cilike gyorsan hamisított egy aláírt meghatalmazást, és már küldte is. Nem sokkal később a kezében voltak a reklámszerződések. Sajnos igaza lett, jobban is, mint gondolta. A három szerződés alapján műsoronként nyolcmillió forint ütötte Iván markát, az eddig tizenhat.

A titkárnő belecsuklott a székbe. Nagyon magányosnak és becsapottnak érezte magát, hiszen mindez azt jelentette, hogy Iván nem társnak, hanem fejőstehénnek nézi őt. Első dühében mobilt ragadott, és felhívta a hűtlent. Azonban annak csak az üzenetrögzítője felelt, Cilikénel beugrott, hogy valami halgazdaságot meóz éppen Iván, ahonnan később a sushihoz a nyershalat rendelni akarta.

Közben lehiggadt annyira, hogy valami más megoldás jusson eszébe. Megemlegeti még ezt az a disznó!

---

Regényi meglepetésében hatalmasra nyitotta a szemeit.

– Micsoda? Már megint betörtek?! De miért? Hogyan?

– Jól adod – Adél hangja metszőn hideg maradt. – Senki más sem tudta, hogy megkaptuk a proxytanol iratokat.

– De miért semmisíttetném meg? Hiszen adtál nekem egy teljes példányt…

– Talán, mert akkor már csak neked lesz meg. Vagy mit tudom én…

– Ide figyelj! Nem akarom, hogy egy ostoba gyanú ismét közénk álljon. Most gyere velem, be az irodámba. Másolok neked egy komplett példányt. S akkor hiába törtek be…

Adél elgondolkodott. Ez jó megoldásnak tűnt. El akarta hinni ismét, hogy Regényi nem bűnös, bár már háromszor gyanakodott rá. Bólintott.

– Rendben, menjünk. Nem tudom, miért olyan értékes ez a dolog, de nem árthat, ha van az irodában is egy példány.

– Tudod, megnézettem néhány szakemberrel a dokumentációt. A legnagyobb titokban, gyakorlatilag csak én tudtam róla, és persze Amanda.

– Hogy néz ki ez az Amanda? Kezdek rá féltékeny lenni…

– Ez jó hír! – mosolygott Regényi. – Ha féltékeny vagy, akkor érzel irántam valamit.

– Ne ringasd magad ábrándokba – hűtötte le a lelkesedést Adél. – Nős férfiakkal semmilyen körülmények között sem kezdek.

– Értem… Ezt már megbeszéltük. De visszatérve a proxytanolra. Ez az anyag tényleg rendkívüli. Bár lenne belőle valami mintadarab… A tudósaim megizsgálták. A véleményük az, hogy dollármilliárdokat lehetne vele spórolni, ha a napkitöréstől védendő szerkezeteket bevonnák vele. S ha milliárdokat lehet spórolni, akkor maga a találmány is megér pár milliót.

– Azt mondod… kellene mintadarab?

– Azt. De tudom, hogy nincsen, mondtad.

– Hm. Véletlenül… véletlenül mégis van egy. Bent az ügyvédi irodában, a páncélban. Nem vitték el, gondolom azt hitték, ez valami portörlésre használatos rongy. És érdekes módon nem is pörkölődött meg, mialatt az összes papír elégett mellette.

– Füllentettél nekem… – Regényi nem látszott különösebben sértődöttnek. – Akkor elmegyünk a mintadarabért?

– Előbb fénymásolj nekem egy komplett dokumentációt!

– Rendben!

Felkeltek az asztaltól, Regényi fizetett, és mentek.

A késői időpont ellenére Latin Amanda bent volt. Adél nem találkozott még vele személyesen, így kicsit meglepődött azon, hogy a határozott hangú cerberus egy alacsony, kövérkés lány. Regényi előre robogott a saját irodájába, hogy elővegye a fénymásolandó iratokat. Amanda ezt a pár percet használta ki arra, hogy Adél fülébe suttogjon pár szót.

– A saját érdekedben beszélnünk kell. István nem az, akinek mutatja magát. Holnap este nyolckor a Margit hídnál lévő Trófea Grillben.

Többet nem mondhatott, mert a főnöke visszatért. De Adél még éjjel is ezen a pár furcsa mondaton gondolkodott.

---

A Kolossy és Társa Ügyvédi Iroda telefonvonalai izzottak ezen a reggelen. A média újabb nyertes pert kapott fel devizaügyben egy magyar nagybankkal szemben, és most már nemcsak a lakás-, hanem az autóhitelesek is élénken érdeklődtek a szerződések megtámadásának különféle lehetőségei iránt. Hozzájárult ehhez a 296 forintos euro árfolyam is, sőt a rádióban olyan elemzőt is megszólaltattak, aki a görög helyzet miatt 315 forintos árfolyamot jósolt hamarosan.

Cilike két csöngés között a naptárat nézte, és próbált további időpontokat szugerálni, de az agenda nem lett nagyobb, egy nap továbbra is csak 24 órából állt, és mivel már mind Kolossy Bernát, mind Somlai Viktória jövő heti időpontjai elfogytak, így azért szorított, hogy most több jelentkező ne legyen. Ám a telefon újra megszólalt.

– De jó lenne, ha itt volna Lipót ügyvéd úr is… – sóhajtotta, és Adélra nézett. De az ügyvéd volt élettársa nem mutatott különösebb érdeklődést, hanem továbbra is a Magyar Szabadalmi Hivatal honlapját böngészte.

Adél az után nyomozott, hogy a proxytanol, vagy ahhoz hasonló találmány megjelenik-e a hivatal adatbázisában. Nem talált erre utaló nyomot. Azután nemzetközi vizeken is körülnézett, az Unió határain belül, de továbbra sem talált ilyesmit. Végül globális keresést indított, de úgy tűnt, hogy a magyar találmány valóban az első a világon. De mi lehetett az oka, hogy annak idején az öregember nem akarta bejegyeztetni a találmányát, inkább letette Patriknál letétbe, mint valami végrendeletet? Ez nem logikus, gondolta a lány, aztán gondolatot váltott, és Latin Amanda titokzatos szavain kezdett el töprengeni. Ma este kiderül, mire gondolt.

Nyílt a kinti ajtó, és Kolossy Liza viharzott be rajta. Meg sem állt Cilike asztaláig.

– Apukám bent van? – kérdezte.

– Igen, de vannak nála… – akarta mondani a titkárnő, de nem jutott el a mondat végére, mert a szőke lány már be is nyitott apja dolgozószobájába. Viktória helyett valami ősz hajú, alacsony emberkét talált odabent, ahogyan pont az autóhitelével kapcsolatos eseményeket taglalta.

– Elnézést! – szólt Liza ellentmondást nem tűrő hangon. – Beszélnem kell apámmal, haladéktalanul!

– Bocsánat… – válaszolta az ügyfél. – Akkor talán addig kint várok…

– Maradjon csak, Tóhegyi úr, majd én kimegyek! – nyomta vissza a székbe Kolossy, azzal kimasírozott a szobából, nyomában a lányával. A teakonyhában találtak egy nyugalmas sarkot, ahol beszélhettek.

– Figyelj, Apu, segítségre van szükségem. Jogi segítségre.

– Kirúgtak? Vagy már megint megsértettél valakit?

– Egyik sem. Azt hiszem, meséltem már a Succes-ről…

– Igen, az offshore részre emlékszem.

– Ma reggel megkaptam Tormássy volt felesége levelét. Pontosabban az ügyvédje levelét.

– Ki az ügyvédje?

– Nem hiszem, hogy ismered, vidéki. Valami Bartók Imre. Salgótarjáni.

– Értem. És mit akar?

– Hetvenhat milliót…

Bernát füttyentett.

– Nem aprózza el…

– Azt állítja, felmérték a cég rendelésállományát, és az értéke ennek a duplája. Szerintük a nő ötven százalékban csendestárs volt, ezért jár neki a fele.

– Tudja bizonyítani, hogy köze van a céghez?

– Szerintem nem.

– Akkor miért izgulsz emiatt? Még ha perelne, akkor is elbukja…

– Igen, de a per miatt én elesek egy zsíros orosz megrendeléstől!

– Ja! Szerintem pereld vissza.

– Milyen alapon?

– Üzleti titoksértés. Ha nem tulajdonos, nem volt joga felmérni a céget. Jogosulatlanul jutott hozzá bizalmas információkhoz.

– Ez lehet, hogy jó ötlet. Befenyegetem a perrel, aztán lesz, ami lesz. Megírod a levelet, Apukám? – a könyörgő cicahangnak egyetlen apa sem tudott volna ellenállni.

– Hát persze, kislányom!… De én is kérek valamit tőled?

– Nem leszek jó… – nevetett Liza.

– Nem is ezt szeretném. Hanem azt, hogy hagyd békén Vikit. Ő fontos nekem, és bánt, ha marjátok egymást.

– Egymást? Ezek szerint az az áspiskígyó a hátam mögött mond rólam mindenfélét? Eddig azt hittem, csak én marom!

– Mindössze annyit kérek, hogy hagyd abba. Olyan nehéz ezt megtenni?

– Figyelj, apu. Tíz évig nem volt anyám. Te jelentetted nekem a szülőt, egyedül. Azt, akinek a karjaiban kisírhatom magam, ha bánt valami, aki megért, aki gondoskodik rólam. És most úgy érzem, az a nő elvesz téged tőlem.

– Ez nem így van. A lányom maradsz mindig, akárkivel is éljek együtt…

– Együtt éltek?!

Kolossy bólintott. Liza elfordult az apjától, és elindított egy kávéfőzést a Nespresson. Megvárta, amíg elkészül az ital, és csak azt követően válaszolt.

– Nem fogom megszeretni, még a kedvedért sem. De igyekszem tolerálni.

– Ez remek! – Bernát elmosolyodott. – Mi lenne, ha a tolerációt egy közös programmal kezdenénk? A hétvégén felmehetnénk a Normafához hármasban!

– Felejtsd el! – mondta azonnal a lány. Aztán, látva apja csalódott képét, mégis belement. – Hát legyen. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni ehhez őnagysága…

---

Zsuzsa vett még egy szendvicset, beleharapott, mialatt másik kezével az ölében lévő aktát lapozgatta.

– Érdekes… – mormolta. Rónai éppen most érkezett a konyhából, még egy tál szendviccsel.

– Találtál valamit? – kérdezte.

– Olyan, mintha ebben az ügyben egyáltalán nem történt volna nyomozati cselekmény. Mégis betették a döglött akták közé.

– Ki volt az eljáró nyomozó?

– Ide írták a nevét… de ovashatatlan.

– Kovács? Kocsis?

– Nem tudom. De gyakorlatilag nincs benne semmiféle intézkedés.

– De… Nézd csak, itt van valami. Utalás egy elektronikus bizonyítékra… Talán valami beszkennelt anyag…

– Nem tudom. Ezt a fajta irattári jelet nem ismerem…

– No várj, be kellene lépnünk a Robotzsaru rendszerbe.

– De ez nem valami konkrét utalás.

– Nem, tényleg, ez valami általános jelölés. Nincs itthon valami tankönyved, vagy jelmagyarázatod a Robotzsaruhoz?

– Hm… Talán van! Várj egy kicsit! – Zsuzsa felkelt az ágyból, és egy szál hosszú pólóban átsétált a másik szobába. Út közben el kellett mennie Viktor mellett, aki nem tudta megállni, és rápaskolt az ügyésznő gömbölyded hátsójára.

– Nana, ez függelemsértés! – cukkolta a nő. – Megverni a feljebbvalódat?

– Mindjárt megmondom, milyenvaló vagy! – ízléstelenkedett Rónai. – Na, lesz tankönyv?

– Azt hiszem, igen… – ezt már a másik szobában a szekrény előtt mondta Zsuzsa. – Várjunk csak… Igen!

Előhozott egy ütött-kopott tárgyat, ami inkább emlékeztetett salátára, mint tankönyvre.

– Ebből tanultam a szakvizsgára! – mondta, és bőszen lapozgatni kezdte. – Itt is van! Technikai jelzések a Robotzsaru rendszer használata során. Ez az! Na mutasd azt a jelzést!

Rónai felemelte az aktát, és a könyv mellé emelte. Zsuzsa összehasonlította a jeleket.

– Ez érdekes… A jelzés szerint az ügy lezárva, mert a lopott gyógyszerek előkerültek.

– De nincs arra utaló jel, hogy a kórház visszakapta volna a szereket…

– Sőt, tudom, hogy nem kapták még vissza, amikor ez az ügy a látókörömbe került, felhívtam őket, és rákérdeztem erre is.

– Ha nem kapták vissza, akkor viszont ezeknek a szereknek a Központi Raktárban kellene lennie.

– Ok, akkor viszont az aktában kellene lennie egy raktárjegy számnak. Olyan viszont itt nincsen.

– Elakadtunk.

– Rendesen, Mackókám…

– A Kolossy-féle betörés?

– A helyszínelők semmire sem jutottak. Profi csinálta. Nyom nélkül.

– Profi… – Rónai egy pillanatra a levegőbe meredt olyan tekintettel, hogy Zsuzsa agyán átfutott, hogy talán megbolondult ez az ember. – Van egy remek képünk a törökről. Lefuttattunk már rá bármilyen keresést?

Nagy Zsuzsa megmerevedett. Biztos volt abban, hogy most ugyanolyan képet vág, mint amit az imént a másik.

– Nem…

– Basszus, ez durva mulasztás!

– Az – az ügyésznő nem pazarolta tovább az időt, hanem farmert ragadott, és belebújt. – Be kell mennünk az irodámban. Ott hozzáférhetünk a nyilvántartáshoz!

– Ki vezet?

– Noná, hogy én! – kacagott fel a nő, és felkapta a slusszkulcsot.

---

Péntek este mindig tömve van a Trófea Grill. Vonzó, hogy pár ezer forintért korlátlan fogyasztás van, és az ételek finomak, sőt különlegesek, a vadhúsoktól kezdve a speciális pörköltökön át a rengeteg féle hidegtálig. Adél körülnézett, majd intett, amikor meglátta Amandát, a terem túlsó sarkában lévő dohányosok számára fenntartott asztaloknál.

– Te dohányzol? – kérdezte Regényi bizalmasa. – Nekem odabent nem lehet, mert István allergiás a füstre. Pedig időnként nagyon elkelne…

– Nem dohányzom – zárta rövidre a témát Adél. – De kibírom a füstöt, különösen, ha fontos dolgot akarsz mondani.

Észrevétlenül tértek rá a tegezésre.

– Azt hiszem, ez tényleg fontos.

Megjelent a pincér.

– Hozhatok valamilyen italt? – kérdeze. Adél egy limonádét, Amanda egy cukormentes kólát rendelt. Aztán Amanda mutatta, hogy menjenek az ételekkel roskadásig rakott pultokhoz, és válogassanak maguknak valamit.

Amikor túl voltak a leveseken, Adél ismét megkérdeze.

– Szóval, miről lenne szó?

– Ne hidd, hogy pletykás vagyok. Vagy azt, hogy ki akarom a főnökömet szolgáltatni. De látom, hogyan járatja veled a bolondját. Szimpatikus vagy nekem… – Amanda elpirult, Adél pedig kezdte magát rosszul érezni. Más sem hiányzik neki, mint egy leszbikus személyi titkár…

– Igen? – kérdeze kissé nyersen, hogy a történetet lehetőleg a medrében tartsa.

– Három éve vagyok István személyi asszisztense. Sok dolgot láttam ezidő alatt. Személyesen ismertem szegény Margitkát is…

– Somfalvinét? – kérdezte a biztonság kedvéért Adél. A másik lány bólintott.

– Igen, Margitkát. Az első elgondolkodtató dolog az ő halála volt… Pár nappal korábban István egy komoly összeget utalt át valami offshore cég bankszámlájára. Nem gondoltam, hogy ez jelenthet valamit, amíg április 22-én meg nem jelentek azok a zsoldosok. Tudod, a BLH-nak van egy félkatonai szervezete…

– Micsoda? A BLH nem bio élelmiszer kiegészítőket gyárt?

– De igen. Ennek keretében szponzorál néhány harcművészetekkel foglalkozó sportszövetséget. Ezeknek a tagsága lényegében a BLH magánhadserege. De hogy ez komolyabb, mint egyszerű harcművészet. Rendelkeznek helikopterrel, harckocsikkal.

– Magyarországon? Engedéllyel rendelkeznek harckocsikkal?

– Igen. Mivel a BLH exportál élelmiszer kiegészítőket az egész világba, Kanadától Albániáig, Togotól Azerbajdzsánig, ezért a hivatalos magyarázat erre az arzenálra, hogy a szállítmányok biztosításához szükségesek.

– És mi történt április 22-én?

– Hallottam az eligazítást, mert az még Budapesten történt, István irodájában. Ami meglepett, az az volt, hogy azt mondta, további utasításig Lipót doktor üldözője a célpont, de készüljenek fel arra is, hogy az ügyvédet is eliminálni kell.

Az ügyvédjelölt elgondolkodott. Talán aznap éjjel az mentette meg Patrik életét, hogy ő, Adél is az autóban volt?

– Azután… – folytatta Amanda. – Ez a proxytanol dolog. István kapcsolatba lépett egy nemzetközi céggel, aminek a neve LP, azaz Liquid Power. Nem tudom, hallottál-e már róluk. Én úgy tudom, ennek a cégnek a neve több terrortámadás kapcsán felmerült, mint esetleges finanszírozó, de eddig még egyszer sem sikerült ezt bizonyítani.

– Ez hülyeség! Hogy Regényi terrorista lenne?

– Nem ezt mondtam, kedves… – Amanda Adélra nézett, és nyelt egyet. – Nem ezt mondtam. István egy üzletember. Csak nem válogatja meg, hogy kikkel üzletel. Ha gondolod, nézz nyugodtan utána a dolgoknak. Az LP-vel egy olasz közvetítő fickó hozta össze, a neve Roberto Magadino.

– Ha így is lenne, miért adta nekem vissza a teljes dokumentációt?

– Szüksége van a mintadarabra. Ha megkapta, biztos vagyok benne, hogy újabb betörés várható.

– Nee. Lassan már hetente fog hozzánk járni a helyszínelőkocsi.

– Hidd el, igazat mondok. Ha gondolod, nézz utána…

– És mi ez a hirtelen megvilágosodás? Azt mondod, három éve Regényinek dolgozol.

– Ez igaz! De eddig még egyszer sem vette fel a kapcsolatot terroristákkal. Nem adott ki feltételes parancsot ártatlan emberek meggyilkolására. És azt hiszem, Margitka halálához is köze lehet…

– Én nem hiszem!

– Figyelj ide! Nem akarlak győzködni. Látom, hogy István közel áll hozzád. Talán te is őhozzá. Csak annyit kérek, amit mondtam, ellenőrizd le. Liquid Power. Roberto Magadino. Felírjam neked?

– Meg tudom jegyezni. – Adél nyers stílusa hirtelen visszatért. Ki ez a nő, hogy arra kényszeríti, ismét gyanakodjon Regényire? – Köszönöm az infót. Te fizetsz?

– Igen, persze! Örülök, hogy eljöttél!

– Én nem… – morogta Adél, azzal intett, és elhagyta a Trófea Grillt.

Amanda szerelmes tekintettel bámult utána, aztán felkelt, és megtámadta a süteményes pultot.

---

Adél megpróbálta kiszellőztetni a fejét. Elsétált a Margitszigetig, és csendesen baktatott a hatalmas fák alatt a sötétben. Amit Amanda elmondott, összefüggéstelennek tűnt, de néha ilyen az élet is. Mindenesetre, amit annak idején ő derített fel Regényi cégügyeiről, azzal passzolt a sztori. Bár nem teljesen tiszta, mit kezdhet a proxytanollal egy terrorszervezet, de ki tudja?

Késő éjjel ért haza. Holnap szombat, így nem kell dolgozni menni, gondolta, ráért lefeküdni. Amúgy is egyedül, hideg ágyban kell aludnia…

Ahogyan kinyitotta a ajtót, visszahőkölt. A nappaliban, a konyhában is égett a villany. Egy pillanatra azt hitte, megint betörés áldozata lett, mert a ruhái, személyes használati tárgyai kupacokban hevertek a földön, illetőleg szatyrokból, sporttáskákból lógtak ki. De a televízió, a hifi torony, a DVD a helyükön maradtak.

Aztán egy árnyék érkezett a fürdőszoba felől, és Adél a meglepetéstől felsikoltott.

– Patrik!