AKTA 38.

  • Hölgyem, maga igazán nagy bajban van! – a rendőr leült Amandával szemben, és komoran figyelte a nő arcának minden rezdülését. – Kapcsolatot tart fenn egy nemzetközi terrorszervezettel úgy, hogy közben egy stratégiai fontosságú cég fontos beosztású dolgozója. A számítógépe, mobiltelefonja átvizsgálása most van folyamatban. Higgye el, fogunk találni valamit…
  • Nem tudom, miről beszél – mondta Amanda nyugodtan. – Semmit sem csináltam. A barátommal beszéltem…
  • Felvettük a beszélgetést. A nem baráti csevej volt. Figyelmeztette a barátját a levélbombára. Hamarosan ő is itt fog csücsülni nálunk.
  • Maga téved. Semmit sem csináltam. A barátommal beszéltem…
  • Fogja már fel, hogy mindent tudunk! – kiáltotta a másik rendőr, aki eddig némán állt a sarokban. – Felkelő Nap, Ahmed, proxytanol… Mindent, mindent!
  • Ha ilyen okosak, akkor mit akarnak tőlem?

A nagyhangú erre majdnem nekiugrott a lánynak. A másik fickó fogta le.

  • Nyugi, Szabolcs, nyugi!
  • Felőlem eljátszhatják itt a jó rendőr, rossz rendőrt, belőlem semmit sem húznak ki.

A két kihallgatótiszt egymásra nézett, aztán fogták magukat, és kimentek a szobából. Amanda úgy gondolta, új stratégiát fognak kidolgozni. Addig is időt nyer. A lány biztos volt abban, hogy társai érte fognak jönni. Csak az a kérdés, mikor, és az, hogy addig tartani tudja-e a száját. Eddig mondjuk elég nevetséges módszerrel kísérleteztek a rendőrök, egy csecsemőt sem tudtak volna megtéveszteni. Meglátjuk, mi lesz a következő trükk…

Nagyjából ötven méterrel odébb, az épület portájánál, ezekben a percekben engedtek át két nyomozót. Mindkettő kifogástalan igazolványt mutatott, az ügyeletesnek legfeljebb az tűnhetett volna fel, hogy az igazolványokon még érződött a nyomdafesték, de hát ki szagolgatja a belépőket?

Sipos és Sárosi, mert ők voltak az igencsak friss igazolványok birtokosai, egyenesen a kihallgató helyiségek felé vették az irányt. Nem szóltak, sem egymáshoz, sem a szembejövőkhöz, csak mentek rendületlenül. Menet közben Sárosi a bőrkabátja alatt, amit még a mai napi harminc fokban sem vett le, felcsavarta Luggerére a hangtompítót. Ha esetleg ellenállásba ütköznének, akkor lesz mivel védekeznie. Sipos nem vette elő a fegyverét. Neki nyilván az lesz a dolga, hogy a menekülőt segítse…

Kinyílt az ajtó, és Amanda felnézett. A szája mosolyra görbült, és lassan felemelkedett a székből.

  • Tudtam, hogy értem jöttök! – mondta. – Elég is volt ebből a vendégszeretetből ennyi…

A lövés visszalökte őt a székbe. A szája csodálkozva kinyílt. Sárosi még két golyót eresztett bele. Sipos nyugodtan odasétált a lány testéhez, megfogta a nyaki ütőeret, és kitapintotta a pulzust. Aztán bólintott, Sárosi pedig eltette a fegyverét.

Amilyen észrevétlenül bejöttek, ugyanúgy távoztak. S amikor a két kihallgatótiszt visszatért a szobába, rá kellett döbbenniük, hogy Latin Amanda most már bizonyosan nem fog beszélni.

Ahmed tűkön ült. Legszívesebben visszatért volna Magyarországra, hogy kifektesse végre azt a szemét kis ügyvédet, aki azt hiszi, velük lehet szórakozni. Az nem is befolyásolta az érzelmeit, hogy Patrik majdnem megölte a levélbombával. Elég sok életveszélyes helyzetben volt már ahhoz, hogy ne érdekeljék azok a kísérletek, amik nem sikerülnek. Az azonban felbőszítette a törököt, hogy Patrik még mindig él, és ezzel rontja az ő üzletét.

A kapcsolattartója jelezte, hogy vissza kell fizetnie egy jelentősebb összeget a vérdíjból, hiszen nem teljesítette a feladatot. Ahmed kis időt kért, de érezte, konkrét eredményre van szükség ahhoz, hogy megtépázott tekintélye helyreálljon.

  • Visszamegyek, megszerzem a dokumentációt, és megölöm az ügyvédet! – üzente a megbízók felé. Eddig még nem érkezett válasz, de Ahmed úgy gondolta, nem fognak ellenkezni.

Aztán egyszerre Skypeon kapcsolatba léptek vele.

“Ne menjen vissza. A B egység intézi a dolgot.”

“Meg akarom szolgálni a pénzt.” – válaszolta Ahmed.

“További utasításig nem kell visszafizetnie. Legyen ez a fájdalomdíj.”

“Fájdalomdíj?”

“A barátnője halála miatt. Elkerülhetetlen volt. Elfogták, és előbb vagy utóbb beszélt volna. Nem kockáztathattunk.”

Ahmed körül fordult egyet a világ. Felkapta a mobiltelefonját, és Amandát hívta. A lány vidám, csicsergő hangja jelentkezett be: “Ha tudod, kit hívtál, megtaláltad! Ha nem tudod, akkor keresd máshol. Most hagyhatsz üzenetet!”

  • Gyerünk! Vedd már fel! – sziszegte a török.

“Kár erőlködnie. Fogadja el a tényt.” – olvasta elhomályosuló tekintettel a Skypeon.

  • Nem! – kiáltotta. – Ez nem lehet igaz! Hogyan bukott le?

“Amikor magát figyelmeztette a levélbombára, nem volt elég körültekintő. Felvették a beszélgetésüket.”

  • Látnom kell! Látnom kell… – zokogta az erős férfi, mire Skypeon a másik fél egy linket küldött neki. A linken egy belső rendőrségi kamera képe látszott. Amanda ült egy szobában. Kinyílt az ajtó, belépett rajta két férfi, az egyik azonnal lőtt, aztán még kettőt, a másik ellenőrizte, hogy eredménnyel jártak-e.
  • Ez a B csapat? – nyögte a török.

“Igen. Most rájuk bízzuk a takarítást. Maga pedig pihenjen.”

Ahmed fáradtan bólintott. Talán tényleg ideje pihenni. Lekapcsolta a villanyt, és az ágyhoz vánszorgott. Összecsuklott, és pár percen belül már aludt is.

Nem sokkal később a kicsiny szlovák hegyilak fala mellett egy sötét árnyék tűnt fel. Ahogyan picit rásütött a holdvilág, kiderült, hogy Ahmed az. Eszében sem volt aludni. A sötétben, ahol talán a kamera sem lát olyan jól, kimászott az ágyból, és kiosont a szabadba. Bízott abban, hogy a házikóban felszerelt kamerák nem hőérzékelősek. Így, mire felfedezik a szökését, ő már messze jár.

És megbosszulja a szerelme halálát…

Kolossy Bernát éppen a teknőseit etette bent az irodában, amikor Viki feldúltan berohant hozzá.

  • Megzsaroltak! – kiáltotta. Kolossy nyugodtan eltette a tápot a helyére, majd szerelme felé fordult.
  • Kik és mivel?
  • Az a drágalátos Frenk volt az! Felhívott, és megfenyegetett, hogy feljelent a kamaránál. Azt mondta, az én szándékos eljárásom miatt veszítette el a pert Liza ellen.
  • És mit kér?
  • Pénzt, természetesen. Egy összegben, vagy járadékban…
  • Ne foglalkozz vele! – Kolossy lelkiismeret furdalást érzett. Ha annak idején ő nem áll elő vele a bíróságon, akkor Vikinek most semmi baja se lenne.
  • Ne foglalkozzak? Engem jelent fel ez az elmebeteg, nem téged! Nekem kell igazoló jelentéseket gyártanom, nem neked!
  • Figyelj ide, kiscica, vigyázok rád, és tanúskodom melletted.
  • Sokat érünk vele! Nézd, Bernát, a csalás tényleg megtörtént. Te olyan bizonyítékkal álltál elő a bíróságon, amit csak tőlem tudhattál. Mi kell még egy jó kis fegyelmi ügyhöz?
  • Egy bűnös. De te nem vagy az. Egyedül én tehetek erről. Vállalom a következményeket!
  • Én lovagom… De azt sem szeretném, ha téged rángatnának meg. Valójában ezt a Frenket kellene elvinnie a rendőrségnek…
  • Ez nem is rossz ötlet… – mosolyodott el Kolossy. – Megvalósítjuk!

Viktória néhány pillanatig nézte a lelkes férfit, aztán odalépett hozzá, és megcsókolta.

  • Köszönöm!

A csókba egyre inkább belelendültek, míg végül Cilike kénytelen volt diszkréten becsukni az ajtót.

Kolossy jelen pillanatban a szelmen kívül hálát is érzett Somlai ügyvédnő iránt. Azt, ami neki egy kínszenvedés lett volna, Viki olyan egyszerű és természetes módon szervezte meg, hogy a férfi nem győzött csodálkozni. Pénteken elintézte Bernát helyett a Cilike kilépésével kapcsolatos kellemetlen feladatokat, kiadta az igazolásokat, amiket előzetesen Kolossyval aláíratott, a pénztárból kifizette a titkárnő utolsó havi járandóságát, és ellenőrizte, hogy a nő csak azt vigye el az irodából, ami tényleg az övé.

Adéllal közösen feladták az álláshirdetést is, amire özönlöttek az érdeklődők. A két nő elolvasta a beérkezett életrajzokat, majd ellenőrizte a jelentkezőket az interneten. Volt, akinek a Facebook lett a veszte, az oda feltett képek miatt döntött úgy Viki pár esetben, hogy az illetőt, bár CV-je rendben lett volna, mégsem hívja be személyes elbeszélgetésre. Végül tíz jelölt maradt, akiket meg kellett hallgatni, ezért úgy osztották be a hétfőt mindannyiuknak, hogy ezen a napin lehetőleg ne jöjjenek ügyfelek, csak reménybeli munkavállalók.

A tízből végül tizenegy lett. Pénteken késő délután ugyanis Kolossy kapott egy hívást Marcali Kálmántól.

  • Elnézést kérek, ügyvéd úr, hogy zavarom!
  • Nem gond, Kálmán, nem zavar. Eltűnt az utóbbi időben…
  • Igen, az ön jóvoltából! Ugyanis, ha emlékszik, beajánlott egy munkára a biztosítós Klárikához. Azon ügyködöm mostanában.
  • Á, ennek örülök! Most minek köszönhetem a hívását?
  • Egy picike protekciót szeretnék kérni… No nem nekem, hanem egy barátom istápoltjának!
  • Valami ronda jogi ügy?
  • Nem, nem! Egészen másról van szó. A barátom az a Rónai Viktor százados, aki a proxytanol ügyben nyomoz. De nem ezzel kapcsolatos a kérése. Van neki egy pártfogoltja, egy lány, akinek az apja meghalt, ő maga az utcára került, és alkalmi munkákból tartja fenn magát. Most egy kocsmában dolgozik. Viktor véleménye szerint nagyon értelmes, rendes lány, felsőfokú végzettsége is van, akinek egy kis segítség most elkelne.
  • Még mindig nem értem, mit szeretne…
  • Ügyvéd úr! Bogi látta az interneten az álláshirdetésüket, és jelentkezne rá. Beadta a pályázatát, de kapott egy mailt Adélkától, hogy sajnos nem felelt meg.
  • Hmm… és azt szeretné, ha…
  • Ha az a lány kapna egy esélyt! Kérem, ügyvéd úr, hívják be, és beszéljenek vele. Ha butának vagy alkalmatlannak bizonyul, akkor ezt meg fogom mondani Rónainak. De magam is ismerem Bogit, és azt hiszem, talpraesett, szorgalmas munkaerő lenne.
  • Nos, rendben van. Úgy tudom, hétfőre hívja be Adél azokat, akik sikeresen estek át az első rostán. Az első jelölt kilencre, az utolsó hat órára jön. Ez a kislány jöhetne hétre.
  • Köszönöm, ügyvéd úr, nekem ennyi elég!
  • Szívesen! Aztán hétfőn csörögjön rám valamikor napközben, mert lenne egy munka is…
  • Természetesen, ügyvéd úr! Jó hétvégét kívánok!
  • Viszont, magának is, Kálmán!

Szóval így alakult, hogy tíz jelölt helyett tizenegyet hallgattak meg hétfőn.

Mire eljutottak Bogihoz, nagyjából kialakultak az erővonalak. Tipikusan kétféle jelentkező volt. A Cilike korú hölgyek, akik a legkülönbözőbb okok miatt veszítették el az állásukat, főként a leépítések áldozatai lettek. Volt ott jelentkező közigazgatási gyakorlattal, de felszámolás alá került multicégnél dolgozó adminisztratív munkatárs is akadt. A másik jelentkező csoport a frissen végzettek köre, akik nagy elképzelésekkel és minimális gyakorlattal. Kolossy és Adél inkább ezt a kört részesítette volna előnyben, míg Viktória erőteljesen hajlott a rutinos titkárnő koncepció felé.

  • Egy ilyen rutinos titkárnő miatt vagyunk gondban a Temesi ügyben is. – jegyezte meg Bernát.
  • Azt azért ismerd el, hogy eddig rend volt. Valami történhetett ezzel a nővel, gondolom, a magánéletében, ami megzavarta. De egy tapasztalatlan adminisztrátor kész csapás lehet, ha elkeveri az iratokat, nem iktatja be az aktákat, nem rendszerezi a számlákat, hogy ne is folytassam. Biztos, hogy ezeket a fontos és felelősségteljes feladatokat egy kezdőre akarod bízni?

Ebben a pillanatban érkezett meg Patrik. Pénteken már járt bent, tájékozódott az irodai ügyekben. Kifejezte azt a véleményét, hogy nem kellett volna kirúgni Cilikét, hiszen nem fognak hozzá hasonló munkaerőt találni. Mindezt természetesen Cilike füle hallatára, aki megint elmorzsolt pár könnycseppet, és magában megállapította, hogy ezidáig félreismerte Lipót ügyvéd urat.

Most pedig azért jött be, hogy megnézze a felhozatalt.

Végiglapozta a fényképes önéletrajzokat, elidőzött a csinosabb jelentkezőknél, aztán azt mondta, válasszanak Bernáték, akit akarnak, ő nem szól bele.

Kilépett az ajtón, és beleütközött Bogiba, aki ekkor érkezett. Patrik már régen elfelejtette azt az estét, ott a Dérynében, amikor Ahmed tette a szépet egy szőkének. De a lányból annyi fiatal üdeség sugárzott, hogy a férfi megtorpant.

  • Kérem, foglaljon helyet! – mutatta Boginak, aztán visszalépett a tárgyalóba.
  • Most jött egy lány. Én rá szavazok!
  • Majd meglátjuk, Patrik! – válaszolta határozottan Viktória. – Az igazság az, hogy nem szeretnénk tapasztalatlan kezdőt.

Viki elegánsan átlépett azon a tényen, hogy csak ő nem szeretne ilyen munkaerőt. Patrik megvonta a vállát, aztán elhagyta az irodát. Közben egy pillanatra megállt Bogi előtt.

  • Ha magát választja odabent az a házisárkány, akkor örülök. Ha nem, akkor tud nekem adni egy elérhetőséget?
  • Igen! Mobilszám és mail is van az anyagomban, amit elküldtem. Kristály Boglárka.
  • Gyönyörű neve van… Hát akkor, sok szerencsét!
  • Köszönöm, ügyvéd úr!
A jókívánság nem segített. Viktória két emberen is keresztülverte az akaratát, egy Tobán Erzsébet nevű, kétgyermekes családanyát, aki korábban valami vegyigyárban dolgozott a vezérigazgató titkárnőjeként. Viki úgy gondolta, a két gyermek megfelelő kötőerőt jelent majd a titkárnő számára, hogy minél inkább főnökei megelégedésére végezze a munkáját. A gyerekek elég nagyok voltak ahhoz, hogy Erzsébet ne hiányozzon sokat a munkából. Igaz, férjről nem szólt egy szó sem az önéletrajzban.
Adél még este felhívta a hölgyet, hogy másnaptól jöhet dolgozni. Erzsike nagyon örült, és ígérte, hogy mindent megtesz, ami emberileg lehetséges, hogy hasznára legyen az irodának.
Ahmed elővette a kulcsát, és kinyitotta a kicsi, ötödik kerületi garzon ajtaját. Nem messze a Parlamenttől, egy utcányira az Iguana mexikói étteremtől lakott Amanda. A török óvatosan közelítette meg a területet, mert tudta, a volt megbízói mostanra bizonyára tudomást szereztek arról, hogy megszökött a szlovák rejtekhelyről, és talán azt is sejtették, hogy hová tart. Igazából nem ismert senkit a Felkelő Nap szervezetében, ami szokás szerint sejt alapon épült fel. A magyarországi akciót kifejezetten az itteniek intézték, a londoni központ csak annyiban szólt közbe, hogy annak idején Ahmed megkeresését javasolta a külsős munkákra. Aztán a férfi a konspiratív munka közben összejött Amandával. Nem gondolta volna, hogy ez lesz a vége. Fordítva inkább el tudta képzelni, valahogy úgy, hogy egy szép napon Amanda hiába várja őt, mert vagy megölik, vagy egy repülőn viszik valami isten háta mögötti fegyenctelepre, hogy letöltse a többszörös életfogytigot, amit kapott.
A töröknek sajátos elképzelései voltak a párkapcsolatról. Neki belefért egy éjszaka valaki mással is, de az ilyen kiruccanások után is mindig visszatért Amandához. Egészen eddig.
Belépett a kis lakásba, ahol sokszor töltötték együtt kellemesen az időt. Eszébe jutottak a hol bolondos, hol meghitt pillanatok, aztán megkeményítette magát, és igyekezett a feladatra koncentrálni. Apróságokat keresett, bármit, amivel a Felkelő Nap aktivistáinak a nyomára juthat. Két arc járt a fejében, azok, akiket a videón látott. Persze a Youtube videó minősége miatt csak elmosódott impressziói lehettek a fickókról, de úgy gondolta, ha meglátja, megismeri mindkettőt. Talán a szeme nem, de a szíve biztosan.
Amanda is az általános protokoll szerint járt el, ezért Ahmed hozott magával egy fájl helyreállító szoftvert. Bekapcsolta a lány laptopját, feltelepítette rá a programot, és keresni kezdett a talált fáljtöredékek között. Elsősorban törölt e-mailekre, dokumentumokra vadászott. Inkább olyanokat talált, amiket a lány küldött a megbízóknak, hangfelvételek a főnöke telefonbeszélgetéseiről, aztán a proxytanol ügyben a találmány adatai, és még sok egyéb. Azonban egy-két olyan töredék is horogra akadt, amiben Amanda összekötője adott különféle utasításokat. Ahmed visszaállította a maileket, aztán rájuk küldött egy IP-cím ellenőrzést. Ahogyan sejtette, tengeren túli szervert talált. A legtöbben ezzel megelégedtek volna, de a török pontosan tudta, hogy mit keres, ezért tovább lépett. A szoftver tesztelte a szervert, aztán talált egy utat, amin keresztül tovább követte a mail útját. Újabb cím lett a jutalma, amit Hongkongban jegyeztek. A folytatás gombra bökött, és hosszú szünet után a gép kidobott egy szerb címet. Ahmed bólintott. Már csak egy lépés. És valóban. Az újabb IP cím egy magyarországi kicsi magáncég szerverét adta meg. Fortuna Nimbusz volt a cég neve, ami igencsak idétlen választásnak tűnt, de a török inkább azt figyelte, hogy ez a név ugyanúgy F és N betűkkel kezdődik, mint a Felkelő Nap.
Bepötyögtette az E-Céginformáció honlapjának címét, és rákeresett a Fortuna Nimbuszra. A cég székhelye a huszonkettedik kerületben volt. Az idén alapította két cég, mindkettő offshore. Magánszemély tulajdonos egy darab se.
Ahmed nem időzött tovább. Az ösztönei azt súgták, nyomon van. Még megkereste a lány félretett pénzét, miközben szomorúan arra gondolt, hogy ezt a nyárra tervezett közös utazásukra tette félre Amanda. Azonban az az utazás elmarad.
A lány sárga Wolksvagen Beetle-je lent állt  ház előtt. Munkába nem azzal járt, inkább a hétvégeken használta, illetve, amikor leutazott a szüleihez, valahova Ózd környékére. Ahmed most beült, és azzal autózott át a Dunán.
A cég címe egy régi borfeldolgozó üzemet takart. A török biztos volt abban, hogy a néhány rozoga épület mögött, a régi borospincékben kell keresnie a Felkelő Nap központját. Nem akart kapkodni. Keresett egy másik épületet, nem messze onnan. Tökéletesen megfelelt a céljainak, mert senki sem lakta, és magasabbra emelkedett, mint a célépület. Ennek a tetejéről tiszta rálátás nyílt a területre. Elővett egy speciális távcsövet, ami saját maga állította be az élességet, és kényelmesen figyelni kezdte a mozgást.
Hosszú ideig nem történt semmi, aztán egyszer két munkás jelent meg az egyik faajtó mögött, ami nyilván a hegy belsejébe vezetett. Kényelmesen beszélgettek, és egy teherautóhoz tartottak, ami az udvaron állt.
Ahmed arcán kegyetlen farkasvigyor jelent meg. A mozgás, a termet, a fejforma egyezett. Ez a két disznó ölte meg Amandát.
Most már pontosan tudta, hogy hol keresse a célpontjait. Vissza kellett vonulnia, hogy kidolgozzon egy tervet, amivel bosszút állhat a szerelméért. És magáért.
Patrik kilépett a kapun, még egyszer felnézett az iroda ablakára, ahol most hallgatták meg Bogit, aztán kényelmesen cigarettára gyújtott. Ezt a szokást mostanában vette fel. Eddig sohasem pöfékelt, sőt, rossz véleménnyel volt a bagósokról, de valahogy ördögibbnek képzelte magát, amikor orrán-száján ömlött kifelé a füst. Mire elszívta a cigit, elegendő távolságba jutott az irodától ahhoz, hogy megejthesse a következő telefont.
– Halló, Lipót vagyok!
– Csá, öregem! Na mizu?
– Be van rúgva?
– Dehogy, csak van nálam néhány haver, és beszélgettünk. Szóval hogy ityeg?
– Én kérdezem magától. Érkezett válasz Somlaitól?
– Semmi, aranypofám. Úgy hallottam, a dögös ügyvédnőcske nagyon beizgult a hívásomtól. Remegett a hangja, mikor azt mondtam neki, hogy feljelentem a kamaránál.
– De nem reagált azóta?
– Mondom, kisapám, semmit – Frenk nem értette, mit nem ért ezen az ügyvéd. – Se szóban, sem írásban, sem telefonon, sem e-mailben.
– Akkor át kell térnünk a kettes fázisra. Holnap feladom a levelet a kamarának.
– Ahogyan akarod, édes öregem! És mi lesz a pénzecskémmel?
– Megkapja, nyugodjon meg. Feladtam a fellebbezést, de valószínűleg ősznél előbb abban nem jön ítélet.
– Nem azt mondtad, kicsi apukám, hogy megsürgeted?
– Megteszem, amit lehet – válaszolta Patrik dühösen. – De jó lenne, ha maga nem inna annyit. Nem szeretném, ha orvosi vizsgálatnak vetnék alá, és azt állapítanák meg, hogy az alkoholizmusa miatt korlátozottan cselekvőképes, vagy esetleg cselekvőképtelen. Mert akkor ha kap is pénzt, azt majd a bíróság által kirendelt gondnoka fogja beosztani, aztán elbúcsúzhat a tivornyáktól.
– Hoppácska, főnök! Ez fontos infó volt. Holnap reggeltől nem iszok egy kortyot sem!
– Gondolom… – morogta Patrik. – Na, tegyük le. Ha bármi érkezne Somlaitól, azonnal jelezze!
– Parancs, értettem alezredes elvtárs! – mondta két csuklás között Frenk. Patrik utálkozva lenyomta a hívást.
Aztán gondolt egyet, és bepötyögtetett egy másik számot.
– Jó estét, Cilike! – szólt bele.
Cilike igencsak meglepődött. Egyedül ücsörgött odahaza, nem volt kedve a műsortervet sem tanulmányozni, pedig másnap este megint felvételre kellett mennie. Még szerencse, különben meghalt volna az unalomtól.
– Lipót ügyvéd úr?
– Én vagyok, Cilike! Azért hívom, hogy elmondjam: engem személy szerint felháborított, amit Kolossy tett magával. Kirúgni be nem bizonyított, megalapozatlan vádaskodás alapján… nos, ez nem szép.
– Az ügyvéd úr hisz nekem? Nem én voltam!
– Hiszek magának, ha nem így lenne, nem hívtam volna fel.
– Köszönöm, ügyvéd úr, ez nagyon jólesett!
– Mik a további tervei, Cilike?
A vonal túlsó végén hüppögés hallatszott.
– Nehehem… nem tudom… kinek kellek ennyi idősen? Senki sem fog felvenni dolgozni.
– Attól tartok, ebben igaza van. Nem hiszem, hogy még egyszer talál ilyen jó munkahelyet.Bár talán mégsem nevezhető jónak az a munkahely, ahol ilyen méltánytalanul bánnak az emberrel…
– Teljesen igaza van, ügyvéd úr. Kidobtak, mint egy rossz szőnyeget. De mit tehetnék? Aláírtam a közös megegyezést… ráadásul nem vagyok ügyvéd.
– Maga tényleg nem ügyvéd, Cilike, de én igen.
– Mit akar ezzel mondani, ügyvéd úr? Hogy segítene…?
– Pontosan azt. Én a maga helyében beperelném őket. Tudják meg, más igazság is lehet a Földön, mint az övék!
– Nem is tudom…
– Gondolkodjon, Cilike, és ha döntött, hívjon fel. Megvan a számom, nem?
– Igen, persze…
– Akkor viszonthallásra!
– Viszonthallásra. És… köszönöm, ügyvéd úr!
– Ne köszönje! Magával történt méltánytalanság, és én azon vagyok, hogy ezt valahogyan reparálják.
Patrik letette a telefont, és elvigyorodott. Kolossyék hamarosan nagy bajban lesznek. Ezt az össztüzet nehezen fogják bírni. Frenk revolverezi Lizát és Somlait, a megsemmisült végrendelet ügye Kolossynak fog fájni, s ugyanúgy Kolossy terhe lesz ez a munkaügyi per is. Jó mulatást hozzá!

Hozzászólás