– Tehát itt szó sem lehet arról, hogy az ügyfelünk hibájából lehetetlenült el a beruházás, hiszen Mohácsiék saját eljárása vezetett a negatív eredményhez! A módosítási igények, melyekkel kapcsolatban az ügyfeleink azonnal jelezték a fenntartásaikat, elegendőnek tűnnek – Patrik befejezte eszmefuttatását. Bernát lassan, elgondolkodva bólogatott.

– Igazad lehet… ezt a vonalat valóban meglovagolhatjuk a bíróság előtt! Készítsd el a tényvázlatot, és faxold el légy szíves biztosítós Klárikának! Ha az ő jogászaik is rábólintanak, akkor ezzel az eredményességvizsgálaton túl is estünk, és Sztaskó költségeit fizeti a biztosító, mert még időben jogvédelem-biztosítást kötött.

– Rendben! – a fiatalabb ügyvéd elindult az ajtó felé, de a másik kérdése megállította:

– Beszéltél Mihóczkival? – Patrik kényszeredetten visszafordult. Ezt a témát nem akarta még feszegetni.

– Nem sikerült, bocsáss meg. Hagytam neki üzenetet, ha nem hív, akkor én hívom.

– Még ma, ha kérhetem. Somfalviné csütörtökön jön. Addigra pontos választ akarok kapni én is, és valamit mondanom kell a hölgynek is.

– Nos, Bernát, gondolkodtam ezen a dolgon… Amikor a szerződések aláírásra kerültek, hárman voltunk. Az öregasszonnyal szemben Mihók és én is azt fogjuk mondani, elfáradt a keze, és megkérte a másik felet, hogy írja alá a szerződést. Ketten egy ellen. Ezt meg fogjuk nyerni.

– És valóban így történt? – Bernát tekintete a másik veséjébe látott. – És te ezt a körülményt feltüntetted a megbízásban, vagy magában a szerződésben?

– Nézd, az a ház, amiben a nő lakik, megér egy buldózert. De a telek, fent a Rózsadomb közepén, azzal a hihetetlen panorámával, az utolsó beépíthető terület a környéken. Ez egy százmilliós tétel.

– Lehet… de én nem ezt kérdeztem. Valóban úgy történt a dolog, ahogyan az imént előadtad? – Kolossy metsző hangja pírt csalt Patrik arcára.

– Igen, így történt! Ha beszéltem Mihókkal, referálok neked! És most engedelmeddel…

Bernát legyintett, amit a másik engedélynek vett. Kilépett idősebb kollégája ajtaján, és tekintetét azonnal elkapta Adél kétségbeesett pillantása. Patrik megpróbált megnyugtatóan mosolyogni, de a lány arckifejezése nem változott. S amikor a szobájába lépett, már a férfi is tudta, miért.

Két puha kar fonta körül a nyakát, és leheletnyi puszit érzett a tarkóján. Megfordult, egyenesen bele egy forró, mohó szájba.  Csak percek elteltével tudta magát kitépni a vad csókolózásból.

– Megőrültél? – suttogta. – Odakint ül a menyasszonyom!

– Tudom, akivel végtörlesztessz… – a csengő nevetés végiggurult a szobán. – Én is törlesztek neked, ha nem tudnád! A péntek estéért!

– Azt felejtsd el! Meg sem történt!

– Nem? – a nő megérintett egy titkos pontot a férfi hátán, az ingen keresztül. Patrik felnyögött. – Itt hagytam a kezem nyomát rajtad, drágám… Ez nagyon is megtörtént.

– Ide figyelj, Liza…!

– Nem, Patrik, inkább te figyelj ide! Ismerlek nagyon jól. Azóta, mikor először léptél be apám irodájába. Már akkor tudtam, hogy kellesz nekem. És azt is tudtam, hogy neked is kell… a hatalom, a siker, a pénz! De ezekben soha nem lesz részed amellett a frigid liba mellett, ezt te is tudod. És mellékesen… sokkal jobban megértjük egymást az ágyban, ebben biztos vagyok. Vagy Adél is ilyen odaadó?

– Közönséges vagy, Liza. Hagyj békén…

– Nos… majd beszélünk! Igazából Apuhoz jöttem. – a szőke lány mosolygott. Megfordult, és Patrik szeme akaratlanul is végigsiklott a nő tökéletes alakján. Valóban, mennyire más, mint Adél. Csupa tűz, csupa energia, csupa buja vágy… Adél hozzá képest mintha valami vasszűz lenne, a maga ódivatú szexuális elképzeléseivel, a párkapcsolattal szemben támasztott igényeivel. Patrik hirtelen nem is értette, hogyan tudta eljegyezni azt a nőt. Persze, ha hamarabb megismeri Lizát… mármint olyan közelről, mint elmúlt pénteken. De valahol mélyen bent nem tudott döntésre jutni. Mert Liza valóban különbözött Adéltól, csakhogy mintha különbözött volna attól a női eszményképtől is, amit Patrik annak idején felállított magában a jövendőbelijével kapcsolatban. Mégis érezte, hogy ez a meccs még nincs lefutva. Liza akarja őt, és ha belegondolt, igazából neki sem volt ellenére a lány.

Liza végigsétált az irodán, és élvezte Cilike odaadó tekintetét, de még jobban az Adélból áradó kétségbeesést. Megállt a lány asztala előtt.

– Hoztam neked valamit, drágám – mondta mosolyogva. – A múltkor vettem ezt a parfümöt, de az én bőrömön nem jön jól ki az illata. Elfogadod? Na, fogadd el, ez főnöki utasítás! Pontosabban főnöklányi…

Cilike felnevetett a gyenge szóviccen. Adél pedig, mire végig gondolhatta volna, mi is történik, már hideg markában szorongatta a Dolce&Gabana üvegét. Liza nem várta meg a köszönetet, már tovább vonult apja irodája felé.

– Szia Apukám! – csilingelte. Kolossy doktor úr a számítógépe előtt ült, és egy kollégiumi döntést tanulmányozott.

– Szia kislányom… – mondta szórakozottan. De aztán visszatért a jog világából a valóságba. – Örülök, hogy itt vagy, Liza! Beszélnem kell veled!

– Én is azért jöttem, hogy beszélgessünk! – nevetett a szőke lány. – A hétvégén egy megnyitóra vagyok hivatalos. Apu, te ismered Karolinát? – Nem várta meg a választ, hanem folytatta. – Tudod, a fodrásznál ismerkedtünk meg, a búra alatt… Kiderült, hogy egy modelügynökségnél dolgozik, és ők mutatják be a Four Seasons-ben az új Náray kollekciót… Apukám, te nem is figyelsz!

– De, de igen. Valamit meg kell konzultálnunk…

– Hát persze, hogy meg! Karolina engem is meghívott oda, nagyon puccos rendezvény lesz, ahogyan te mondanád. Nem mehetek a régi rongyaimban…

– Pénzt kérsz? – az ügyvéd hangja nem árult el semmit.

– Pénzt? Nem… csak egy kis hozzájárulást az életvitelemhez… Apu, tudod te is, hogy alig keresek valamit…

– Miért, dolgozol? – Bernát hangja őszinte meglepetésről tanúskodott.

– Igen, hát persze! Annál a pályázatíró cégnél vagyok, nem emlékszel?

– De, de… – válaszolta az apja szórakozottan. Fogalma sem volt, miről beszél a lánya, és élt a gyanúval, hogy ezt Liza is pontosan tudja. – Figyelj ide, kislányom! Az rendben van, hogy te pénzt kérsz. Te vagy az egyetlenem, mióta anyád… szóval tudod. Szóval neked örömmel adok pénzt. Viszont másnak…

– Másnak? – Liza felfigyelt a hangsúlyra. – Ki akar tőled pénzt, Apu?

– Ki az a Frenk?

– Egy énekes?

– Ne viccelj, ez egyáltalán nem humoros. Valami Ambródy Frenk hívott. Micsoda név…

– Frenk? – most először látszott egyetlen másodpercre valamiféle repedés Liza magabiztosságán. Ám ez ahogyan jött, el is múlt. – És mit akart? – kérdezte, leheletnyit megrántva bájos vállait.

– Férjtartást, kislányom.

– Menjen a…

– Elfelejtetted megemlíteni, hogy férjhez mentél! Liza, ez nem olyan, mint amikor veszel egy cipőt! A házasság komoly felelősséggel jár! Felelős vagy a másikért is, és ha a bíróság megállapítja a feltételeit, akkor fizethetsz neki, amíg ismét meg nem házasodik!

– Jah, ha házasok vagyunk, akkor ahhoz előbb el kellene válnunk! – fakadt ki a lány.

– Elmondod apádnak, mi történt?

– Persze, Apukám. Persze. Hat évvel ezelőtt… amikor az Egyesült Államokban jártam… emlékszel, a nyelvvizsgám!

– Igen, emlékszem. Gyakoroltad a nyelvet, ezért kiköltöztél egy fél évre New Yorkba.

– Hát, ja. Gyakoroltam. Ott ismertem meg Frenket. Fantasztikus fickó volt, elbűvölő, udvarias, előzékeny, és csodálatos szerető…

– Nem vagyok kíváncsi a részletekre! – csattant fel az apja.

– Jól van… a lényeg a lényeg: elmentünk Las Vegasba és csináltunk egy olyan házassági bulit.

– Honosítottátok a papírokat?

– Micsodát csináltunk?

– Kislányom, ha jól értettem, de szólj, ha nem így történt, ti kiváltottátok odakint a marriage licence-et, azután összeházasodtatok egy chapel-ben, azaz kápolnában. A papírok postán érkeztek meg. Megvannak ezek valahol?

– De az nem volt igazi! Azt még én is tudom, Apukám, hiszen a te lányod vagyok, hogy magyar anyakönyvvezető előtt kell házasodni…

– Tévedsz bogárka. Ezt a házasságot mindenütt elismerik a Földön. Idehaza ugyan valóban anyakönyveztetni kell, de csak azért, mert maga az esemény külföldön történt. Olyan ez, mint amikor egy gyerek a magyar szülők külföldi útján születik meg. Amint hazaérnek, első út az anyakönyvvezető. Az iratokon van apostille?

– Na most már tényleg hagyj békén, Apu! Az a házasság nem lehetett igazi…

– Úgy történt, ahogyan mondtam?

– Igen… én azt hittem…

– Hol vannak a papírok?

– Fogalmam sincs. Talán Frenknél… talán valahol a mamóca házának a padlásán… nem tudom.

– Frenknél kell lennie valaminek, különben nem bukkan fel, és nem követelőzik. És hogyan lett vége a románcnak?

– Frenk drogozott. Ivott is. Amint megtudtam, szakítottam vele. Lenyúlta a bankkártyámat…

– Szóval azt nem veszítetted el?

– Így emlékszel, Apukám? – Liza ismét tudott mosolyogni. – Hát nem. Mégsem vallhattam be neked, hogy Frenk kihasznált, kitaláltam hát az elveszítéses sztorit… azt a házasságot érvényteleníteni kell! – csattant fel hirtelen. Kolossy bólintott.

– Igen. De nem lesz egyszerű. A férjtartásnak vannak feltételei. Te, mint az imént meg is említetted, nem keresel túl jól. Kérdés persze, hogy ő mennyit keres. Mindenesetre, azt senki sem kívánhatja tőled, hogy a saját megélhetésedet veszélyeztesd a másik miatt. Szóval az első, hogy a következő munkanapon bemégy arra a pályázatíró munkahelyedre, és kérsz szépen egy munkáltatói keresetkimutatást. Azt behozod ide, én megnézem, és eldöntjük, merre induljunk tovább. Szerencsére felnőtt nő vagy, és nem élsz velem egy háztartásban.

– Na ja, még ha elég sokszor felmegyek hozzád, drága apukám kiganajozni a lakást…

– Ezt azért ne mondd. Nem véletlenül fizetek takarítónőt.

– És nem tudsz vele összejönni? Már bocs, hogy ilyen szintre megyek le. De anyu eltűnése óta egyedül élsz. Még az a kis nőcske sincsen már, aki annak idején úgy beléd volt bolondulva. Emlékszel, egyszer mesélted…

– Viktória? Nos, igazad van, ő sincs. Nem láttam már vagy tizenöt éve. Igazság szerint azt sem tudom, pontosan mit csinál. Mármint azon kívül, hogy az egyik legjobb nevű válóperes ügyvéd a nagy Budapesten.

– Reméljük, Frenk nem őt választja…

– A fickónak nem lehet túl sok pénze. És abszolút ellenszenves lesz a bíróságnak. Velem is úgy beszélt, mintha a szolgája lennék.

– Frenk sohasem volt túl érzékeny az emberi kapcsolatokra. Hat éve én még egy buta kis fruska voltam. Rajongtam érte. de ez már régen elmúlt. Mióta felelős kereső vagyok, azóta máshogy látom a világot.

Kolossy megcsóválta a fejét. El nem tudta képzelni a kislányát, mint felelős keresőt.

– Mennem kell, apukám! Mármint… ha adsz egy kis pénzt. Emlékszel, azért jöttem…

– Ezek szerint még nem keresel eleget. Tessék, ötvenezer forint. Legyen elég a hó végéig!

– Azt nem ígérhetem meg! – mondta mosolyogva Liza, és megcsókolta az apját. – Köszönöm, apukám! Holnap munka után megint felszaladok hozzád. Ha van kedved, megnézhetnénk egy filmet… Valami ügyvédeset?

– Jól van – felelte Kolossy. Igazából nem vágyott a munka után további ügyvédekről szóló történetekre, de csak a lánya volt neki, mióta a felesége eltűnt, és úgy gondolta, felelősséggel tartozik Lizáért, akármilyen felnőttnek látszik is a lány.

– Puszi! Akkor holnap! – azzal Liza kivonult a szobából, végig az alkalmazottak előtt. Különösen Adél elborult arckifejezése tetszett neki. Ez a nő és Patrik? Elképzelni nem tudta, hogyan jöttek össze. De azt sejtette, hogyan fognak szétmenni…

– Viszlát mindenkinek! – mondta elégedetten, majd még beköszönt Patrik szobájába is. A férfi éppen telefonált, csak mutatta, hogy viszlát. S végre Liza elhagyta az irodát.

Kolossy még a lánya házasságán gondolkodott, amikor csengett  mobilja. Megnézte ki keresi, aztán felkapta.

– Kolossy.

– Üdvözöllek, ügyvéd úr!

– Miska! Szia! Mi újság? – az a fiatalember kereste, akivel egy nappal korábban pont akkor beszélgetett, amikor Somfalviné betipegett az irodába.

– Elnézést, tegnap azért jöttem el gyorsan, mert láttam, hogy kényes a helyzet…

– Semmi gond. Ügyvédek vagyunk. Te is tudod, hogy mindig előfordulnak ilyen ügyfelek.

– Igen, igen. Csak arra gondoltam, hogy amit meg kell beszélnünk, arra nem alkalmas az időpont.

– Nocsak, én azt hittem, már megbeszéltük a lényeget.

Kolossy az Önhibájukon Kívül Hátrányos Helyzetbe Került Jogászok Alapítványának volt az elnöke. Az alapítvány titkári tisztét Krajcsányi Miska látta el, egy fiatal, törekvő ügyvédjelölt. Tegnap, mikor Somfalviné megérkezett, éppen a végén jártak a megbeszélésnek. A közhasznúsági jelentést tárgyalták át nagyvonalakban, amit minden év május 31-ig meg kellett jelentetni.

– A hivatalos lényeget igen. Csakhát, tudod, vannak nem hivatalos lényegi dolgok is…

Már két éve dolgoztak együtt, Kolossy és Miska, és alapvetően jól ment a közös munka. Nem véletlen, hogy tegeződtek. Bernát tudta, ha Miska valamit fontosnak tart, akkor az valószínűleg fontos is.

– És mi az a nem hivatalos lényeg?

– Rajiczki keresett tegnapelőtt. – Rajiczki az egyik kurátor volt az alapítványban. Alapvetően nem szólt kettőt sem a kuratóriumi üléseken, de alaposságáról volt híres, minden előterjesztést, kuratóriumi anyagot részletesen áttanulmányozott. Kolossy amolyan lakmuszpapírnak használta, mert ha Rajiczki szólt valami miatt, akkor azzal tényleg probléma volt.

– Alapítványi ügyben?

– Igen. Megkeresték, hogy mi a véleménye rólad.

– Rólam? – kérdezte meglepve Kolossy. – Ugyan kit érdekel Rajiczki rólam alkotott véleménye?

– Somlai Lajost.

– Ó, hát innen fúj a szél!

Kolossy az alapítvány kuratóriumának elnökeként időnként kénytelen volt visszautasítani olyan adományokat, amelyek valójában azt a célt szolgálták, hogy az adományozó nagyobb betekintést és beleszólást kapjon az alapítvány működésébe. Ezek az ügyek nagyjából hasonló módon mentek végbe. Jelentkezett egy jótevő, aki nagyobb összeget lett volna hajlandó adományozni, ám hamarosan jelezte, hogy előbb szeretné látni az alapítvány könyveit, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a megfelelő helyre megy a pénz. Majd azt is jelezte, hogy lennének igényei azzal kapcsolatban, hogy az általa adományozott összeg, vagy annak egy része azt követően hova menjen tovább. Kolossy általában ebben a fázisban leállította a kísérleteket.

Nemrégiben a kormányzatnál igencsak jól fekvő Somlai Lajos doktor jelentkezett egy hasonló igénnyel, egy meg nem nevezett támogató képviselőjeként. Kolossy eddig kívül tudta tartani a politikát az alapítványon, és szerette volna, ha ez ezután is így marad.

Somlai esetében ez nem volt annyira egyszerű. Kolossy ismerte a kollégát, aki jogász berkekben is közismert volt nemzeti elköteleződéséről. De nemcsak innen ismerte. Hiszen Somlai Lajos lányával, Somlai Viktóriával régebben volt egy kis afférja. S ha nincs a felesége, Sarolta, akkor az is lehet, hogy Somlai Lajos most az apósa lenne. Attól mentse meg őt a Jóisten!

– És Rajiczki mit mondott?

– Hogy meg van veled elégedve, jól vezeted az alapítványt satöbbi. De ha őt megkeresték, akkor nyilván megkeresték a többieket is.

– Nyilván.

– Tóth Laci szeretne egy rendkívüli kuratóriumi ülést.

Tóth László a kuratóriumnak a minisztérium által delegált tagja volt. Annak idején ezt le kellett nyelni ahhoz, hogy az alapítvány közhasznú lehessen.

– És mit akar megtárgyalni?

– A támogatási rendszert szeretné felülvizsgálni.

– Szerinted kik lehetnek mellette?

– Ez az, amit nehéz kideríteni. Azért is hívtalak, Bernát, hogy neked kellene beszélned a kurátorokkal. Egyenként.

– Jól van, köszönöm, hogy szóltál.

– Szívesen!

Miután elköszöntek, Kolossy végig gondolta a lehetőségeket. Somlai erőszakos, de a kuratórium tagjainak többsége olyan független ügyvéd, akik nagyra értékelik a függetlenséget. Talán meg lehet velük beszélni, hogy ez a függetlenség forog veszélyben, ha beengedik a Somlai-féle adományozót. Kiszólt Cilikének:

– Cilike! Kérem hívja fel nekem Tóth Lacit!

– Máris, ügyvéd úr! – nyájaskodott Cilike, és ment intézkedni.

Adél a délután további részében képtelen volt a munkájára koncentrálni. Állandóan azt látta maga előtt, ahogyan a főnök elkényeztetett, nyafka lánya bemegy az ő Patrikjának az irodájába, aztán amikor a férfi is belép oda, valaki becsukja az ajtót. Nem tudta, mi játszódhatott le odabent, egyszer azt mondta magának, hogy ezt nem is kell tudnia, a következő pillanatban azonban a legvadabb képzelgések öntötték el az agyát. Ezerszer elátkozta már magát, hogy nem ment el arra a pénteki bulira, ahol valami történt. Az ösztönei súgták ezt, mert egyébként Patrik viselkedése nem mutatott semmiféle változást. Aznap éjjel, a volt évfolyamtársakkal tartottak meccsnézéssel egybekötött találkozót. Hagyomány szerint ezekre a bulikra a barátnők is hivatalosak voltak, de Adél aznap este nem érezte jól magát. Igazából kedve sem volt meccset nézni a sörszagú férfiak között, és beszélgetni a sorstársnőkkel, akiket ráadásul különösebben nem is kedvelt. Mivel egyikért sem rajongott igazán a barátnők közül, valójában egyedül Patrik kedvéért vett részt ezeken a bulikon. S pénteken úgy döntött, ezt ezúttal kihagyja. De az este valahogy még lassabban telt egyedül a tévé előtt, mint addig bármikor. Amikor végül Patrik hajnalban hazajött, bemászott Adél mellé az ágyba, és azonnal elaludt, a lány érzett a férfi bőrén a cigarettafüst és sör eltéveszthetetlen keverékén kívül valami más, meghatározhatatlan illatot is.

De amikor az estéről kérdezte, a másik azt mondta, ami ilyenkor mindig történni szokott. Elpuffogtatott egy-két érdektelen sztorit a többiekről, “…képzeld, Zsolesz és Jucus a hosszú hétvégét Zsolesz szüleinél töltik… kíváncsi vagyok, Jucus hogy bírja majd az anyóst…” vagy “… Janó bemutatott egy új csajt… hát nem tudom… azt hiszem, valami szektás a nő, végig őrülten magyarázott a világvégéről…” vagy “… Dodlicsek végre megvette a jegyet Nantes-ba… ötletem nincs, miért akar egy ember egész életében pont oda eljutni…”. Adél pedig igyekezett megnyugtatni magát. Csak a stressz teszi, új munkahely, új környezet, Cilike… ám valami mocorgott benne, egy megfoghatatlan, kényelmetlen érzés, bizonytalanság, magány…

– Képzelődsz! – mondta magának félhangosan. Cilike, aki készülődni kezdett hazafelé, kérdőn nézett rá, de Adél intett a fejével, hogy semmi, menjen csak. Liza már régen elment, Kolossy is távozott már, és Patrik is elsietett egy megbeszélésre Mihóczkihoz, az újsütetű baráthoz.

A lány ránézett a parfümre, amit korábban Lizától kapott. Felbontotta a dobozt, és kiemelte a négyszögletes, vastag, nehéz üveget. Ő dezodort használt, parfümöt csak nagyon ritkán, de ahogyan ezt fogta, egy pillanatra megérintette az előkelőség és gazdagság érzése. Levette a kupakot, és fújt egy hangulatnyit a kézbőrére. Lassan emelte az orrához a kezét…

– Mi történt, aranyos? Rosszul érzi magát??? – a hang közeli és sürgető volt, ezért Adél kénytelen-kelletlen kinyitotta a szemét. Cilike nézett le rá, s a lány hirtelen ráébredt, hogy félig ülve, félig fekve hever a karosszékében. Az imént még állt, és most nem emlékezett arra, miként került ilyen helyzetbe.

– Nincs… semmi bajom… – nyöszörögte, és arra vágyott, hogy Cilike tűnjön el az irodából, legyen végre csend.

– Biztos? Nagyon sápadt, lelkem!

– Köszönöm, csak megjött.. és nehezen bírom az első napokat…

– Hát jó… de aztán meg ne haljon itt nekem!

– Már jól vagyok… kedves magától, Cilike…

– Akkor biztosan mehetek?

– Persze, menjen csak…

Ahogyan a titkárnő után becsukódott az ajtó, Adél az asztalra bukott, és zokogni kezdett. Ismét felidézte magában azt a hajnalt, amikor Patrik a buli után hazajött. Újra érezte a különös illatot a férfi bőrén… ennek a parfümnek az illatát!