Patrik ezen a csütörtök estén egyedül maradt az irodában. Fél hét múlt, és héttől volt még egy megbeszélése, igaz ugyan, hogy nem itt, de két sarokra innen. Úgy gondolta, amíg nem kell indulnia, nekilát tervei megvalósításának.
Gonosz mosollyal lefőzött egy kávét Cilike bögréjébe, amit mindig is gusztustalannak tartott a felirata miatt. “A titkárnők gyöngye, ha lefőzi, meg is issza!” – hirdette a csésze. Patrik két adag méregerős kávét készített, cukor és tej nélkül, mert a vörös sárkány, ahogyan magában a nőt nevezte, így itta a feketét. Azután odasétált az irattartó szekrényhez.
A szekrényben három fiókban őrizték függő dossziékban az iratokat. Patrik fütyörészve kiszedte a saját ügyeit, bevitte a szobájába, majd visszatért az irattartóhoz, és minden sietség nélkül beleöntötte a kávét.
A forró lé végigfolyt a felső fiókban lévő iratok egy részén, aztán elindult lefelé, lecsöpögött a középső traktusba, és ment tovább az alsó rész irányába. Patrik becslése szerint hatalmas károkat okozhatott, minimum az iratok fele kávés lett, vagy akár több is.
Az ügyvéd várt egy kicsit. Az iratok remek nedvszívónak bizonyultak. A szekrény aljára alig pár árulkodó csepp érkezett meg. A férfi gondosan feltörölte ezeket, aztán Cilike bögréjét az iratszekrény tetején hagyta.
Az órájára pillantott. Indulnia kell a megbeszélésre.
Pontban hétkor belépett a kiskocsmába, ahová a találkozót megbeszélték. A fickó még nem volt sehol. Patrik leült egy boxba, és arra gondolt, a múltkori kis tréfája milyen jól sikerült. Mihók halálra rémült, a törököt szólítgatta, eszébe nem jutott azóta sem felhívni az irodát, hogy megtudja, él-e Patrik vagy sem. “Nem gondolkodik logikusan.” – állapította meg az ügyvéd. Nem szerette a logikátlan embereket. Mihóczkynak már csak ezért is pusztulnia kell.
A kocsma ajtajában megjelent a fickó, akivel Patrik beszélni akart. Körülnézett, aztán egyenesen az ügyvéd asztalához botorkált. Patrik megesküdött volna arra, hogy holtrészeg.
– Na mi van, ügyvédkém? Mi a francér akarsz velem dumálni?
Hiába, Ambródy Frenk nem a jó modoráról volt híres.
– Üljön le, Frenk, és figyeljen!
Az életművész leült, de nem figyelt.
– Szomjas vagyok! – közölte. – Egy unikumot rendelsz nekem, öregem? Kísérőnek meg egy borsodit…
– Nem azért találkoztunk, hogy igyon…
– Tudom, ügyvédkém! De hidd el, nem tudok figyelni, ha nem dobom be azt a kis célzóvizet. Na, rendelsz vagy sem?
Patrik megadó sóhajjal intette oda a pincért.
– Hozzon egy unikumot és egy borsodit…
– Kettőt! – szólt közbe Frenk.
– Minek, én nem iszom… – értetlenkedett Patrik.
– Nem is mondtam, hogy iszol… – kacsintott a részeges.
Amikor kivitték a piát, Frenk azonnal bedobta a két röviditalt. Sóhajtott, és Patrik meg mert volna esküdni, hogy sokkal józanabb pillantással nézett rá, mint addig.
– Na mit is akar?
– Tudok a peréről Kolossy Liza ellen.
– Persze, hogy tud. Maga is ott dolgozik Kolossyéknál. Láttam egyszer, mikor bent voltam.
– Tudok arról is, hogy becsapta a saját ügyvéde.
– Ja, az a szipirtyó… Pedig egyébként de jó kis csaj az… Rá akartam hajtani. De mit akar ezekkel a dolgokkal?
– Segíteni akarok. Azt akarom, hogy elégtételt kapjon a nővel szemben, és megnyerje a pert Liza ellen.
– Hoppácska, ez nem gyenge szöveg. De tudja, engem nem most hozott a shanghai járat. Tudom, hogy mindennek oka van. Ha nekem jó, az miért jó magának?

– Az nem a maga biznisze…

– Jól elbeszélgettünk. Viszlát! Csak akkor hívjon, ha nem néz hülyének.

– Ha most elmegy, nem kap egy fillért sem Lizától, ráadásul börtönben fog megrohadni azért a verekedésért ott a bíróságon. – Patrik egy árnyalattal sem emelte feljebb a hangját.

– Megijesztett, ügyvédke! Összejöttem egy kiváló büntetőjogással, látja, szabadlábon vagyok. Azt is tudom, hogyan hagyjam el ezt a porfészket, ha forróvá válna a talaj a lábam alatt. És érzékelem, hogy magának legalább olyan fontos ez a bosszú, mint nekem, különben nem fizetné itten az italokat, és nem hallgatná ilyen faarccal, miket pofázok össze. Szóval vagy elmondja amit tudnom kell, vagy felejtsük el egymást.

– Ok. Szimpla a történet. A maga dögös ügyvédje összejött az én üzlettársammal. Ki akarnak golyózni az irodából. Szerintem ez csúnya dolog. Ezért egy kicsit megdádázom őket.

– Így már világos. Rendben, segítek. Mit kapok ezért?

Patrik hitetlenkedve elmosolyodott. Ez a fickó tényleg nem semmi. Tudta, hogy felesleges lesz, de azért tiltakozott egy kicsit.

– Mit kapna? Segítek a perében, ez nem elég?

– Nem. Liza apja is ügyvéd, ráadásul öreg róka. Hiába fogom megnyerni a pert, pénz abból nem lesz…

– Várjon csak, maga nem ismeri a saját feleségét… Tudta, hogy Liza lenyúlt egy haldoklóról egy céget? Kisemmizte az örökösöket, földönfutóvá tette az özvegyet. Mi kell még?

– Hm. Gazdag cég?

– Igen. Egy jól menő pályázatíró társaság. Főleg multiknak dolgoznak.

– Figyeljen ide, öregem, nekem nem három év múlva kell pénz. Valami kecsegtetőbb alternatívát kínáljon!

– Rendben, rendben. Mondok mást. Ha a nőt elmarasztalja az ügyvédi kamara, akkor leakaszthatunk róla egy csinos kis kártérítési összeget.

– És elmarasztalja?

– Ha segítek magának, akkor igen.

– Ez jobban hangzik. Sőt, mondok még jobbat. A nőci lehet, hogy azért is fizetni fog, hogy ne jelentsem fel.

Patrik bólintott.

– No, áll az alku?

– Igen, öregem. Csináljuk. Hogyan képzelte?

– Én megírom a papírokat, maga aláírja őket. Ha bárki bármit szól magához, jön hozzám, és megbeszéljük.

– Rendicsek.

Frenk felhajtotta a második borsodi maradékát.

– Hát, köszönöm a piát. Ha készen van az iratokkal, szóljon. Azon a mobilszámon elér, amelyiken most is hívott. Ja, és örülök, hogy segíthettem…

A férfi kitámolygott a kocsmából. Patrik egyedül maradt a gondolataival és a számlával. Komoly arca lassan felderült, aztán a mosoly kuncogássá, majd féktelen kacagássá dagadt. Még akkor is nevetgélt, amikor kilépett az ivóból, és elindult hazafelé.

---

Péntek reggel Cilike azzal az elégedett érzéssel lépett be az irodába, hogy a hosszú hétvége előtti utolsó nap következik. Ráadásul kitalált valamit arra is, hogyan leckéztesse meg Ivánt, aki elfelejtette megemlíteni, hogy eddig 16 milliót kapott a műsorokért, Cilike helyett. Még az sem vette el a kedvét, hogy nem találta a kedvenc bögréjét. Gyorsan lefőzött egy adag kávét egy másik csészébe, és leült a gépe elé, hogy elolvassa a Sztárhírek legújabb pletyóit. A bögrével kapcsolatban arra gondolt, biztosan a mosogatógépben van, de nem ellenőrizte.

Hamarosan meg is bánta ezt. Megérkezett Adél, és első cselekedete aznap az volt, hogy kiszúrta a bögrét az irattartó szekrény tetején.

– Mit keres ez itt? – kérdezte.

– Nem tudom – válaszolta őszintén Cilike, hiszen valóban nem tudta, hogyan került oda az a fránya csésze.

– Talán a mosogatógépbe kellene tenni, miután használjuk… – momdta tanító célzattal az ügyvédjelölt, azzal berakta a gépbe az eszközt.

Ezután nekiállt, hogy az aznapi fizetési meghagyásos és végrehajtásos penzumot teljesítse. Ehhez elő kellett szednie az irattartóból a társasházi gyűjtődossziét.

– Hát ezzel meg mi történt?! – kiáltotta. Látta a megszáradt kávényomokat, amelyek arról árulkodtak, hogy a létyó tovább folyt. Kihúzta hát a második fiókot is. Ahogyan egyre inkább a szeme elé tárult a rombolás, úgy fogyott el a türelme is.

– Cilike, ne haragudjon, de ez azért sok!

– Mi van?

– Teleöntötte a szekrényt kávéval, hát csak az!

– Ne mondja már… – Cilike odarohant a szekrényhez, és személyesen szembesült a kávényomokkal. – Mi a szösz! Ez nem én voltam!

– Még tagad is! Ilyen helyzetben én gerincesen megmondanám az igazat!

– De Adélka, higgyen nekem… – a titkárnő majdnem sírt. – Nem öntöttem ki a kávét, és nem hagytam itt a bögrémet sem…

Adél legyintett, és dühösen visszament a helyére.

– Jó napot kívánok, a Kolossy és Társa Ügyvédi Irodából hívom önöket. Tudják, Markos Iván úr képviseletében…. Már átküldtem a meghatalmazásunkat… Igen. Köszönöm!
A vonal túlsó végén kapcsolták a jogi osztályt.
– Nem, a szerződéssel minden rendben van. Egyetlen apróság történt, amit módosítani kellene. Igen, persze. Átküldöm az adatokat faxon. Csak a bankszámla száma. Köszönöm!
Cilike hátradőlt. Innentől az ő számlájára utalják a pénzt. Iván nyilván majd nem mer szólni, hiszen ezzel lebuktatja saját magát. A többiek pedig nem érdekesek. Ha pedig megérkezik a pénz… Cilike átment álmodozó üzemmódba. Ha megjön a pénz, felmond az irodában. Kedveli ugyan Kolossyt, de nem annyira, hogy ez ellensúlyozhatná a Lipót és Somlai iránt érzett ellenszenvet. Ezek csak kavarják a dolgaikat egymással, de őt hagyják ki belőle.

Mire idáig eljutott a gondolatmenteben, már mosolygott.

---

Adél magában nem tért napirendre a történtek felett. A kávé olyan mértékű pusztítást vitt végbe az iratok között, amit még hosszú és fáradságos munkával sem lehet helyrehozni. Persze a kereseteket, amelyeket az irodai gépeken írtak, lehet pótolni. Ki lehet nyomtatni ismét a végrehajtási lapokat is. De hogy hogyan lehet reprodukálni például azt a pár végrendeletet, amiket az iroda közreműködésével készítettek, és itt őrizték azokat a dossziékban, erről Adélnak fogalma sem volt. Jó, persze, van amelyik irat továbbra is olvasható, csak egy csúnya kávéfolt díszeleg rajta. Ezek nem esztétikusak, de legalább ovashatók. De nem is kevés teljesen elázott.

A lány nekilátott felmérni a károkat. Még az első tíznél sem tartott, amikor megérkeztek Kolossyék. Adél egyelőre nem mondott semmit nekik, és ezzel akaratlanul is kivívta Cilike háláját.

Azután keresni kezdte az albérleteket. Volt néhány tuti tippje, és talált is figyelemre méltókat. Fel kellett gyorsítania ezt a folyamatot, mert Kálmán egyre szerelmesebb pillantásokat vetett rá. Adél értette. Ha az ember esténként fürdőköpenyben látja azt, akit szeret, sőt, az együttlakás óhatatlanul együtt jár időnként olyan helyzetekkel, amiből bármi is lehet, ezért a lány nem akart kockáztatni. Ezekben a napokban megint Regényi bűvöletében élt, a férfi odaadta neki a teljes dokumentációt ismét, s azóta nem történt újabb betörés, ezért Adél ismét hitt a férfiban. Várta a telefont, és nem is csalódott, mert minden egyes nap megvolt a legalább fél órás beszélgetés, amelyekben Regényi mindenféle bugyuta, mégis aranyos módon becézgette őt. Sajnos az fel sem merült, hogy Istvánhoz költözzön, így maradt az albérlet.

Emailben és telefonon leegyeztetett hármat, amiket a hosszú hétvégén néz majd meg. Ebből kettőnél mással együtt kellene laknia, a harmadik viszont drága. Nehéz ügy, hiszen az ember nyilván szívesebben él egy lakásban egyedül, mégsem ez fog dönteni, hanem az anyagiak.

Az anyagiakról eszébe jutott a proxytanol. Micsoda aranybánya lenne… de a sors az információt Patrik kezébe juttatta, aki már kifejezte azt, hogy ezzel neki kell boldogulnia. Persze figyelembe kell azt is venni, hogy ettől a férfi van életveszélyben is, ami szemmel láthatólag nem érdekelte. Adél hosszan eltöprengett azon, milyen módon lehetne valamit kezdeni a találmánnyal, de nem talált olyan megoldást, ami ne Patrikon keresztül vezetett volna. S attól azért visszahőkölt, hogy ő is az ügyvéd életére törjön. Egyelőre.

---

Az Egyetem téri lakásban egy fiatal nő nyitott ajtót. Adél hamarosan megtudta, hogy személyesen a tulajdonos, aki eleve kiadásra vette és újíttatta fel az ingatlant. Érdekes kis albérlet volt. A földszinten egy nagy konyha, aminek egy részét étkezőként is lehetett használni, a WC és a kicsi tusoló, fent, a galérián, ami lényegében egy emeletnek felelt meg, az alvóhely. A lakbér tűrhetőnek tűnt, bár a tulaj felhívta a fgyelmet arra, hogy télen a fűtés sok lesz, mert a lakást elektromos kazán fűtötte. “A hideg még messze van! Ki tudja, mi történik még addig?” – gondolta Adél, és úgy döntött, kiveszi az albérletet. A másik kettőt, amelyiket társbérletben árulták, már meg sem nézte. A főbérlő férje is ügyvéd volt, így Adél még attól is megmenekült, hogy neki kelljen a szerződést elkészítenie. Megbeszélték, hogy a lány már ezen a hétvégén költözhet, ennek Adél kifejezetten örült, mert a hátralévő két napot a pakolászással tölthette, és nem kellett kínos pillanatokat átélnie Kálmánnál.

Kálmán nem lakott túl messze, ezért Adél gyalog sétált vissza hozzá a kellemes szombat délutánon. Sütött a Nap, szép idő volt, és a lány is elfelejtette minden baját, ahogyan a körúton andalgott. Egészen addig, amíg meg nem csördült a mobilja. Patrik kereste.

– Figyelj, Adél! – se puszi, se pá, se egy köszönés. – Szükségem van arra a mintadarabra, amit a vén szivar küldött. Hol van? Már a fél irodát felkutattam, de nem találom.

Ezek szerint ezt a szép szombat délutánt Lipót ügyvéd úr az irodában töltötte.

Adél nyelt egyet. A proxytanolt eddig úgy kezelte, mint saját ügyét, vagy minimum az iroda ügyét. De a feltaláló levele valóban nem arról szólt, hogy a Kolossy ügyvédi iroda tegyen valamit a találmánnyal, hanem kifejezetten Patrikra vonatkozott.

– Odaadtam Regényi Istvánnak.

– Mit csináltál?!

– Odaadtam…

– Hallottam az előbb is! Ki engedte meg? Emlékeim szerint nem kérdezted meg tőlem, hogy odaadhatod-e!

– Igen, tudom… De azt mondta, ki tudja deríteni, valójában ér-e valamit vagy sem…

– Nem érdekel! Ki kért meg erre? Regényi is tud a dologról, ez szép! Jó hogy nem adtál fel hirdetést, hogy hadititok eladó!

– Nézd, Patrik…

– Ugyan, hagyd a szokásos hátulról a hasamba dumádat! Ha nem vetted volna észe, egy ideje már immunis vagyok rá!

– Hát igen, inkább Kolossy Lizát hajtod…

– Haha! Kit érdekel az a liba?! Megint tévedésben vagy, drágám! De térjünk a tárgyra! Hol van a mintadarab?

– Nem tudom. Odaadtam Istvánnak, ő pedig továbbította egy kutatónak.

– De nagy a bizalom… Lefekszel azzal a vén pasival?

– István nem vén! Egyébként pedig semmi közöd sincs a magánéletemhez.

– Ó, ne gyerekeskedj! Szóval hol van?

– Megkérdezem Istvánt.

– Rendben! Tíz perc múlva ismét hívlak!

Adél rossz előérzettel meredt a telefonjára. Valahogy nagyon megváltozott Patrik. A régi udvarias, határozott fiatalemberből egy erőszakos, rámenős krakéler lett. De jogi szempontból igaza volt. Így a lány sem tehetett mást, mint hogy felhívja Regényit.

– Szia! – mondta lágyan a férfi. – Mi újság? Megvan az albérlet?

– Meg. De most nem ezért hívlak. Az imént Patrik telefonált. Követeli a proxytanolos mintadarabot. Azt mondja, és ebben igaza van, hogy az öreg az ő belátására bízta a találmányt, és nem rád vagy rám.

– És ez a te ügyvéded fog tudni ezzel megfelelően bánni?

– Nem tudom. De nem is érdekel. A levél alapján az övé az a dolog. Szóval hova mehet azért a mintáért?

– Nézd, kiscsibe, ez szerintem nem jó ötlet…

– Én tudom, de ez meg Patrikot nem érdekli. Na akkor megmondod?

– Igen. Nálam van, az irodában. Még nem volt alkalmam továbbítani.

– Basszus, ezt mintha elfelejtetted volna közölni velem…

– Mármint mit?

– Hogy te őrizgeted a dolgot, és eszedben sincs odaadni egy tudósnak. Ja, és ne nevezz kiscsibének, mert rühellem az ilyesmit!

– Adél…

– Majd még számolunk ezért! Most viszont hív az az erőszakos fráter. Mindjárt visszahívlak, és megmondom, mikor megy a cuccért.

Adél letette, és felvette Patrik hívását.

– Na, hol van a mintadarab?

– Regényi irodájában.

– Jó. Fél órán belül odamegy érte egy megbízottam!

– Tudod, hová kell menni?

– Persze… – Adél meg mert volna esküdni, hogy Patrik kuncog a vonal túlsó végén. – GEO Contribution. Ki ne tudná? Na helló!

A lány már megint ugyanazt érezte, amit az imént. Valami történt Patrikkal, amitől nem előnyére változott meg. Sóhajtott egyet, és hívta Istvánt.

– Fél órán belül az irodádnál lesz a megbízottja. Szépen add oda neki a mintadarabot.

– Tudod, gidám, csak miattad!

– Mi vagyok én? Valami R-GO lány? Ne nevezz gidának! Majd szólj, hogy mi volt! Én addig is költözködök. Képtelen vagyok már Kálmán nyálcsorgatását nézni!

– Kár, hogy nem költözhetsz hozzám…

– Majd, ha elváltál a feleségedtől. Addig kár minden szóért.

– Nincs alternatíva?

– Nincs – Adél letette a telefont.

Azon gondolkodott, kihasználja-e még egyszer utoljára Kálmánt. Sokkal egyszerűbb lenne költözni, ha a fiú autóval szállítaná a holmikat.

Nem sikerült megállnia, hogy ne legyen így. Előadta a szegény, elesett Adél című műsorszámot, és Kálmán maga ajánlotta fel, hogy szívesen segít, sőt Adél ne merje visszautasítani az ajánlkozást.

Már végeztek, és a lány egyedül pakolgatott az új kégliben, amikor Regényi ismét jelentkezett telefonon.

– Azt hiszem, gondban leszünk… – mondta sokat sejtetően.

– Mire gondolsz? Nem szeretem, ha rébuszokban beszélsz! – utasította Adél. Még nem végzett, és szeretett volna rendezkedni ahelyett, hogy rejtvényeket fejtsen.

– Patrikra gondolok. Az imént járt itt egy fickó, és Lipót doktor nevében elvitte a mintadarabot.

– Na és?

– Tipikus afgán terrorista kinézete volt…

– Ide figyelj, István, ne fárassz! Te sem vagy egy matyó hímzés! Ne vonj le messzemenő következtetéseket valakinek az ábrázatából!

– A biztonság kedvéért készítettem róla egy fényképfelvételt. Sosem lehet tudni alapon. Odaadtam az ezredes ismerősömnek. Tudod, aki annak idején nektek is segített a Tiszánál.

– Igen, ok. Van még valami, vagy mehetek pakolni?

– Lenne még valami… Segíthetek neked berendezkedni?

– Ha megígéred, hogy nem lesz nyalásfalás, akkor igen!

– De mikor és hol lehetne inkább nyalásfalás, mint most és nálad? Nem látja senki, ráadásul hétvége van, holnap nem kell dolgozni menni…

– Ha hozod az anyakönyvi kivonatodat, hogy elváltál, akkor meggondolom. Addig felejtsd el!

– Gonosz vagy…

– Nem hinném. Inkább csak következetes. Na mennem kell!

– Várj! Legalább holnap találkozunk? Sétálhatnánk egyet valahol…

– Rendben. Gyere értem tizenegyre az Egyetem térre!

– Ok, köszönöm! Ott leszek!

Regényi letette a telefont, és az ezredesre nézett. Koltai ezredes szigorú arccal nézett vissza.

– Nem értem, miért kell bolondítania ezt a lányt, István! – mondta.

– Mert értékes információkkal rendelkezik! Eddig is sokat köszönhetünk neki. Tudtán kívül a terrorszervezet nyomára vezetett minket. Ha visszaemlékszik, ezredes úr, nélküle nem akadtunk volna a Felkelő Napra.

– Ez igaz. Mégsem egyszerű a dolgunk. Nehéz lecsapni egy olyan szervezetre, amelyik nem végez semmiféle jogellenes tevékenységet…

– Nana, azért az ügyvéd meggyilkolását tervbe vették! Az más kérdés, hogy a tiszaugi kaland után felhagytak vele.

– Pontosabban nem tudjuk! Ennek a Lipótnak az eltűnése, majd felbukkanása egyelőre megmagyarázhatatlan! Ide figyeljen, István, valahogy meg kell tudnunk, mi történt. A török eltűnése egybe esik ezekkel a dolgokkal. Lehet, hogy az ügyvéd megölte?

– Nem hinném. Inkább arra gondolok, Ahmed azt hitte, hogy elvégezte a feladatát. Ez a Lipót doktor viszont valahogy megmenekült…

– Nem logikus. Ha félnivalója lenne, bujkálna. Nem járna be dolgozni!

– Hacsak… Hacsak össze nem jött azokkal, akik korábban el akarták tenni láb alól…

Patrik ezekben a pillanatokban emelte a füléhez a mobilját. A hívás kétszer kicsengett, mire felvették.

– Igen?

– Itt Patrik. Minden rendben?

– Van minden legnagyobb rendben – válaszolta a másik fél. – A mintadarab megérkezett. Te megkapni pénzt, ahogyan egyeztünk, ha átadod dokumentáció is.

– Indíthatod a futárt… – mosolygott az ügyvéd. – Találkozzunk hétfőn este. Az nektek amúgy sem ünnep. Meg fogom nézni, hogy megérkezett-e az összeg, és ha igen, akkor az embered megkapja a dokumentációt.

– Rendben!

Patrik megszakította a hívást. Dúdolgatva kinézett a lakása ablakán, majd még egyszer a mobiljára pillantott, ami kiírta az utolsó hívott személyt, és mosolyogva elolvasta a nevet: Ahmed Isken.