Kolossy kényelmesen elhelyezkedett a karosszékben, és megkérdezte.
– Kérsz egy kávét? Teát?
– Én is ugyanúgy itthon vagyok, mint te. Majd ha kérek, szólok Cilikének! – válaszolta nyeglén Patrik. – Látom, az üzleti kiskáté alapszabályai szerint meg akarod teremteni a megfelelő hangulatot a tárgyaláshoz. De előre figyelmeztetlek, nálam ez a trükközés nem működik.
Bernát rendületlenül mosolygott tovább.
– Ha nem kérsz, nem kérsz. Én iszom egyet.
Mintegy végszóra Cilike dugta be a fejét az ajtón, és hozott egy csésze kávét Kolossynak.
– Köszönöm – az ügyvéd megvárta, amíg a titkárnő elhagyja a szobát, majd folytatta. – Gondolom tudod, miért kértem ezt a megbeszélést.
– Egyeztetnünk kell az iroda heti programját? – Patrik továbbra is úgy tett, mint aki semmiről sem tud.
– Nem. Egyeztetnünk kell, hogyan szállsz ki az irodából.
– Azt hiszem, ezt már megbeszéltük. Fizetsz harminc milliót, és már itt sem vagyok.
– Ez így nem működik. Én vettelek ide, egyenrangú félként kezeltelek, pedig te is tudod, milyen nehézségekkel kell egy kezdő ügyvédnek megküzdenie…
– Öntsünk tiszta vizet a pohárba, Bernát! Ebben az irodában én ugyanolyan tulajdonos vagyok, mint te. Amikor beruháztunk, akkor nemcsak te mondtál le a bevétel egy részéről, hanem én is. Lehet, hogy a kezdeteknél nem voltam itt. Rendben van. De a klientúra felépítésében, az irodai fejlesztésekben az én pénzem is benne van, ha nem is úgy, hogy a zsebembe nyúltam, de úgy mindenképpen, hogy a nekem járó bevétel egy részéről lemondtam. Nézzük meg, ha gondolod, hogy mennyi ügyfelünk van, milyen ügyértékekkel, milyen potenciális bevételekkel, aztán vegyük számba, milyen informatikai és egyéb beruházásokat végeztünk az utóbbi öt évben, és meglátod, az összeg, amit kérek, egyáltalán nem eltúlzott. Én nem viszek el semmit, itt hagyok mindent, de valamiből újra kell kezdenem. A semmiért ezt nem fogom megtenni.
– Értem. Én mondok egy másik aspektust. Nézzük meg azt, milyen kárt okoztál az irodának a különféle kis akcióiddal. A kávéöntögetés, az ellenérdekű felek megkeresése és tanácsokkal való ellátása, ráadásul olyan ügyekben, ahol személy szerint a lányom, vagy Viki, vagy akár én érdekelt vagyok…
– Mire gondolsz? Hogyan bizonyítod, hogy bármilyen kárt okoztam neked?
– Ott van például a Temesi-féle végrendelet ügy!
– Hm, mintha személyesen Somlai ügyvédnő mondta volna, hogy az az irat a betörés alkalmával veszett el…
– Van tanú, aki látta, hogy beleöntöd a kávét az irattartóba…
– És azt is meg tudja mondani ez a híres tanú, hogy egyáltalán volt-e bármilyen irat a szekrényben?
– Adél leírt mindent és aláírta. A vallomása sokat fog nyomni a latban!
– Nem tudom… egy kirúgott szerető. Szerinted mennyire tekinthető elfogulatlannak?
– Látom, mindenre tudsz válaszolni…
– Ügyvéd vagyok, nem? – Patrik most már vigyorgott. Érezte, ahogyan a másik fél ereje folyamatosan csökken.
Kopogtak, és Viki lépett be.
– Ne haragudj, Bernát, hogy megzavarom a tárgyalást… de talán ezek az iratok kelleni fognak hozzá!
Nagy kupac aktát tett le Kolossy elé. Már a legfelsőn látszott, hogy ezek bizony igen viharvert állapotban vannak. A borítókon hatalmas barna foltok éktelenkedtek. Kolossy fellapozta az elsőt.
– Hmm, nézzük csak. Ez pontosan a Temesi-féle ügy. A kedves Roxy nénivel készült tényvázlat, majdnem olvashatatlan, ugyanez a helyzet a végrendelettel is. Az azért kivehető, hogy ki írta alá, és mi a címe. Nos, Patrik, azt hiszem, ez itt bizonyíték…
– Semmi sem bizonyítja, hogy a szekrényben volt! Bármikor bárki leönthette ezt az iratot. Ez provokáció!
– Nem, nem, Lipót doktor! – Somlai ügyvédnő hangja szokásos tárgyalótermi határozottságával csengett. – A végrendeletet ilyen állapotban az iroda minden alkalmazottja látta. Akkor még szó sem volt a te felelősségedről, mindenki Cilikét gyanúsította. A dolgok tökéletesen illeszkednek.
– És mi a helyzet azzal, kedves Somlai ügyvédnő, hogy te hazudtál Vlasicsnak, amikor a végrendelet felől érdeklődött? Úgy tudom, Vlasics ügyvédje valamikor a héten érkezik, és szeretne pontos információkat kapni a végrendelet megsemmisülésének körülményeiről.
– Nos, akkor megkapja ezeket az információkat. Tévedni emberi dolog, Viki nem is tudhatta pontosan, mi történt. Ő egy feltételezését mondta el Vlasicsnak. De ha jön az a kolléga, akkor majd megtudja az igazat.
– Akkor viszont az iroda felel – Patrik még mindig vigyorgott.
– És a felelősséget áthárítjuk az elkövetőre, azaz rád. – válaszolta nyugodtan Kolossy. – Csak ez a tétel fedezi a teljes követelésedet…
– Na várjunk csak. Azt akarod mondani, hogy nem fizetsz nekem semmit, de az iroda benyeli ezt a balhét?
Kolossy meghökkent egy pillanatra. Vikire nézett, és a nő látta a tekintetén, hogy nincs ínyére ez a lehetőség. Gyorsan közbeszólt.
– Ez nem egyértelmű. Nem szeretnénk helyetted bevállalni semmit. Nézzél te farkasszemet Vlasiccsal. A konkrét kárösszeg még amúgy sem egzakt.
– Akkor viszont fizessetek ki engem, és majd én egyezkedek Vlasiccsal. Szerintem amúgy is elbukná a pert…
– Én szeretnék veled megállapodni, Patrik, de nagyon nehézzé teszed ezt a dolgot. Ha nem hagysz más utat, valóban fel kell, hogy jelentselek, és be kell perelnem téged. A harminc millió irreálisan magas összeg, most nincs annyink, amiből ezt fedezni tudnánk…
– Attól tartok, Bernát bátyám, hogy egy dolog értékét nem az szabja meg, hogy akinek fizetnie kell, annak mennyi lé csörög a zsebében. Mondtam egy abszolút korrekt megoldást. Mérjük fel, az utóbbi öt évben milyen beruházások történtek, a számítógép vásárlások, az iroda felújítása, a légkondi. Aztán nézzük végig az ügyeket, melyikkel ki foglalkozik.
– Az ügyeket akár szét is oszthatjuk. Nekem Mihóczky-féle kliensekre nincs szükségem…
– Ez is egy lehetőség, ami csökkentheti a cash-t. Én rugalmasan tudom kezelni ezt a történetet. Azokat az ügyfeleket, akikkel egyébként is én tartom a kapcsolatot, elviszem. Akkor lemehetünk harmincról tizenötre.
Kolossy ismét Vikire nézett. A nő alig észrevehetően bólintott. Patrik figyelmét nem kerülte el a kis közjáték.
– Látom, megkaptad az engedélyt! – csúfolódott. – Akkor megegyezünk ebben a változatban?
Bernát pulykavörös lett a sértő szavak hallatán, de valahogy sikerült lenyelnie a dühét. Némán bólintott.
– Legyen így!
Cilike dugta be a fejét.
– Ügyvéd úr! A kedves volt felesége van a telefonban. Kapcsolhatom?
Kolossy, még az előbbi események hatására, kissé nyersen szólt vissza.
– Mit akar?
– Nem tudom, ügyvéd úr, de eléggé nyugtalan volt a hangja.
Az ügyvéd ránézett Patrikra.
– Azt hiszem, megbeszéltünk mindent. A részleteket leegyeztetjük. Megkérlek, hogy Vikivel kezdjétek el az ügyeket rendezni.
Patrik kényelmesen felállt, és kisétált az irodából. Kolossy felvette a telefont.
– Szia. Mit akarsz?
– Ne haragudj, Bernát, hogy hívlak. De baj van Lizával…
– Micsoda? Mi történt?
– Elrabolták.
– Mi?! – Kolossy egy pillanatra azt hitte, ezen a mai napon mindenki megőrült.
– Emlékszel még arra az emberre, aki meg akart ölni engem?
– Micsoda? – Bernátban fokozódott az iménti érzés.
– Nem mesélte el Liza?
– Nem.
Sarolta sóhajtott, és röviden elmesélte a Roberto affért.
– Ez kész krimi! – mondta Kolossy.
– Az bizony. És most újra feltűnt ez a fickó. Felhívott, hogy nála van Liza. Azt követeli, írassam rá az örökséget, amit most az anyám után kaptam.
– Szóltál a rendőrségnek?
– Nem. Szerinted mit tennének?
– Megkeresnék a fickót, szerintem. Vagy hogyan akarod elintézni? Fizetni fogsz?
– Ezért fordultam hozzád, Bernát. Te az ilyen kérdésekben járatosabb vagy, mint én.
– Ezt te mondod…? Aki lányokat futtatott éveken át Olaszországban, aztán tíz éven keresztül bújkált a nemzetközi rendőrség elől? Hol vagyok én hozzád képest?
– Nem, nem, ezek most jogi kérdések szerintem.
– Ugyan már! Tárgyalni egy zsarolóval? Egy emberrablóval? Ez nem jogkérdés! Bűnügy!
– Segíts nekünk, Bernát! Ha nekem nem akarsz, akkor legalább segíts a lányodon! Vannak még információim, de ez nem telefontéma.
– Rendben, találkozzunk fél óra múlva. Tudod, hol van az a kis kávézó, az iroda utcájának a sarkán?
– Persze, emlékszem… – búgta Sarolta.
– Ok, akkor ott várlak.
Fél órával később, egy kávé és egy parfétorta mellett folytatta a megbeszélést a volt házaspár.
– Lizának van egy orosz pasija. Neki is szóltam erről a dologról, azt mondta, intézi, de eddig nem jelentkezett. Roberto viszont a mai napon át akarja íratni az örökséget a saját nevére. Nézd, Bernát, ez a fickó elvitte a teljes vagyont, amit annak idején a lányokkal kerestünk. Most elveszi az örökségemet is. Nincs semmim, csak a lányom…
– Megható, Sarolta, csak nem nagyon hihető. Talán nem kellett volna elszöknöd a családodtól, és tíz évig úgy tenni, mintha meghaltál volna… ha ez nem lett volna, talán még hinnék is neked.
– A te lányod is, Bernát. Ha engem nem is szeretsz már, legalább az ő kedvéért segíts!
– Látom, nem akarod odaadni a fickónak az örökségedet. Pedig én most nem látok egyéb megoldást. Ez itt nem egy amerikai krimi, amelyikben az utolsó pillanatban megtalálják a túszt. Attól tartok, ha nem teljesítjük a parancsot, a lányunk meghal.
– De Bernát…
– Ennyit tudtam mondani. A másik lehetőség, hogy bejelented a rendőrségnek a dolgot.
– De ha azok nekilátnak ennek, mint elefánt a porcelánboltban, az megint veszélyes lehet Lizára.
– Nézd, én ügyvéd vagyok. Talán ebből adódóan van némi csőlátásom. Ilyen helyzetekben a legális utakat tudom választani.
– Megtennél legalább annyit, hogy beszélsz Liza orosz pasijával? Ti férfiak, talán ki tudtok valamit ötölni.
– Persze, megteszem. De már most mondom, az elsődleges célom az, hogy Liza megússza, és semmiképpen sem az, hogy te megtarthasd az örökségedet. Még ha neked az a fontosabb, akkor sem.
Sarolta sápadtan nézett a volt férjére.
– Minek nézel te engem?
– Minek nézzelek? Liza elmesélte, mi történt a hagyatékkal kapcsolatban. Ezek mellett tíz évig nem hiányzott neked a lányod. Mert hogy én nem hiányoztam, az könnyebben megmagyarázható.
– Hagyd ezt a férfiúi sértettséget. Liza az én lányom is. Az utóbbi időben elég jól összejöttünk. Többször is kért tőlem tanácsot, sőt… az én lakásom előtt rabolták el.
– De ugye nem voltál benne?
– Hagyj békén, Bernát! Ez már sértő.
– Nem tudom, azt a tíz évet hogyan lehet helyrehozni.
– Meddig fogod a fejemhez vágni azt a botlást? – Sarolta könnyes szemmel nézett a férfire, de Bernáton semmiféle hatást sem lehetett észrevenni.
– Meddig? Amíg élsz.
Egy órával később magas, határozott férfi lépett be az irodába. Cilike érdeklődve nézett rá.
– Segíthetek?
Igor megrázta a fejét, jelezve, nem érti, mit beszél a nő. Viki segített a titkárnő segítségére.
– Can I Help You? – kérdezte.
– Yes – válaszolta az orosz. – Liza apjához jöttem.
– Ó igen, ön bizonyára Boroscsuk úr! – mondta Viki, és bevezette Igort Bernáthoz. Bent is mardt, mert tudta, Kolossy, régi vágású ügyvédként nem igazán beszél angolul.
– Mit tudunk Lizáról? – kérdezte Bernát, a dolgok közepébe vágva.
– Én alaposan körülnéztem. Ez a Roberto egy nemzetközi gazember. Rengeteg ismerőssel mind a magyar, mind más országok alvilágában. Sajnos könnyedén meg tudja szervezni az elrablást, a túsz eltüntetését és fogva tartását, valamint akár az országból történő elszállítását is. Nem panaszkodhatom, nekem is vannak kapcsolataim, talán olyan szinteken is, mint amilyeneken ennek a Robertonak. Elindítottam a keresést.
– És most mit tehetünk? Én természetesen mindent megteszek azért, hogy a lányom megmeneküljön.
– Mit tehetünk? – Igor összehúzott szemmel nézett Kolossyra. – Egyelőre csak imádkozhatunk.
Adél félve gondolt a pillanatra, amikor ismét szemben kell állnia Patrikkal. Ez volt az első nap, amikor ismét dolgozni ment Kolossyékhoz, és nem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz a dolog. Örült a lehetőségnek, de tartott a volt barátjától. Félt attól is, hogy talán csak lábtörlőnek használják majd, ha megteszi, amit kértek, akkor kidobják ismét. Mert írjon alá Kolossy bármilyen kötelezvényt, azért egy munkában mindig lehet hibát találni, és a hibára hivatkozva mindig ki lehet rúgni valakit. Különösen, hogy július elseje óta ezek a szabályok nem éppen munkavállaló párti módon változtak meg. Adél lelki szemei előtt ott lebegett, milyen új munkaszerződést íratnak alá vele, tele lesz az új szabályok szerinti korlátozásokkal és olyan kötelezettségekkel, amelyeket eddig nem lehetett a munkavállalóval szemben érvényesíteni. De azt is be kellett ismernie, hogy mindezt kizárólag magának köszönheti, nem kellett volna bedőlnie Patriknak.
Belépett az ajtón, és elfogta egyfajta ismerős nyugalom. Cilike bent ült a helyén, mint mindig, a kávéját iszogatta, mint mindig, a Sztárvilág pletykáit olvasta, mint mindig, és rögtön volt egy csípős kis megjegyzése, mint mindig.
– Á, Adélka, jó reggelt, tudtam, hogy maga lesz az, mert maga szokott leghamarabb jönni nyolc óra után… – a látszólagosan elismerő szavak valójában elmarasztalást fejeztek ki, mivel Adél munkaideje is nyolckor kezdődött, nem pedig nyolc óra tíz perckor. Most mégsem sikerült ezzel felidegesíteni a lányt.
– Jó reggelt, Cilike! – köszönt vidáman. – Honnan tudta, hogy jövök?
– Somlai ügyvédnő jelezte, hogy az ügyvéd úr visszavette magát… – a lebiggyesztett száj azt is jelezte, hogy a döntéssel Cilike nem feltétlenül ért egyet. – Hát, nem tudom… Bízom benne, hogy megembereli magát. Kezdetnek tegnap iktattam magának pár aktát…
A “pár akta” mintegy húsz-huszonöt irat lehetett, amik ott tornyosultak Adél asztalán. De a lányt még ez sem tudta letörni. “Fújj csak, boszorkány, de legalább itt vagyok, és ha rendesen végzem a dolgom, márpedig miért ne végezném úgy, akkor visszatér minden a rendes kerékvágásba!” – gondolta a lány, azzal leült az asztalához, és felütötte az első dossziét.
Cilike ezalatt valóban a Sztárvilágot nézegette. Egyszerre megremegett a keze. Az egyik cikkecske arról szólt, hogy Ivan von Marcos impresszárió új felfedezettet mutatott be kávéháza színpadán, Mathilda May személyében. A szőke bombázó fantasztikus, mélyen búgó hangja mindenkit elkápráztatott, és Ivan von Marcos örömmel célzott arra is, hogy kapcsolata a művésznővel több mint munkakapcsolat. Az impresszárió azt is jelezte, hogy a kávézóban hatmillió forint értékű átalakítási munkálatokat végeznek, hogy jobban ki tudják elégíteni a tisztelt közönség igényeit, és méltó körülményeket teremtsenek a művésznő számára, hogy tehetségét kibontakoztathassa.
– Ez az én hatmillióm! – hördült fel a titkárnő, és a gondolatai rögtön arra kalandoztak, hogyan is kellene visszaszereznie ezt a pénzt. Bazsóval befürdött, és ugyan az affér óta, amikor a fickó megfenyegette, a pénzbehajtó nem jelentkezett, de onnan Cilike semmi jót sem várhatott. De mit tegyen? Bízzon meg újabb pénzbehajtót? Nem, ez nagyon rizikósnak tűnt, az első tapasztalatok után. Cilike semmiképpen sem szerette volna, ha pénzbehajtók hada üldözi amiatt, mert egyszerűbb őt lenyúlni, mint tisztességesen beszedni a pénzt attól a gazembertől. Perelje be? Milyen bizonyítékai vannak arról, hogy tényleg oda is adta azt a pénzt Ivánnak? Be kellett vallania, hogy buta volt. Semmiféle aláírást, igazolást, átvételi elismervényt sem kért, hiszen elvakította a szerelem. Akkor mi marad?
– Semmi… semmi… – gondolta, mialatt gépiesen tovább lapozgatta a Sztárhíreket. Az egyik helyen felfedezett egy hivatkozást, a Ludas Matyi Online-ra, ahol a régi humoros hetilap számait lehetett olvasgatni. Ludas Matyi. Cilike elmormolta az ismerős mondatot: – “Háromszor veri ezt kenden, Ludas Matyi vissza!” Háromszor… hatszor… hatszor egymillió… hoppá!
A titkárnő először arra gondolt, ez hülyeség. Vagy mégsem? De nem lehet megvalósítani.
“Miért ne?” – súgta a fejében egy kisördög.
“Nem legális!” – pörölt azonnal a nő jobbik énje.
“Miért, az legális volt, ahogyan Iván elszedte azt a pénzt? Hát nem!”
“Nem, de ezt azért mégse kellene…”
Amikor idáig jutott, már tudta, hogy bele fog vágni ebbe a kalandba. A “mégse kellene” annyira nem igazi érv, hogy ezt a jobbik énjének is be kellett látnia.
A titkárnő azonnal elkezdte a megvalósítást. Először is, ahogyan azt Kolossy ügyvéd úrtól látta, nevet adott a projektnek. Hatszor egymillió. Ez jó név lesz! De hogyan lásson neki? Ravasz terv kell, olyan, mint amivel Ludas Matyi páholta el a gonosz Döbrögit. Neki is megvan a maga Döbrögije. Döbrögi Iván. Na megállj, mert Cilike megmutatja, hol terem a magyar igazság!
– Kimegyek, elszívok egy bagót – morogta, és várta, hogy Adél megjegyezze, hogy Kolossy ügyvéd úr nem szereti a cigarettafüstöt, és egyébként is, a dohányzás káros az egészségre. De nem történt ilyesmi, így Cilike kissé frusztráltan, hiányérzettel eltelve lépett ki az iroda elé telefonálni.
– Halló! Szia gyöngyöm, megismered a hangomat? Boníta vagyok… jaja… az M and Eggs műsor… persze… Hogy vagytok, mucika? Aham… hát persze… meleg van, ja… te Dodó… beszélnem kellene veled… egy kis segítség kellene… délben? Jól van, galambocskám… akkor szia!
Az utolsó szót gyorsan elharapta, mert Lipót doktor jelent meg a függőfolyosón, és szokásos pökhendi mosolyával az arcán közeledett.
– Na mi van, Cilike, máris lógunk a munkából? – vetette oda a titkárnőnek. – Megvolt már a kávécska meg a pletykalapocska? – azzal, mint aki jól végezte dolgát, meg sem várva a titkárnő válasz nyöszörgését, bemasírozott az irodába.
Kinyitotta a szobáját, amit egy ideje kulccsal zárt, bedobta a táskáját a székébe, aztán kisétált a nagyobbik szobába, és megállt Adél előtt.
– Nocsak, a mi kis árulónk… – kedélyeskedett. – Ide merted tolni a képedet azok után, amit tettél? Feltűnt neked, hogy elárultál mindenkit? Előbb Kolossyt, aztán engem is… szép kis alak vagy!
– Nincs jogod semmit sem a szememre vetni! – válaszolt Adél. – Hazudtál, beletojtál a fészekbe, ahol nevelkedtél…
– Ohó, micsoda erkölcsi duma! Beletojtál… mindig is volt stílusod, aranyom! Szaglik a trágyalé… – az utalás Adél vidéki származására bizony nem volt szép, és a lány el is pirult a haragtól. A következő pillanatban meglendült a keze, és hatalmas pofont adott a férfinak.
Patrik az arcához kapta a kezét, elborult a tekintete, és már emelte a karját, hogy visszaüssön, amikor Cilike belépett a szobába.
– Mi folyik itt? – kérdezte meglepetten. Az előbbi pofon csattanását még az előszobában is hallotta.
– Szerencséd van… – sziszegte a férfi Adélnak, aztán sarkon forfult, és bevonult a szobájába.
– Mi történt? Minden rendben, Adélka? – kérdezte a titkárnő, és a hangjából ezúttal valódi aggódás érződöt ki. Adél számára ez volt az a pillanat, amikor megérezte, hogy Cilike nyers külseje mögött talán valami mást is lehetne találni.
– Minden rendben van. Csak az ügyvéd urat helyre kellett tenni.
– Azt szerintem is helyre kell… – mormogta a titkárnő helyeselve.
Ezalatt Patrik kényelmesen hátradőlt a székében, élvezte azt a kis szellőt, ami az árnyékos udvari ablakon keresztül belibbent a szobába, és azon gondolkodott, melyik ügyében mivel kellene továbblépni. Ami Kéki Laurát illeti, a dolgok rendben voltak. A lány már megkapta az idézést a közjegyzői tárgyalásra. Persze biztosan ott lesznek majd Vlasicsék is, de mit tehetnének? A végrendelet tartalmára nézve nincs helye tanúbizonyításnak, annak bizony ott kell lennie feketén-fehéren az asztalon ahhoz, hogy figyelembe lehessen venni. Ilyet Vlasics nem fog tudni produkálni. Azt mondjuk tudná bizonyítani, hogy a végrendelet az ő javára szólt, de ehhez Kolossy tanúvallomása kellene, az meg nem lehet olyan bolond, hogy ezt elmondja, hiszen maga teremti meg a kártérítési jogalapot, legalább valamiféle átalány kártérítésre Vlasics javára, az irodával szemben. Aztán Patrik helyreigazította magát. Igen, Kolossy van olyan bolondul becsületes, hogy képes bevallani ezt is, még ha saját irodáját hozza nehéz helyzetbe vele, akkor is. Persze gondolkodhat úgy, hogy majd behajtja Patrikon, de ehhez azért bombabiztos bizonyítékok kellenek. Mondjuk olyanok, mint amit Viktória tett le elé… Hol lehetnek vajon most azok az iratok? Ha nincsenek meg, akkor nincs kézzelfogható bizonyíték sem… Az egyes tanúvallomásokat pedig elfogultsági kifogással, vagy egyéb trükkökkel talán semlegesíteni lehetne… Patrik előrehajolt. Meg kell szereznie azokat az iratokat. Ez persze ma már sokkal nehezebb, mint korábban volt, hiszen ebben a pillanatban gyakorlatilag mindenki ellene van az irodában.
Tovább fűzte a gondolatokat. Az iratok nyilván Kolossy irodájában vannak. Viki bevitte oda a múltkor, és nyilván számukra is egyértelmű, hogy azok perdöntőek, tehát valószínűleg betették a széfbe. Hmm. A széf új kombinációját nem árulták el neki, ehhez tehát valami szakembert kell szereznie. Ki is legyen…
Kutatni kezdett az iratai között. Valami jó kis mackóst keresett. Sajnos ilyet nem talált. Elgondolkodott, mi lehet a következő lépés. Mihók biztosan tudta volna, kit kell hívni. De Mihóczky talán még mindig nem tudta, hogy ő él, ha meg tudta, hát nem valószínű, hogy szép emlékeket táplált, tekintve, hogy meg akarta öletni Patrikot a törökkel. Így Mihóczky sem jöhetett szóba.
Na de egy pillanat! Kolossyt nem úgy ismerte, mint aki biztonsági megfontolásokból nem írja fel magának a széf kódját valahová. És hova írhatja? Valószínűleg a mobiljába. És hogyan szerezze meg a mobilt?
Ehhez meg egy zsebes kellene… Talán olyat könnyebben talál.
Kattints ide a 51. részhez! (innentől a történet olvasása fizetős)
AKTA - az online ügyvédes történet 