“Ez maga a Paradicsom!”

Frenk csak ámult és bámult, és egy pillanatra szinte megfeledkezett magáról. A garázsban állva olyan autók vették körül, amik csak az elit autós újságok poszterein szoktak szerepelni. Egy Ferrari 458 Italia gyöngyházfényezése szinte vakított a mesterséges fényben, mellette egy Aston Martin DB5 állt, amely mintha egy James Bond-film forgatásáról gurult volna be. És ott volt az a Zsiguli is – olyan makulátlan állapotban, hogy Frenk lelke szinte ujjongott.

Hámori András, a garbót viselő, higgadt milliárdos könnyed mozdulattal simított végig az egyik autója motorháztetején, miközben Frenket figyelte.

– Na, mit szól hozzájuk, Frenk? – kérdezte vidáman, a tulajdonos kissé talán fennhéjázó elégedettségével.

Frenk megköszörülte a torkát.

– Hát… Ez olyan mint egy álom, Hámori úr! Mármint, hogy én itt állhatok ezek között. Azt hiszem, még levegőt se merek venni.

Hámori elnevette magát, aztán zsebre vágta a kezét.

– Ne túlozzon, Frenk. Azért bízom magára őket, mert tudom, hogy ért az ilyen dolgokhoz. És persze azért, mert az Alpokban töltjük a szilvesztert, és valakinek időnként meg kell járatnia ezeket a szépségeket.

Frenk ledermedt, mint aki rosszul hallotta.

– Akkor… ezért hívott ide, uram? – kérdezte vékony hangon. – Azt… azt hittem, hogy azt szeretné, ha Jerryvel vinnénk ki önt és kedves családját a repülőtérre…

Frenk és Hámori ismeretségét a fuvarozásra lehetett visszavezetni. Mármint, hogy előbb Hámori fiának, Bendének a középiskolai szalagavatója, majd az érettségije után az apuka Frenktől rendelt meg egy egész éjszakára szóló utaztatást Jerryben. Bende rendesen viselkedett, és sem ő, sem a barátai nem hánytak bele a gyönyörű, tűzpiros kabrióba, így Frenk ezt követően is szívesen állt Hámori úr rendelkezésére. A milliárdos pedig sokszor igénybe vette a csodálatos amerikai autó, és persze Frenk szolgálatait. A lánya esküvőjén például. Na, az emlékezetesre sikerült, mert akkor esett meg, hogy Frenk a kórházi kezelése után még nem nagyon volt formában. Gigit vitte magával, azonban a lány elkalandozott, majd befüvezett a templomkertben a haverjával, Kelemennel. Így Frenknek kellett vezetnie az autót, és a rövid út során kiderült, hogy a kedves vőlegény csakis magával törődik, a menyasszonyával nem annyira. Akkor hangzott el Hámori Nóra szájából a mondat, amit Frenk időnként azóta is emleget, és ami szállóigévé vált Frenk és Borika között, sőt mint utólag kiderült, a Hámori családban is: “Taposson bele, apukám!”

A kudarcból siker lett, és Frenk az állandó szállítójává vált Hámoriéknak. A legtöbb ünnepi eseményen, sőt időnként még az egyszerű utazások alkalmával is, Hámori András senki mást sem hívott, csakis Frenket.

Ezért gondolta azt most is Borika legkedvesebb férje, hogy valószínűleg szállítási megbízásról lesz szó. Úgyhogy igencsak meglepődött, amikor kiderült, hogy ezúttal más feladatot szánt neki a milliárdos.

– Én? Hogy én vigyázzak ezekre? Uram, én Jerryt és más régi, amerikai autókat szoktam szerelni. Az egy másik szint… ezek itt meg… hát, tudja… ezek műkincsek!

– Azok az autók is azok, Frenk – felelte barátságosan Hámori. – Autó csodák. Például Jerry. Egy műalkotás!

– Na de értékben… – nyögte Frenk. – Egy egészen más világ. Egy ilyen Aston Martinnak a lökhárítója kerül annyiba, mint nálam egy komplett autó. Azokban főleg munka van. Ezekben itt, meg… nem is tudom.

– Pont ezért gondoltam magára – bólintott elégedetten Hámori. – A munkája miatt, Frenk! Láttam, mit csinált ezzel a Zsigulival. Akárkit nem bíznék meg az autóim felügyeletével. Csak figyeljen rájuk, naponta indítsa be őket, tegyen egy kört velük az udvaron, és kész.

Valóban, a garázsban álló Zsigulit Frenk pofozta ki. Jól is nézett ki, ahogyan ott állt a milliárdos értékű autótársak között.

Frenk megrázta a fejét.

– De mi van, ha… mondjuk… karcolás történik? Vagy valami elromlik? Életem végéig fizethetném a károkat.

Hámori elmosolyodott, aztán a vállára tette a kezét.

– Ne aggódjon, Frenk. Maga profi. Úgy ért az autókhoz, mint senki, akit ismerek. Csak beindítja őket néha. Csak hallgatja, ahogy a motor dorombol…

Frenk kezdte elfogadni a feladatot.

– Hát… nagyon köszönöm a bizalmat…

A milliárdos megveregette Frenk vállát.

– Természetesen nem kérem ingyen! – mondta. – De azt szeretném, ha az alatt az egy hét alatt, amíg távol vagyunk, minden egyes napon eljönne ide, minden autót beindítana, mindegyikkel tenne néhány kört. Szilveszterkor is. Újévkor is. A hétre fizetek napi százötvenezer forintot magának…

Az egy hét alatt több, mint egymillió forint! Frenk fejben villámgyorsan kiszámolta, hogy ez az üzlet igencsak jót tenne a családi költségvetésnek. Pedig Hámori még be sem fejezte.

– … és természetesen, ha itt van, nyugodtan használja vezetés után a ház kényelmi berendezéseit. Van edzőtermünk, uszodánk, masszázs foteleink, öntisztító jaccuzzink… használja mindegyiket nyugodtan!

– Jaccuzzi? – Frenk szemöldöke a homlokáig szaladt, miközben arra gondolt, hogy náluk legfeljebb kerti slag van.

A milliárdos elégedetten mosolygott.

– Elvégre minden rendes házban van egy jó pezsgőfürdő, nem? Ha már vigyáz a kincseimre, legalább lazítson egy kicsit. Megérdemli.

Frenknek még mindig a száján volt, hogy nemet mondjon, de aztán a gondolat, hogy ő, a szerelő, egy hétig élvezheti a gazdagok világának egy kis darabját, meggyőzte.

– És… biztos, hogy ez rendben van? Tudja, hogy én… hát… használom a házát? – Frenk köhintett, mert még kimondani is furcsa volt.

Hámori elmosolyodott.

– Frenk, nyugodjon meg. Nem sok embernek engedném meg, hogy itt legyen. De maga más. Egyébként Cézár is itt lesz, segít vigyázni.

– Cézár? – kérdezte Frenk bizonytalanul.

– A robotkutya – magyarázta Hámori. – Hihetetlenül okos jószág. Be van programozva a legkülönfélébb dolgokra. Felszedi a szemetet, a földön hagyott ruhákat bedobja a szennyesruha ledobóba, őrzi a házat a betörőktől, megöntözi az ágyásokat… rendkívül sokoldalú.

– És engem nem fog bántani? – kérdezte ijedten Frenk.

– Nem, hiszen magánál lesz az egyik tokenünk. Azzal tud majd bejutni a házba. Tudja, ez valójában egy alacsony áramerősségű kulcs, amit az épület falába épített szenzorok, illetőleg Cézár is felismer. Csak tartsa mindig magánál. Az a jó bennük, hogy mindegyik egyedileg programozható. A múlt héten, amikor kirúgtam a kertészt, egyszerűen letiltottam a tokenjét. Persze nem hozta vissza, de nem ér vele semmit, mostantól az már csak egy élettelen fémdarab. Kíváncsi lennék, ha vissza merné ide tolni a képét az a fickó, Cézár mit csinálna vele…

Felnevetett, és ismét hátba veregette Frenket.

– Szóval… biztos vagyok benne, hogy remekül ellesz itt az autóimmal, Frenk! És hogy a lehető legjobb kezekbe adom a jármű parkomat. Ja, és nem valószínű, hogy az egy hét alatt bárki is zavarná. Bende a haverjaival szilveszterezik, Nóra pedig az új pasijával… – Hámori elvigyorodott. – Azóta is emlegeti magát… Hogy milyen szerencsésen megszabadította a házaságtól…

Frenk zavartan elnevette magát, aztán bólintott.

– Na igen. Nóra kisasszony aztán… hát, nem mondom, temperamentumos. – Gondolkodott néhány pillanatig, majd folytatta. – Hát, jó… megpróbálok nem okozni csalódást.

– Ez a beszéd! – Hámori elégedetten a garázs kijárata felé indult. – Boldog új évet magának, Frenk! És ne feledje: a Ferrarik szentek! Nézzen körül, aztán jöjjön utánam! Odaadom a tokent!

Frenk egyedül maradt a garázsban. Végignézett a kocsikon, majd a mennyezeten lógó csilláron, amitől még ez a hely is szentélynek tűnt.

– Boldog új évet… – motyogta, de már a jaccuzzi járt a fejében.

Szilveszter napján Borika nem volt képes otthon tartani a férjét. Frenk egészen addig nem tudta kihasználni a milliárdos invitálását. Valahogy úgy alakultak a dolgai, hogy minden nap rohanás volt. Vitték és hozták az amerikai autókat, így Frenknek valóban csak arra jutott ideje, hogy felrobogjon Jerryvel Hámoriék házához, bemenjen, beindítsa az autókat, tegyen mindegyikkel egy kört, aztán már jött is el. Minden nap ugyanaz a forgatókönyv. Frenk Jerryvel megállt a hatalmas kovácsoltvas kapunál, ahol a rendszer már felismerte a rendszámot, és a kapu lustán kitárult előtte. Miközben a garázshoz gurult, mindig ugyanaz járt a fejében

“Csak beindítom őket, teszek egy kört, és már itt se vagyok.”

És valahogy sosem volt ideje tovább maradni. Mire hazaért, Borika már az asztalnál ült, és az Endrével kapcsolatos gyanújáról beszélt.

A látogatásai során mindig találkozott Cézárral. De ahogyan Hámori előre jelezte, a robotkutya mindig barátságosan viselkedett vele. Ez nyilván a tokennek volt köszönhető, aminek alapján Cézár barátnak nyilvánította Frenket.

Cézár minden alkalommal lelkesen üdvözölte. A fémtestű robotkutya fejével intett, majd egy halk ‘csippantással’ jelezte, hogy készen áll a szolgálatra. Frenk először kicsit furcsán érezte magát ettől a mesterséges lelkesedéstől, de a kutya mindig bizonyította hasznosságát. Egyszer például, amikor Frenk a zsebébe nyúlt volna a slusszkulcsért, csak a semmit találta ott. Cézár már ott is termett, az elejtett kulcsot a fogai közé fogva, és lelkesen letette a lábához.

Szóval Frenk elhatározta, hogy az év utolsó napja lesz az a nap, amikor végre kipróbálja Hámoriék jaccuzziját. Szinte látta maga előtt, ahogy belép a pezsgőfürdő gőzölgő vízébe, és olyan luxust tapasztal, amiről eddig csak a tévében hallott.

“Biztos van valami gomb, ami beállítja a víz hőfokát meg a buborékokat is” – gondolta. – “És ki tudja? Talán még illóolajat is adagol hozzá. Hát, ha ezeknek ennyire van pénzük, miért ne lenne?”

Borika egyszerűen nem tudta visszatartani. Sőt, a férje még őt is hívta.

– Gyere már! – mondta, és megpaskolta asszonya popóját. – Ne gondolkodj mindig a munkahelyi dolgokon, meg Endre ügyein! Szilveszter van! Kapcsolódjunk ki! Megáztatjuk a csülkeinket a jaccuzziban, kapsz egy jó masszázst a fotelektől. Aztán hazajövünk, tévét nézünk és fasírtot eszünk! Na mit szólsz?

– Te, Frenk, én nem tudnám jól érezni magam ott – mondta Borika, miközben a mosogatórongyot csavargatta. – Tudod, valahogy olyan furcsa ez. Nem a mi világunk az a pezsgőfürdő meg robotkutya meg minden. Én inkább itthon maradok, megsütöm azt a fasírtot, és nézem az év végi műsorokat.

– Pedig bemutatnám neked Cézárt is, a robotkutyát! Kedves kis állat… izé… vagy gép… vagy mit tudom én!

Borikát nem tudta rávenni, hogy vele tartson. Frenk fantáziáját azonban annyira izgatta már az a jaccuzzi, meg a többi érdekeség, hogy nem tudott a fenekén maradni. Ebéd után elindult. Megbeszélték, hogy legkésőbb öt órára jön haza. A férfi számításai szerint ennyi időnek elégnek kellett lenni arra, hogy szokás szerint megjárassa az autókat, és még legyen egy órája áztatni magát a bugyborékoló forró vízben.

Ahogy Jerryvel elindult, az utakon már érezni lehetett a szilveszteri sürgést. Egy férfi csillagszórós csomagot cipelt a kereszteződésnél, míg egy kislány a parkolóban  lufit kergetett. Frenk az utat figyelte, de a fejében már a jaccuzzi képe derengett: forró víz, nyugalom és csend. Egyetlen percet sem hagyhat ki, ha már egyszer elhatározta, hogy végre kipróbálja ezt az élményt.

Frenk Jerryvel érkezett meg a Hámori-házhoz, és még mindig kissé szürreálisnak találta, hogy ő, az egyszerű autószerelő, ilyen fényűző környezetben töltheti az idejét. A kapu megnyílt előtte, mint mindig, majd Jerryt beállította a garázsba, és kisétált. Cézár már a bejáratnál várta, barátságos „csippantással” jelezve, hogy felismerte a tokent.

– Na, pajtás, ma lazítunk egyet – mondta Frenk a robotkutyának, aztán visszament a garázsba. A telefonját betette Jerry kesztyűtartójába. Nem akarta, hogy bárki is megzavarja a jaccuzziban való lazulásban.

Frenk gyorsan végighaladt a megszokott rutinon. Beindította a Ferrarit, az Aston Martint, a többi autót, és végül természetesen a Zsigulit is. Ahogy a motorok dorombolása betöltötte a garázst, Frenknek ismét eszébe jutott, hogy mennyire különleges feladatot bízott rá Hámori úr.

„El se hiszem, hogy ezért még fizetnek is” – gondolta, miközben a Zsigulival tett egy gyors, de biztonságos kört az udvaron.

Amint végzett az autókkal, Frenk kissé türelmetlenül a ház belseje felé vette az irányt. A garázsban levette a cipőjét, aztán ahogy belépett a nappaliba, az öltözetének többi része is sorban hullott le róla. Cipő, zokni, kabát mindent a földre hajított, majd előhalászott egy törölközőt a fürdőszobából. Nem hozott magával fürdőnadrágot, na de minek is hozott volna? Nincs a házban más, csak ő.

Beindította a jaccuzzit, amelyik lassan kezdett megtelni finom, forró vízzel. Egy másik gomb megnyomása után bugyborékolni kezdett a víz, és készen állt a használatra.

Ahogy Frenk a pezsgőfürdőbe merült, először szinte megdermedt a meglepetéstől. A víz kellemesen forró volt, és a buborékok olyan finoman masszírozták a hátát, hogy szinte el sem hitte, hogy ilyen létezik.

– Ez… ez valami isteni! – motyogta maga elé, miközben hátradőlt, és hagyta, hogy a buborékok átvegyék az irányítást.

A jacuzziból kilátás nyílt a hatalmas, padlótól a mennyezetig érő üvegablakon keresztül az udvarra. A délutáni égbolt kezdett sötétedni, mintha hófelhők gyülekeznének az égen, a fák lombjai pedig szinte álomszerűen hajladoztak a szélben. Frenk úgy érezte, mintha egy másik világba csöppent volna.

„Most értem meg, miért mondják ezek a gazdagok, hogy a stressz oldására jó az ilyesmi” – gondolta, miközben kinyújtotta a lábait, és hagyta, hogy a víz szinte teljesen ellepje.

A víz mindenhol körülölelte, a buborékok pedig finoman csiklandozták a bőrét. Frenk behunyta a szemét, és érezte, ahogy a feszültség távozik a vállából. Minden porcikája ellazult, és még a gondolat is megfordult a fejében, hogy ha egyszer nyerne a lottón, az első dolog, amit venne, egy ilyen pezsgőfürdő lenne.

Ahogy a buborékok ritmikusan pezsegtek körülötte, Frenk kuncogva megjegyezte magában: „Ez jobb, mint bármelyik masszázs. Borikának is tetszene… bár lehet, őt a kutya jobban érdekelné.”

Frenk hirtelen úgy érezte, mintha megszűnt volna a külvilág. Sem a munkáról, sem Borika munkahelyi ügyeiről nem gondolkodott, csak élvezte a pillanatot. A pezsgőfürdő halk bugyborékolása olyan volt, mint valami finom, diszkrét háttérzene, amely elringatta őt egy álomszerű állapotba.

– Ez az! Ha gazdag lennék, csak így tölteném a szilvesztert – mondta hangosan, és a vízre pillantva gyermeki örömmel kavart hullámokat a lábával.

A pezsgőfürdő halkan bugyborékolt Frenk körül, a buborékok szinte masszírozták a vállát, és úgy érezte, semmi sem ronthatja el ezt a pillanatot. Ahogy azonban a nagy üvegablakon át kitekintett az udvarra, valami szokatlan látványra lett figyelmes. Az árnyékok között, a gondosan nyírt gyep szélén, ismeretlen alak mászott át a kerítésen.

– Mégis, mi a fene?! – Frenk felült a jacuzziban, és hunyorogva próbálta jobban szemügyre venni az illetőt.

Az alak, mintha tolvaj lenne, óvatosan, lassú léptekkel haladt előre, időnként hátrapillantva, mintha attól tartana, hogy valaki meglátja. Frenknek azonnal eszébe jutott Hámori úr története a kirúgott kertészről.

– Az ég szerelmére, ez biztos az a fickó!

Frenk szinte hallotta a milliárdos hangját…

„Cézár elbánik vele, ha ide mer jönni.”

De Cézár sehol sem volt, Frenk pedig úgy érezte, cselekednie kell.

Villámsebesen kilépett a pezsgőfürdő forró öleléséből. A hideg levegő azonnal megborzongatta. A törölköző, amit a fürdőszobából szerzett, ott lógott a jacuzzitól alig pár lépésnyire. Az üvegablakon át tisztán látta a kerítésen átmászó férfit, és az adrenalin azonnal felforrósította a vérét.

– Hát ez meg mit képzel magáról? – morogta magában, és ösztönösen előrelépett, hogy jobban szemügyre vegye a betolakodót. Az alak láthatóan óvatosan mozogott, minden lépésénél azt latolgatva, hogy figyelik-e. Frenk biztos volt benne, hogy csakis a kirúgott kertész lehet.

„Hát persze, Hámori úr megmondta, hogy vissza fog mászni” – gondolta. – “Most aztán elcsíplek, haver!”

Frenk gyorsan maga köré tekerte a törülközőt, és elindult az üvegajtó felé. A gondolat, hogy ő majd helyreállítja az igazságot, annyira lefoglalta, hogy nem figyelt semmi másra.

Ahogy Frenk kilépett a hűvös estébe, a törölköző lobogva követte minden mozdulatát. Cézár ekkor jelent meg az udvar távoli végében, a fémtestű robotkutya szokásos merev eleganciájával. Négy fémlába belekarmolt a puha földbe. Frenk megkönnyebbült a látványától.

– Na, Cézár, gyere ide, pajtás! – intett a kutyának, és még egy bíztató füttyöt is eresztett felé. A kutya azonban nem reagált. Mozdulatlanul figyelte őt, mintha csak értékelné a helyzetet.

– Mi van, öreg, bealudtál? – nevetett Frenk, és kicsit felgyorsította a lépteit, hogy minél közelebb kerüljön a kutyához. Úgy érezte, ketten együtt még erősebbek lesznek, és könnyedén leszámolnak a betolakodóval.

Ekkor viszont valami furcsát vett észre. Cézár fején egy halvány piros fény villant fel, ami korábban sosem fordult elő.

Ez meg mi a fene?

Frenk lelassított. Az agya most kezdte kapiskálni, hogy valami nagyon nem stimmel – és ezúttal a buborékok nem oldották a feszültséget. De az önbizalma – amit a forró fürdő és a pezsgőgőz alaposan felturbózott – nem hagyta, hogy igazán aggódni kezdjen.

„Biztos új funkciója van. Vagy Hámori programozott bele valami hülyeséget szilveszterre.”

Mielőtt Frenk igazán a közelébe ért volna, Cézár lassan megmozdult. A kutya gépies csattogással fordította felé a fejét, és egy tompa, mély „csipogás” tört elő belőle. Frenk ilyet ezelőtt még sohasem hallott tőle. A kutya fején a piros fény villódzni kezdett, és egyre hangosabban csipogott. Mintha figyelmeztetné a világot, hogy betolakodó van jelen. Frenk hátralépett, de a kutya már mozgásba lendült.

Frenk arcáról lefagyott a magabiztosság.

– Hé, haver… ugye nem lettél rám dühös? – próbálkozott. De a kutya már elindult, lassan, határozottan Frenk irányába tartva. A piros fény folyamatosan villogott a fején.

Frenk agyában ekkor villant be Hámori figyelmeztetése a token fontosságáról.

„Csak tartsa mindig magánál!” – mondta a milliárdos.

Frenk gyorsan a zsebéhez kapott… és ekkor döbbent rá, hogy mindössze egy szál törülközőben van.

– Basszus! – kiáltott fel. Megpördült, mert rájött, hogy gyorsan el kell érnie a ruháit, bennük a tokennel, különben Cézár ellátja a baját, talán előbb is, mint a kertésznek.

Frenk úgy iramodott neki, mintha az élete múlna rajta… most éppenséggel így is volt. Azonban Cézár is gyorsabb sebeségre kapcsolt. Lábai alatt tompán döngött a föld, ahogyan egyre közelebb ért a férfihoz. A robotkutya halk, gépies morgást hallatott, ami egyáltalán nem tűnt barátságosnak.

Frenk próbálta menteni a helyzetet.

– Hé, Cézár, haver, én vagyok az! – lihegte, de közben sebesen szedte a lábát. – Tudod, Frenk! A nagy haverod, aki mindig beindítja a Zsigulit! Emlékszel a Zsigulira, nem? Az a csoda, amit mindig úgy bámulsz, mintha művészeti alkotás lenne…

De Cézár immunis volt az érzelmekre. Utolérte a menekülőt, és kaffantott a szájával. Frenk behúzta a fenekét, mert sejtette, hogy ha azok az éles fémfogak belemarnak, akkor abban nem lesz köszönet. Cézár elvétette az első támadást, de nem adta fel. Még nagyobb sebességre kapcsolt, és ismét megpróbálta a fogaival elérni a zsákmányát.

Ezúttal sikerrel járt.

Egyetlen mozdulattal letépte Frenkről a törülközőt.

A férfi anyaszült meztelenül rohant tovább, most már nem törődve senkivel és semmivel. Minden pillanatban azt várta, hogy Cézár beletép a pőre farába.

Hirtelen egy bokor mögé vetődött. Az átlátszó ágak nem sokat segítettek, és Cézár a bokor másik oldalán bukkant fel, mintha azt mondaná: ’Tényleg azt hitted, hogy ez megállít?’

Frenk tovább menekült, és maga sem értette, hogy érte el a házat sértetlenül.

Bevágta maga mögött az ajtót, és pár pillanatig nekidőlve állt ott, lihegve. Azzal sem törődött, hogy az üvegajtón át a kertben is tisztán látszik a pucér sejhaja. Végül is, ott csak Cézár tartózkodik…

Vagy ő sem. Frenk megfordult, de már sehol sem látta a robotkutyát. Nyilván elment a kertészt hajkurászni. Hallatszott, ahogy a kutya fémes csattogással távolodik, és látni lehetett, ahogyan a piros fények lassan elhalványulnak a kert távoli sarkában.

“Hát, ezt megúsztam” – gondolta Frenk. – “Legalábbis egyelőre”.

Lihegve dőlt neki az ajtónak, miközben még mindig próbálta összeszedni magát a robotkutyával való üldözés után. A szíve hevesen vert, és érezte, hogy a forró fürdő hatása már teljesen eltűnt. Helyette jeges félelem és zavarodottság uralkodott rajta.

„Na jó, ideje rendezni a dolgokat!” – szólította fel magát, és mély levegőt vett. Eltolta magát az ajtótól, és elindult vissza a nappaliba, ahol korábban ledobta a ruháit. Közben kicsit megnyugodott. Mindjárt helyére zökken a világ. Kiveszi a tokent a nadrágzsebéből, és Cézárral ismét országos haverok lesznek. Aztán majd együtt megkeresik azt a betolakodó kertészt…

A ház belsejében csend honolt. Az üvegajtón át látszott, hogy a kert sötétbe borul.

“Jézusom, mennyi lehet az idő?” – jutott eszébe hirtelen. Hiszen azt ígérte Borikának, hogy ötre otthon lesz! A sötétből ítélve nagyjából fél öt lehet. Biztos, hogy késni fog. Hiszen most felöltözik, azután Cézárral közösen megkeresik a betolakodót.

Hámori úr hálás lesz…

Frenk egy pillanatra azt gondolta, hogy most már minden rendben van. Ám ahogy belépett a nappaliba, ahol korábban ledobálta a ruháit, megdermedt.

A ruhák… sehol sem voltak.

Először azt hitte, csak rosszul emlékszik. Talán nem ide dobta őket, hanem a fotelre. Körbenézett. A fotel üres volt. Az asztalra is rápillantott, hátha valahogy odakeveredtek. Semmi. Frenk szeme gyorsan végigpásztázta a helyiséget.

A ruhái egyszerűen nyom nélkül eltűntek.

– Ez… ez lehetetlen – motyogta maga elé, miközben egyre nagyobb köröket kezdett róni a nappaliban, továbbra is egy szál gondterhelt homlokráncolásba öltözve.

Aztán belévillant egy gondolat. Hámori úr figyelmeztetése.

„Cézár a földön hagyott ruhákat bedobja a szennyesruha ledobóba.”

– A francba, hát persze! – Frenk a homlokához csapott, és a felismerés súlya alatt kicsit megtántorodott. – A robotkutya takarított utánam!

Pár pillanatig csak állt, hisztérikusan nyöszörögve, és ütögetve a saját fejét, aztán lassan abbahagyta.

– Oké, Frenk, ne ess pánikba! – próbálta magát megnyugtatni, de a helyzet abszurditása egyre csak fokozódott.

Teljesen meztelenül állt a nappali közepén, a kertben valahol egy betolakodó ólálkodott, és Cézár… nos, ha Cézár elkapja, akkor lesz nemulass!

– Hol a francban lehet az a szennyes ledobó? – kérdezte félhangosan.

Körbesétált a nappaliban, majd a fürdőszobában is keresgélni kezdett, de a ledobónak nyomát sem találta.

– Hol az ördögben van ez a…? – motyogta, miközben az egyik fal mentén tapogatózott, hátha ott van egy titkos ajtó. A ház hatalmas volt, tele automatizált kütyükkel, és Frenk egyre inkább úgy érezte, hogy egy sci-fi film díszletei között bolyong.

Az egyik sarokban végül észrevett egy apró, fémlapokkal fedett nyílást. Mellette felirat: SZENNYESLEDOBÓ – CSAK RUHÁKHOZ.

Nyomógombbal működött, de a robotkutya nyilván ki tudta valamilyen elektronikus impulzus segítségével is nyitni. Frenk megnyomta a gombot, mire halk zúgással félresiklott az ajtóként funkcionáló panel, és mögötte feltűnt egy nyílás. Frenk bedugta a fejét, és lenézett. Valahol, jó mélyen, látott egy másik nyílást. Szóval itt bedobják a szennyest, ami lehullik a csövön, az alagsorban lévő mosókonyhába, ahol nyilván van egy gyűjtő konténer.

Basszus, a mosókonyha az alagsorban van.

Valahogyan el kell oda jutni, lehetőleg úgy, hogy közben Cézár ne vegye őt észre.

Megpillantotta magát a jaccuzzi fényes, kicsi mozaiklapokkal kivert falán. Hm… talán most elégedjünk meg annyival, hogy az a testalkat, amit látott, nem hasonlított Mr. Universumra. Csimpánzcici, pocak, alatta a kis micsodája… csoda, hogy Borika egyáltalán szóba áll vele…

– Gyerünk! – kiáltotta, mert érezte, hogy ki kell magát zökkenteni az önsajnálat és kishitűség bűvös köreiből.

Csak meg kell találnia a lépcsőházat, vagy valami lejárót. Biztosan a ház belsejében is vezet út a mosókonyhához.

Mintha a távolból csipogást hallott volna. Ijedten körbenézett. Amíg nem szerzi vissza a tokent, addig Cézár ellenség, sőt életveszélyes, halálos veszedelem. De nem látott semmi ijesztőt. A robotkutya valószínűleg a kertésszel van elfoglalva. Ez helyes, mert így Frenknek marad ideje visszaszerezni a ruháit és a tokenjét.

Belépett a nappaliba… és a következő pillanatban hasra vágta magát a hideg márványpadlón!

A helyiségben hirtelen kigyulladtak a villanyok, és megszólalt egy vidám női hang.

– Hát nem fantasztikus, hogy senki sincs itthon? – mondta a hang. – Az egész ház a miénk ma estére.

Frenk azonnal felismerte a hangot. Hiszen ugyanez a hang mondta neki annak idején, hogy “Taposson bele, apukám!”

Hámori Nóra volt az, aki a legújabb pasijával tiszteletét tette a szülei házában.

– A szüleid ezt tuti nem bánják? – kérdezte a férfi, miközben levette a napszemüvegét, mintha egy rockkoncertre készülne.

– Ugyan, Pityuka, apám most az Alpokban síel anyámmal… A bátyám pedig valamelyik haverjánál bulizik. Szóval ez itt most az én birodalmam!

Nóra szélesen elmosolyodott, aztán megragadta a férfit, odavonszolta a hófehér kanapéhoz, és lelökte rá. Aztán maga is utána mászott.

A kanapé háttámlájának fedezékében, alig fél méterre a lánytól, ott hevert Frenk, továbbra is anyaszült meztelenül.

Frenknek meg kellett harapnia a saját öklét, hogy visszafojtsa a kétségbeesett nyögést.

“Nem elég, hogy meztelen vagyok, de itt vagyok a Hámori-lány kanapéja mögött, miközben ő romantikázni készül. Ez már nem is egyszerűen kínos. Ez már tragédia!”

Ráadásul a ruhái az alagsorban, a telefonja odakint a garázsban…

– Szóval, mi a terved, cica? – kérdezte Pityuka, miközben elégedetten hátradőlt a kanapén.

– Kezdetnek pezsgőt bontunk, aztán meglátjuk, mi jön – felelte Nóra, miközben a férfin ült lovaglóülésben, és az ingen keresztül a mellkasát simogatta.

Pityuka nevetett. Frenk a kanapé mögött görcsösen összeszorította a fogát.

“Még hogy pezsgő… nekem meg itt a hideg márványpadló, és csak a csodában reménykedhetek” – gondolta kétségbeesetten, de közben az agya lázasan dolgozott. Talán, ha eloson az étkező felé, talál egy abroszt, amit magára tekerhet. Vagy ha megvárja, míg Nóra és a barátja elalszanak, kilopakodhat.

Vagy… vagy… vagy… Frenk idegesen pillantott fel.

Ezek a tervek mind olyanok voltak, mint egy rossz akciófilm forgatókönyve.

Nóra ráhajolt Pityukára, aztán kiegyenesedett és felkiáltott.

– Cézár!

Frenk majdnem bepisilt ijedtében.

“Ne…! Ne…!” – suttogta. Ha a robotkutya megjelenik itt, akkor mindennek vége. Pedig már hallotta is a fémkarmok csattogását a távolból.

A csattogás egyre közeledett. Frenk érezte, hogy a torkában dobog a szíve.

Aztán a nappali ajtajában megjelent Cézár. Szemeiben piros fény villogott, és a padló megdöndült minden lépése alatt.

“Na, most aztán végem” – gondolta Frenk, és megpróbált még kisebbre összehúzódni.

Cézár szemei egyenesen rá meredtek. A robotkutya fülei kiegyenesedtek, szája kinyílt. Egyetlen másodperc választotta el attól, hogy rávesse magát a betolakodónak hitt Frenkre.

Közben Nóra csicsergő hangon felkiáltott.

– Cézár, édesem! Nézd, Pityuka, ő itt a családunk szeme-fénye!

Pityuka felhúzta a szemöldökét.

– Egy robotkutya?

– Nem, nem csak egy robotkutya! – javította ki Nóra. – Ő egy mesterséges intelligencia, a legmodernebb technológia. Figyeld csak, mindjárt bemutat neked valami trükköt!

“Az biztos!” – morogta magában Frenk. – “Szétharapja a seggem!”

A robotkutya Nórára nézett a neve hallatára. Aztán visszafordult Frenk irányába. Aztán megint Nórához.

A Hámori-lány folytatta a csivitelést.

– Cézár, picikém! Hozz nekünk két pezsgős poharat, meg egy pezsgőt a hűtőből! – aztán Pityukához fordult. – Na, csak figyelj!

A robotkutya szemei vörösen villództak, mintha belső áramkörei egyszerre kaptak volna két, egymásnak ellentmondó parancsot. A fémlábai finoman remegtek, miközben egyik pillanatban Nórára, a másikban Frenkre szegezte a tekintetét. Mintha csak arra várt volna, hogy valaki eldöntse helyette, mi a fontosabb: a betolakodó elfogása vagy a pezsgő felszolgálása.

Nóra és Bende, ahogyan az apjuk és az anyjuk is, a robotkutya memóriájába voltak betáplálva. Nekik nem volt szükségük tokenre ahhoz, hogy Cézár felismerje őket. És ami még fontosabb, hogy velük kapcsolatban a robotkutya áramköreibe égették a feltétlen engedelmességet is.

Azonban most Cézár nem mozdult. A választás kínja ott égett a vörös izzókban, amelyek a szeme helyén világítottak.

Frenk úgy érezte, mintha egy rossz álomban lenne. Hiszen a sorsát most az határozza meg, hogy kiborg farkas őt választja-e, vagy a pezsgős poharat.

“Istenem… Istenem…” – gondolta, és még inkább igyekezett beleolvadni a kanapé mögötti árnyékba.

– Cézár! – kiáltotta Nóra határozott hangon. – Mi lesz már? Gyerünk, csináld, amit mondtam!

Frenk számára idegtépő pillanatok teltek el. Mit fog tenni a robotkutya?

– Nem mozdul – jegyezte meg Pityuka, és unottan megvakarta az állát. – Lehet, hogy lemerült az aksija?

– Hát persze, hogy nem merült le! – vágta rá Nóra. Felugrott a kanapéról, és Cézár felé fordult. Csípőre tett keze szinte vibrált az idegességtől. – Ez egy többmilliós technológia, nem egy gagyi porszívó! Cézár, parancsolom, hogy hozz pezsgőt!

Frenk minden izma megfeszült, ahogy a robotkutya szemei felizzottak. A fémkarmok halk sikoltással karistolták végig a márványt, ahogy Cézár előrelépett. De vajon merre? Frenk szíve olyan hangosan dübörgött, hogy biztos volt benne, még Nóra is hallja.

A robotkutya előrelendült. Egyre gyorsabban mozgott, és egyenesen Frenk felé tartott. A férfi felnyögött. Most vége. Szétmarcangolják, vagy ami még rosszabb, tök pucéron kell Hámori Nóra és a flegma pasija előtt megmutatkoznia.

Cézár fémteste halk surrogással suhant előre, mintha nem is érintené a padlót. Vörösen villódzó szemei szinte égették a levegőt, miközben egyenesen Frenk irányába tartott. A szájában villogó éles fémfogak fenyegető kaffantással csattantak össze. Mindössze két lépésnyire volt.

Frenk behunyta a szemét.

Aztán kinyitotta. Mert Cézár úgy robogott el mellette, mintha levegőnek nézné.

Persze Frenk tisztában volt azzal, hogy a kaffantás az neki szólt. Mintha azt üzente volna: ’Ne hidd, hogy megfeledkeztem rólad. Csak előbb teljesítem a parancsot, aztán jössz te.’

Frenk gyomra összerándult. Ez nem egy kutya. Ez egy terminátor.

Itt menekülni kell, lesz ami lesz!

A pánik úrrá lett rajta. Nem tudott tovább várni, pedig tudhatta, hogy ez a pillanat olyan, mint amikor a hajtók felverik a vadat az erdőn. A megrémült állat kitör valamerre, többnyire egyenesen a vadászok puskacsöve elé…

Fektéből négykézlábra emelkedett, égnek tolta a csupasz fenekét, és amilyen gyorsan tudott, az ajtó felé slisszolt. Csak abban reménykedhetett, hogy Cézárnak több időbe telik megtalálni a pezsgőt, mint neki kijutni ebből a rémálomból. És persze abban is, hogy Hámori Nóra vagy a barátja nem néz arrafelé, amerre ő menekül.

Mert akkor cifrát láthatnak…

Frenk úgy érezte magát, mint egy meztelen cirkuszi artista, akinek egyetlen trükkje, hogy a közönség ne vegye észre. ’Csak ki innen! Csak ki innen!’ – ismételte magában, miközben a padló hűvöse szinte égette a tenyerét és a térdét.

Pityuka hangját hallotta.

– Biztosan valami szoftverfrissítés kell neki. Tudod, ezek a robotok néha kiakadnak.

– Az apám legközelebb inkább egy új modellt vesz, ha ez így folytatja! – csattant fel Nóra, miközben Frenk a padlón csúszva próbált kijutni a helyiségből.

Anélkül ért ki a nappaliból, hogy bárki is rászólt volna. Meg sem állt, amíg el nem ért a legközelebbi ajtóhoz, amit remegő kézzel kitárva azonnal magára zárt.

Lihegve ült néhány másodpercig.

– Uhh… ez nagyon meleg volt… – suttogta maga elé.

Aztán körülnézett.

És rájött, hogy csöbörből vödörbe került.