A szlovák rendszámú Skoda Superb beállt az elhagyott gyár udvarára. Vezetője kiszállt, és határozott léptekkel a csomagtartóhoz ment. Kiemelte a nagy utazóládát, egyetlen lábmozdulattal kipattintotta az alkalmatosság kerekeit, és kényelmesen maga után húzva a nehéz bőröndöt, elindult a legmagasabb épület bejárata felé. Amikor a lépcsőhöz ért, könnyedén kézbe kapta a ládát, és úgy vitte fel a legfelső szintre, mintha csak egy kézitáska lenne.
Odafent kinyitotta a tárolót, és kiemelt belőle egy háromszög alakú tárgyat. Kivett egy hosszú csövet is, és további részeket, majd komótosan összeállította az egész berendezést. Mire a végére ért, egy távcsővel felszerelt, precíziós katonai géppuska volt a kezében. Odasétált a tető pereméhez, és lenézett a másik ingatlanra, amelyik egy borgazdaságnak tűnt. Az ilyenekből több is volt Budafokon, a régi Promontor területén. Három kihalt épület fogott közre egy nagy udvart, amelyiken használaton kívüli boroshordókat, préseket és hasonló, szemmel láthatóan borászatban használt eszközöket tároltak. Az udvart negyedik oldalról a hegyfal zárta le, amiben egy pincelejárat látszott. Pár nappal ezelőtt innen jött elő az a két fickó, aki Ahmed szerint, hiszen ő volt a magányos lövész, megölték Amandát.
Ahmed rájuk várt. Néhány napig figyelte a mozgásukat, és mostanra világossá vált, hogy innen mennek el, és ide térnek vissza, amikor valamilyen feladatot hajtanak végre. Általában este nyolc körül indultak, és hajnali kettő-három körül értek haza, s másnap estig nem mozdultak ki ismét. Ahmed mérlegelte, hogy hol csapjon le rájuk, és azt ítélte a legbiztonságosabbnak, ha a bázisukon végez velük. Más embereket nem látott. Fogalma sem volt, hányan lehetnek a Felkelő Nap aktivistái, de bármennyien is voltak, itt, Promontorban csak ez a két fickó képviselte őket.
A törököt a maga részéről nem érdekelte ez az egész forradalom. Amanda lelkesen mesélt neki arról, hogyan fogják megvívni a harcot, amikor jövőre lecsap a Nap. A legszebb az egészben, hogy nem kell feláldozniuk egyetlen társukat sem, nem kell harcolniuk, vagy terrorcselekményt elkövetni, mert az emberiség saját maga gondoskodik arról, hogy egyre sebezhetőbbé váljék. Ha a Nap röntgensugarai elérik a földi elektronikus rendszereket, mindegyiket megsemmisítik vagy összezavarják, és akkor megáll a légi közlekedés, kaotikussá válnak a műszerek, nem lesz áram, és még sorolhatjuk. Nem véletlen, hogy a Felkelő Nap vezetőségét váratlanul érte a hír, hogy a szép kis tervbe hiba csúszhat, mert egy ostoba magyar feltalált valami anyagot, ami elnyeli és eltéríti a Nap halálos sugarait. Onnantól a cél megváltozott, a találmány megsemmisítésére került a fő hangsúly. A különféle szervezetekbe beépült emberek, akiknek az eredeti munkája a káosz növelése lett volna, minden befolyásukat arra használták, hogy megtalálják a találmányt.
Ekkor került képbe Regényi, aki valami félkatonai szervezetre támaszkodva megszerezte a dokumentációt, a mintadarab kivételével. A labor, amelyik megkezdte az ellenőrző vizsgálatokat, ugyanehhez a szervezethez tartozhatott, ami a lényeg, hogy úgy védték, mintha az ENSZ főtitkára lakott volna ott. Amanda elkezdett valamilyen titkos akciót azért, hogy a Felkelő Nap beférkőzhessen oda, de Ahmednek fogalma sem volt arról, hogy ez sikerült-e vagy sem.
Sárosi és Sipos viszont pontosan tudták. Amanda hamisított nekik egy-egy belépési kódot, és megszerezte Regényi laptopjáról a helyszínrajzot. Lelevelezte Regényi nevében a két új “tudós” érkezését is a labor mindenesével, egy Judit nevű lánnyal. Milyen hasznos munkát végzett a szervezet számára, mégsem kímélték. Sem Siposnak, sem Sárosinak nem volt gondja a lánnyal, de a parancsot teljesíteni kellett. A szakma szabályai szerint, ha valaki feleslegessé vált, gondoskodni kellett arról, hogy ne beszélhessen. Ennyi történt. Ezt igazán senki sem szívhatja mellre, aki benne van a szakmában.
A két gyilkos pontosan tudta azt is, hogy Ahmed eljött a szlovák bázisról. Az összekötő felhívta a figyelmüket arra, hogy legnagyobb eséllyel Magyarországra tart, hogy megbosszulja Amanda halálát. A központ mindössze egy százalékra tartotta annak az esélyét, hogy a török egyszerűen csak eltűnt, és többé nem hallanak róla.Siposék is osztották a balsejtelmet, de a központ megnyugtatta őket, hogy Ahmed nyomába küldtek egy másik kiváló bérgyilkost, aki mit sem tud a szervezetről, Ahmed szerepéről, csak annyit tud, hogy azt az embert el kell takarítania. Ha a fickó sikerrel jár, a szál el van varrva.
Időközben arról is információt kaptak, hogy Ahmed járt Amanda lakásában. A központ valamivel több, mint hatvanöt százalékra tette annak az esélyét, hogy a török talált valami használható nyomot. Sipos és Sárosi ezért úgy döntött, hogy ha végrehajtották a laborral kapcsolatos akciót, utána elhagyják ezt a kellemes kis pincét.
Most éppen nem a költözködéssel foglalkoztak. Félő volt, hogy Amanda halála miatt esetleg a labort elköltöztetik, vagy megváltoztatják a belépő kódokat, esetleg törlik az Amanda által előkészített protokollt, és akkor nem fognak bejutni a kísérletek helyszínére (ennek az esélyét a központ 34 százalékra becsülte). A nő egy hete bukott le, de Siposnak és Sárosinak kellett ennyi idő a felkészülésre. A mai este egyébként ideális kellett, hogy legyen, mert a szintén Amandától származó információk szerint csütörtökön délig készítették el az egész hétre vonatkozó összefoglaló jelentéseket, és azokat péntek reggel tárgyalták meg. Jelenleg tehát senkinek sem szabad a laboratóriumban tartózkodnia.
A titkos labornak Budafokon, a hajdani Czuba-Durozier kastély alagsorában találtak helyet Regényiék. A kastélyból később lakóház lett, de egy alapítvány megvásárolta az összes lakást. A Felkelő Nap központja szerint valószínű, hogy a Regényi által támogatott félkatonai szervezet központja is itt lehet, tehát Siposéknak nagyon óvatosan kell eljárniuk. A két fickó ennek megfelelően válogatta össze a felszerelését.
Zsuzsa kinyújtóztatta a tagjait a fürdőkádban. Egy újabb nehéz napon esett át, mert ezen a héten harci-taktikai továbbképzésen kellett résztvennie. Ezt nem lehetett általánosnak nevezni ügyészi körökben, de maga Zsuzsa jelentkezett rá, mert Viktor mellett megtanulta, mennyire fontos lehet bizonyos helyzetekben a kiképzés és a rutin. Minden tagja sajgott a mai feladatoktól, de elégedetten érezte, hogy a forróvíz lassan, de határozottan olvasztja ki a fájdalmat és a fáradtságot a tagkaiból, míg végül csak kellemes zsibbadást érzett.
Ekkor robbant be a fürdőszobába Rónai. A legtöbb esetben megjegyzést tett volna a nő szenzációs testi adottságaira, de most nem ez történt. Viktor túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy egyáltalán észrevegye, hogy az ügyésznő meztelen.
– Megtaláltuk! – kiabálta.
Zsuzsa felriadt az álmodozásból. Felült, amitől több liternyi víz loccsant ki a fürdőszoba padlójára.
– Mi történt? – kérdezte szigorúan. Ezt a vizet neki kell feltörölnie.
– Megvan a török!
– Hogyan?! – ennyi felesleges és hiábavaló kihallgatás és nyom után Zsuzsa nem akart hinni a fülének.
– Mondom! – Rónai lehiggadt egy kicsit. – Megtaláltuk Ahmedet! Hibát követett el az a gazfickó, egy közlekedési kameránk lekapta, alig több, mint egy órája a Nagytététnyi úton! Megállt és kiszállt az autójából, egy szlovák rendszámú Skoda Superb-ből. Szerencsénkre kísérleti jelleggel pont azon a területen kapcsolták össze az arcfelismerő rendszert a közlekedési kamerákkal. Mivel te voltál olyan ügyes, és körözésbe tetetted a Bogi-féle fényképet, így a rendszer kiszúrta a fickót.
– Most hol van? – Zsuzsa kikászálódott a kádból. Rónai egy pillanatra magához ölelte a víztől csöpögő testet, aztán engedte törölközni.
– Úgy néz ki, hogy behajtott egy elhagyatott területre, és azóta nem mozdul.
– Riaszd a kommandósokat!
– Mi? Szó sem lehet róla! – Viktor megállt, és úgy nézett Zsuzsára, mintha az a hupikék törpikéket akarta volna Ahmedre küldeni.
– Ne bomolj, mackókám! Az a fickó veszélyes, ezt mindketten tudjuk. Bízd a profikra ezt a munkát!
– Én is profi vagyok! – mondta önérzetesen Rónai. – Annyit nyomoztam már utána, most nem engedem ki a kezemből!
– Semmi biztosat nem tudunk vele kapcsolatban…
– De… egyvalamit biztosan tudunk. Hogy Tihanyi Tibit nem ő ölte meg. Az eset után kockáról kockára átnéztük a beléptető rendszer kameráit. Feltűnt volna ez a fickó.
– Így van. Pont ezért nem neked kellene odamenned, hogy elkapd. Mi lesz, ha elfajul? Én nem foglak kihúzni a bajból…
– Imádlak, kiscica! De ezt nekem kell letudnom.
– Veled megyek!
Már másodszor nézett úgy Viktor, mint aki nem jól hall.
– Ezt felejtsd el nagy ívben, mielőtt komolyabban eszedbe jut!
– Ugyan! Azt mondod, profi vagy. Meg fogsz védeni, ha kell. Amúgy… – Zsuzsa kacéran leeresztette a fürdőköpenyt, miután szárazra dörgölte magát. – Meg tudom magam védeni, ha kell!
– Nincs kétségem… – a férfi nyelt egyet, aztán észbe kapott. – Akkor viszont mennünk kell!
– Rendben! Én vezetek! – nevetett fel Zsuzsa, és felkapta az asztalról a dízel Merci kulcsát, amit a Fonyódon tropára ment korábbi autó után vett Rónai.
Úton Budafok felé Viktor beizzította a nyomkövető rendszert, és beszólt a központba. Ott megnyugtatták, hogy a célszemély meg sem moccant az utóbbi egy órában, a Skoda még mindig ugyanott parkol, mint korábban.
Ahmed mozdulatlanul feküdt az épület tetején. A puska távcsövével a pincelejárót figyelte. A két fickó többször is megjelent, de mindig csak egyik vagy a másik. Egy furgonba pakolásztak. A török biztos volt abban, hogy egy akciót készítenek elő erre az éjszakára. A gond mindössze abban rejlett, hogy hol az egyik, hol a másik fickó tűnt fel, és Ahmed nem lőhetett, mert az egyik gyilkos halála figyelmeztethette a másikat. Majd ha mindketten kilépnek a fedezéket nyújtó pincéből, akkor jöhet a leszámolás.
A férfi elgondolkodott azon, hogy ha végez ezzel a kettővel, akkor tovább lépjen-e. Ezek itt a végrehajtók voltak, a parancsot nyilvánvalóan valaki más adta Amanda megölésére. Azt a valakit is meg kellene találni. Lehet, de nem biztos, hogy ugyanaz a személy, aki neki küldte az utasításokat. Sajnos Ahmed munkája olyan nagyfokú diszkréciót igényelt, hogy a megbízókról gyakorlatilag semmi sem derült ki. Persze utána mehet az utalásoknak, de nyilván ki fog derülni, hogy egy Kajmán-szigeteki bankban Mr. Smith számára nyitott számláról érkezett a pénz, és az út ezzel le is zárult. Nyilván a diszkréciónak megvolt az a haszna, hogy a megbízó sem tudott semmit Ahmedről, és ez megóvta a törököt attól, hogy egy-egy munka után a megbízó esetleg kísértésbe essen, és megpróbálja azt a személyt is elhallgattatni valakivel, aki a piszkos munkát elvégezte.
Beesteledett. Be kellett kapcsolnia az infra érzékelőt, hogy továbbra is nyomon tudja követni, mi történik a borospince körül. Az úton most már kevés autó járt, és errefelé lakóházak sem igen voltak, inkább ipari létesítmények, így egészen jól lehetett hallani, ha valami történt a megfigyelt területen. Megint kinyílt az ajtó, és ezúttal az egyik fickó úgy jött ki rajta, hogy közben hátraszólt a másiknak. Ahmed megfeszült. Most mindketten ki fognak lépni az udvarra. Így is történt. Előbb Sipos, majd Sárosi is megjelent fehér köpenyben, és a furgonhoz tartottak. A török úgy számolta, hogy akkor kell meghúznia a ravaszt, ha nagyjából félúton járnak. Akkor nem lesz idejük visszatérni a pincébe, és amíg a furgonhoz rohannak, addig is kényelmesen le lehet lőni azt, amelyik az első lövés után életben maradt. Még három lépés… kettő… egy… MOST!
Apró nesz volt, mégis annyira nem oda illő, hogy Ahmed félig megfordult, miközben ösztönösen meghúzta a ravaszt.
Rónait visszalökte a lövés, de nem érzett fájdalmat. Rávetette magát a bérgyilkosra. Ahmed a puskatussal akart adni egyet, de Viktor kikerülte az ütést, és hatalmas balhorgot helyezett el a török arcán. Ahmed a földre zuhant, azonnal odébb gurult, így elkerülte Rónai taposó lábait. Felugrott, és a két férfi lihegve nézte egymást.
A nagytermetű, mackós mozgású rendőr elvigyorodott. Ahmed jóval vékonyabbnak látszott. De a látszatot nem sokáig őrizte meg. Ledobta magáról az ingét, és így előtűnt izmos, kidolgozott felsőteste.
– Na gyere! – sziszegte. Hallotta, ahogyan egy furgon elszáguld odalent, az utcán, és tisztában volt azzal, hogy a lövés hangjára a célpontjai nyilván hanyatt-homlok bevágódtak a járműbe, és elinaltak. Talán soha többé nem találja meg őket.
Elfutotta a méreg, és előrelendült. Két gyors, pontos, erős ütést mért a másik fejére, de döbbenten látta, hogy Rónainak ez meg sem kottyan. A rendőr vigyora egyre féktelenebbé vált, ahogyan elindult a török felé. Ahmed kést rántott.
Na nem! Ezt Zsuzsa sem hagyhatta szó nélkül.
– Azonnal dobja el! Nyomozó Főügyészség! Még egyszer mondom, dobja el, és feküdjön a földre!
Ahmed fél szemmel oda pislantott. Egy nő állt a tetőn, hozzávetőleg negyvenöt fokkal odébb, mint a rendőr. Valamit tartott a kezében, de a sötétben nem lehetett megállapítani, hogy mit. Talán pisztolyt. Talán fakanalat.
A bérgyilkos elvigyorodott, és előre lendült.
Lövés csattant, és Ahmed egy erős koppanást érzett az oldalában. A keze lecsapott, de a kés a levegőt szántotta végig. Megállt, megfordult, hogy megismételje a támadást. Aztán hirtelen rátört a fájdalom, és szó nélkül összeesett. Rónai odébb rúgta a kést, aztán megbilincselte a földön fekvő törököt. Közben Zsuzsa mentőt és nyomozókocsit hívott.
– Mi a fenét csinálhatott ez itt? – kérdezte Viktor.
– Nem tudom – válaszolta az ügyésznő. – De te vérzel!
– Nem komoly… – morogta a férfi, és lassan a tető pereméhez sétált. Lenézett a borospincés udvarra.- Ide akart ez belőni. De miért?
– Be kell kötözni a sebedet!
– Majd jön az orvos, és beköti. Csak lesz annyi sebtapasza… viszont te szólj be a központba, és zárasd le ezt a területet. Alaposan át kell vizsgálnunk. Valami azt súgja, hogy ennek a történetnek köze van Tihanyi meggyilkolásához…
– Rendben, mackó! – Zsuzsa odébb sétált, és mobilon intézkedni kezdett. Rónai nézte a nőt, aki határozottan beszélt valakivel a vonal túlsó végén. “Imádom!” – gondolta.
Sipos és Sárosi közben értékelték a történteket. Lehet, hogy a lövésnek semmi köze sincsen hozzájuk, bár a szomszéd ház tetejéről jött. De nem kockáztathatnak.
– Nem fogunk visszamenni. Jöhet a 22. számú rejtekhely. A tölteteket élesítetted, mielőtt eljöttünk?
– Hát persze – Sárosi vidáman nézett előre. Bárki is akar behatolni az ő kis főhadiszállásukra, komoly meglepetés fogja érni…
Aquincum mindig megnyugtatta Kolossyt. Az ősi romok között sétálva szívverése lelassult, a gondolatai békésebbé váltak, és egész lényét átjárta a valamikori város falaiból áradó időtlenség. Amíg várta a lányát, elolvasta a plakátokat, és elhatározta, hogy egy hét múlva, június 15-én vagy 16-án este ellátogat ide, és megnézi a Pannóniai éjszakák című műsort. Kolossy amúgy is szerette a Múzeumok éjszakája rendezvényeket, a legutóbbira elcipelte magával Lizát is, és meglepetésére a lánya élvezte a programot. Bernát nehezen tudta eldönteni, hogy Liza mennyire örökölte az anyja vérét, és mennyiben az övét. Néha annyira hideg és célratörő tudott lenni, mint Sarolta, máskor meg olyan érzelmessé, érdeklődővé vált, mint az apja. Mostanában megint csak a kemény arcát mutatta, ahogyan azt Kolossy sejtette, valami gond lehet a munkahelyén. Talán ezért kérte az apjától ezt a randit is, bár Kolossy reménykedett benne, hogy a kellemes szombat délelőttöt csak igazi apa-lánya kirándulással fogják betölteni.
A férfi nemcsak azért örült a találkozásnak, mert szerette a lányát. Senkit sem ismert a környezetében, akivel megoszthatta volna a Viktóriával kapcsolatos gondjait. Tudta, hogy Liza ellenérzéssel viseltetik a csinos ügyvédnő iránt, és tudat alatt abban reménykedett, hogy a lánya racionalitása neki is segít majd feldolgozni ezt a dolgot. Mióta összevesztek, nem sokat beszélt Somlai ügyvédnővel, a szigorúan szükséges szakmai egyeztetéseken kívül. A nő ott ült Bernát irodájában, a külön asztal mellett, és Kolossy most először érezte nagyon kicsinek a helyet, amiben dolgoztak.
Megérkezett Liza. Könnyű, fehér szoknyát, és szintén fehér, buggyos ujjú blúzt viselt, és Bernát megint megállapította, hogy mennyire hasonlít a régi Saroltára.
– Szia, apukám! – mondta a lány, és könnyű puszit lehelt a férfi arcára.
– Szia, kislányom! Mi van veled mostanában?
– Van gond csőstül, ha erre gondolsz… de most egy olyan dolog miatt kértem, hogy beszéljünk, ami téged is érint.
– Engem? – Kolossy megállt egy nagy fa alatt, ami a múzeum épületétől nem messze emelkedett, és az alatta elhelyezett paddal együtt kellemes pihenést kínált.
– Igen, apu. Azt kell mondjam, hogy sajnos.
– Miről van szó?
– Tudod, a Success-szel kapcsolatban mi történt, ugye?
– Igen, igen. A tulajdonos, az a Tormai… Tormássy meghalt, rád bízta a céget.
– Nekem adta lényegében. Nem akarta a volt feleségére hagyni, akitől elvált, és nem akarta azt sem, hogy az apja és az anyja szerencsétlenkedjenek vele, mert az a Success végét jelentette volna. Azt akarta, hogy olyan ember vigye tovább, aki ért hozzá, és szereti, amit csinál.
– Aha.
– Ne aházz, apuci, én szeretem ezt csinálni. Valahogy kiteljesedem a munkahelyi kihívásokban. És azt hiszem, nem kell mondanom, de azokból van elég.
– Értem, csillagom. De hogy kerülök én a képbe?
– Ja igen. Tormássy özvegye, a Bernike, nem hagyja annyiban a dolgot. Legutóbb küldött egy felháborító levelet nekem, amiben azt magyarázza, hogy Tormássy azért mondta el nekem, hogyan kell a Success tulajdonjogával intézkedni, mert azt akarta, hogy intézzem azt el Berninek. Tehát nem végrendeletet tett lényegében, hanem utasításokat adott az alkalmazottnak. A levél lényege, hogy én visszaéltem az információval, és lenyúltam a céget…
– Hogyan akarja bizonyítani?
– Tanúkkal. Amikor Tormássy meghalt, berohant Bernike, meg egy nővér. Talán azok hallottak valamit. Állítólag Berni nevével a száján halt meg a volt főnököm. Én nem emlékszem, de akár még lehetséges is, de ez nem befolyásolja, ami előtte történt. Amúgy felajánlott nekem egy vezérigazgatói pozíciót, meg húsz százalék részesedést.
– Jó, jó, de nekem ehhez mi közöm van?
– Hát igen. A legszebb az egészben, ami most jön, apu. De ne húzd fel magad.
– Mi baj lehetne? Szép idő van, itt vagy velem, kislányom, nyugalom, béke… mondd nyugodtan, ami bánt!
– Tormássyné felszólító levelét Patrik írta!
Kolossy egy pillanatra nem kapcsolt. Vannak olyan szituációk, amikor az információtól, amit kapunk, egyetlen ezredmásodpercre leáll az agyműködés, és nem értjük, mi történik. Az ügyvéd is ezt érezte.
– Várj egy pillanatra…
– Azt mondtam, apukám, hogy Patrik összeállt azzal a pénzéhes ringyóval, és engem fenyeget.
– Nem tévedsz? Biztos vagy benne?
– Biztos. Apu, te is ismered Patrik stílusát. Elhoztam a levelet. Olvasd el, és ítéld meg te magad.
Bernát alaposan áttanulmányozta a levelet. Nem csak úgy, ahogyan nagyon gyakran olvasunk, amikor csak a lényeg marad meg, de a szófordulatok nem. Ő minden egyes szót elolvasott és értékelt, figyelve a használt szavakat, a ragozást, a manírokat.
– Tényleg nagyon hasonlít…
– Hasonlít? Ez ő! Biztos vagyok benne! Érzem! Tudod, apu, nem is olyan régen szerettem volna, ha Patrik többet foglalkozik velem. De ennek vége. Ha eddig nem tudtam volna, hát ez a levél betett a kapcsolatnak rendesen.
– Én nem merném azt mondani, tuti, hogy ő írta.
– De ügyvéd írta, azt látod rajta te is, igaz?
– Persze! Egyértelműen olyan ember írta, aki jártas a jogban. Viszont ne hidd azt, hogy ez a Patrik annyira különleges. Hatezer ügyvéd dolgozik Budapesten, ennyi közül biztosan akad több is, akinek hasonló a stílusa, mint a kis barátodnak.
– Nem a barátom!
– Ok, ok. De ami igaz, az igaz… most hogy mondod, nagyon sok a véletlen.
– Ugye? Mire gondolsz, apuci?
– Kezdődött azzal, hogy Cilike tíz normálisan, sőt mondhatom, megelégedésemre ledolgozott év után teleöntötte kávéval az iratszekrényt. Tagadta, de a körülmények mégis rá vallottak. Aztán a névtelen telefon. Valaki felhívta Vlasicsot, és elmondta neki, hogy a végrendelet, amivel milliókat örökölne, megsemmisült. Aztán feltűnt Frenk, és megfenyegette Vikit egy kamarai feljelentéssel. Az a bohóc azzal kérkedett a telefonban, hogy olyan ügyvédje van, aki jól ismeri a dörgést. Aztán Patrik levélbombát gyártott, hogy elintézze azokat, akik üldözték…
– Micsoda?
– Jól hallottad, levélbombát. Annál a fickónál valami tényleg nincs rendben.
– Ez nem komplett!
– Ahogy mondod. De hogy ellenünk forduljon…
– Pedig ezek a dolgok azt jelzik. Talán a kávé sem volt véletlen. Van valami abban a végrendeletes sztoriban?
– Hát persze, hogy van. Ha nincsen végrendelet, nem Vlasics örököl, hanem az örökhagyó lánya.
– Wow! Ez azért nem mindegy! Én a helyedben ráállítanám a pincsikutyádat Patrikra. Tudod, a nyomozót…
– Kálmánra gondolsz? Nem is rossz ötlet! Ha találkozik Kéki Laurával, akkor lebukott!
– Ki az a nő?
– Aki végrendelet híjján örököl.
– Ja!
– Kislányom, köszönöm, hogy szóltál nekem. De lenne még valami…
Liza alaposabban megnézte az apját, és látta Kolossy tekintetében azt a kifejezést, amit a nők annyira ismernek.
– Vikiről akarsz beszélni – nem kérdés volt, hanem megállapítás. – Összebalhéztatok?
– Igen. Pont ezen a végrendeletes ügyön. Tudod, berohant az irodába Vlasics, és kiabálni kezdett, hogy szándékosan megsemmisítettük azt a végrendeletet, nyilván ennek a Kéki Laurának a megbízásából. Én meg szólni sem tudtam, mert mondjam azt, hogy a kétbalkezes titkárnőm leöntötte kávéval, de úgy, hogy ronggyá ázott az a papír?
– És erre mi történt?
– Viki azt hazudta, hogy az irat a páncélszekrényben volt, és a két betörés alkalmával semmisült meg.
– Okos csaj!
– De Liza! Hazudott! Mindenki előtt, ott, az irodában!
– Azért, hogy téged védjen, apukám! Mi a baj ezzel?
– Nem tudtam rá semmit mondani akkor. Ezzel én is hazuggá váltam!
– Na jó, emlékezz rá, hogyan jöttetek össze! Mintha akkor te nem lettél volna őszinte a nőhöz! Vagy rosszul emlékszem?
– Miért?
– Mert nem mondtad el neki, hogy milyen dokumentumot találtál a számítógépén, hanem felhasználtad az információt a perben! Na csak ezért!
– De az más!
– Nem más, apukám! Ráadásul ott a nőhöz nem voltál őszinte, mégis megbocsátott neked…
– Úgy gondolod?
– Úgy bizony! Én nem mondom, hogy kedvelem a csajt. Ismersz, jobban örültem volna, ha ismét összejöttök anyával. De egyrészt látom, hogy anyám olyan emberré lett az elmúlt tíz évben, aki veled, apu, öt percet nem tudna egy fedél alatt meglenni. Ne vedd magadra, ez csak egy tény. És azt is látom, hogy Viki mellett kinyíltál, boldog vagy, szerintem még ide is elcipelted… ő meg jött, gondolom…
– Tényleg voltunk itt nemrégiben, a Floralián, a római tavaszünnepen.
– Na látod! Az a nő fiatalabb nálad vagy tizenöt évvel, mégis azt mondom, jobban hozzád illik, mint anya. Én nem paccolnám el a helyedben!
– Azt mondod…?
– Azt! Nos, apukám, kellene majd egy kis segítség a Tormássy Berni levél megválaszolásához is. Hétfőn bemennék hozzátok!
– Rendben! Ezzel kapcsolatban van is egy ötletem. A levelet megmutatjuk Patriknak, és tanácsot kérünk tőle. Meglátjuk, hogyan viszonyul a saját irományához… már ha tényleg ő írta.
– Gonosz vagy, apukám! Eddig azt hittem, ezt anyámtól örököltem! – Liza nevetett. Eszébe jutott, amit a Success-ben tett a múlt héten, a Benedek nevű hackerrel. Az Omnibusiness levelének a hatását még most is érezni lehetett, jöttek a megrendelések, még több is, mint amennyit elveszítettek a konkurencia jogellenes trükkje miatt. Ha nem lett volna Liza énjében egy kis gonoszság, ha az apja becsületes ügymenetét követi, akkor most perelhetne, és három vagy négy év múlva, akkor már egy tönkrement céggel a háta mögött, talán nyer. A különbség eléggé lényeges…
AKTA - az online ügyvédes történet 