Hideg éjszaka volt. A Hold majdnem teljesen elfogyott már, de ha teljes pompájában világít, akkor sem látszik sok belőle, mert az eget felhők takarták. A Tisza méltóságteljesen vonult a medrében, a folyamatos, halk csobogást időnként egy-egy hangosabb csobbanás törte meg, ahogyan egy kisebb vagy nagyobb hal feldobta magát a felszínre. Fürdik a hal… mondják erre a horgászok. A fák engedelmesen hajladoztak a fel-feltámadó szélben, ágaik susogtak az éjszakában, és talán azokról az időkről álmodtak, amikor erre a vidékre még nem tette be a lábát az ember.

Kálmán és Adél igyekeztek eggyé válni a természettel. Tudták, hogy legalább két fegyves ember követi őket, akik nem haboznak, ha lőni kell. Mégsem menekülhettek el, mert Patrikot keresték, aki a nyomok alapján nagy bajban lehetett, ha ugyan élt még egyáltalán.

Adél valahogyan lelket lehelt saját magába. “Koncentrálj!” – gondolta. – “Találjuk meg Patrikot. Igazán ő van bajban, nem te!”

Nem akarta végig gondolni, hogy az a fickó, aki habozás nélkül utánuk lőtt a háznál, mennyit foglalkozna azzal, hogy ők nem az elsődleges célpontjai. S azon kívül, hogy igyekezett elterelni a gondolatait, még egy dologban bízhatott, és ez Kálmán szakértelme volt.

A fiú minden idegszálával figyelt. Ugyan soha nem sorozták be katonának, és túlélő táborokban sem járt, de hasonló helyzetekkel kapcsolatban mégis rendelkezett tapasztalatokkal. Amikor ideje engedte, mindig paintball-ozott a haverjaival. Azok szórakozásnak vették a harcot, ő viszont kiképzésnek, ezért nagyon kiakadt, ha nem sikerült nyernie. Két vagy három hetente a Mexikói úti lőtérre is eljárt, és hivatalos, engedéllyel tartott pisztolyával gyakorolt. Azzal a pisztollyal, amit most elmulasztott magával hozni. De Kálmán most nem gondolt a mulasztására. Nem gondolt semmire. Ahogyan a paintballnál, most is kiürítette a fejét, és az ösztöneire bízta magát. Az érzékszerveit azonban élesre állította, és igyekezett, hogy a legkisebb nesz se kerülje el a figyelmét.

Nem tudta, bejött-e a trükk. Az imént az üldözőket becsapva nem a Tisza felé, hanem azzal párhuzamosan menekültek. Azután megálltak, és lassan, nagyon óvatosan elindultak visszafelé, majd amikor a ház vonalába értek, le, a folyópartra.

– Honnan tudod, hogy Patrik itt van valahol? – suttogta Adél.

– A kerítésen a vágás friss. És friss a vérnyom is. Legfeljebb két órája ütöttek rajta az ügyvéd úron. Itt kell, hogy legyen valahol.

– Ugyanezek voltak? De az előbb azt mondtad, talán minket követtek. Akkor nem lehetnek itt már két órája…

– Tudom… nem értem én sem. És azt sem, miért kell nekik Patrik… De most már hallgassunk…

A lány bólintott. Szorosan Kálmán nyomában igyekezett, mert fogalma sem volt arról, mit tenne, ha elveszítené a szeme elől a fiút. Talán leülne egy fa mellé, és addig ülne ott, amíg valaki meg nem találja. Csak az a kérdés, hogy ki…

Hirtelen hangot hallottak. Mintha egy rakás rőzsére lépett volna rá valaki, olyan jellegű ropogást. Nem messze tőlük megelevenedett az erdő, és torkolattüzek villantak.

– Hangtompítós fegyverek… – magyarázta Kálmán, mintha egy oktatófilmen lennének. – De nem minket lőnek. Patriknak van fegyvere?

– Úgy tudom, nincs.

– Akkor nem az ügyvéd úr vette őket tűz alá. De ha nem ő, akkor ki?

Le kellett hasalnia, mert néhány eltévedt lövedék a közelükben csapódott be. Az árnyék, amelyik tőlük alig tíz méterre mozgott, újabb sorozatot eresztett meg egy távoli, ismeretlen cél felé. Két lépéssel odébb, mellette, szintén felemelkedett egy fekete alak, és az is lőtt.

Annyira közel lapultak az idegenekhez, hogy még a fojtott beszélgetésükből is hallottak néhány szót.

– Kudá? – kérdezte az egyik.

– Zárányije! – válaszolta a másik. – Dálse, dálse!

Szerencsére pontosan Adéléktól távolodó irányt néztek ki maguknak. Távolabb újabb torkolattüzek villantak. Kálmán kettőt számolt meg. Tehát, ha mindenkinek van fegyvere, akkor itt ketten lőnek kettőre. Mikor esik le nekik, hogy ez nem lehet Patrik?

“Talán le sem esik… hiszen hihetik azt is, hogy én segítek az ügyvéd úrnak!”

Még mindig a földön hasalva azon kezdett el gondolkodni, merre lehet Adél barátja. Érdekes módon élvezte ezt a gyilkos hajszát, amibe csöppent. Csak azt sajnálta, hogy a lányt is belerángatta. Azért viszont egy könnycseppet sem ejtett volna, ha az ügyvéd úrnak baja lesz… Bár Adél csak benne, Kálmánban bízik most. Meg kell tennie mindent, ami emberileg lehetséges.

Nem gondolkodott tovább, hanem ismét az ösztöneire bízta magát. Adélt finoman magával húzta a folyó felé. Tudta, nem mehetnek ki a nyílt vízre, mert ott kiváló célpontot nyújtanának, még ebben a felhős időben is. Azonban a megfelelő búvóhelyet mégis a víz jelentheti. Talán a parti fák ágaiba kapaszkodva, belemerülve a hideg folyóba, amíg az üldözők ki nem végzik egymást, vagy a harc el nem távolodik tőlük. Lesz néhány rázós pillanat, mert onnan viszont semmit sem fognak látni abból, ki mozog az erdőben.

Óvatosan osontak a vízhez, mialatt a tompított fegyverek ropogása egyre messzebbről hallatszott. Kálmán meglátott az egyik hatalmas, félig vízbe hajló fa mellett egy viszonylag kényelmesnek tűnő mélyedést. Adélt oda parancsolta.

– Most maradj itt. Megyek, megkeresem az ügyvéd urat. Utána vissza fogok jönni érted.

– És… és ha amazok megtalálnak?

– El vannak foglalva egymással. Remélem, mindkét társaság elég ügyes ahhoz, hogy ne hagyja magát kinyíratni. Mert akkor reggelig ellövöldöznek ezek…

– Gyertek vissza minél hamarabb!

Kálmán bólintott, azzal lelapult a földre, mutatta a lánynak, hogy ő is így maradjon a fa mellett, és elindult a Tisza felé.

Fel sem merült benne, hogy esetleg nem találja meg Patrikot. Úgy gondolta, ha az okoskodása helyes, az ügyvédet egy vízbe lógó faágba kapaszkodva, félig a vízbe merülve fogja megtalálni.

Pontosan így történt. Néhány perc múlva meglátta a vízben lapuló, remegő alakot. Nagyon óvatosan közelítette meg, egyrészt nehogy meglepetés érje, és a szeme közé kapjon egy pisztolygolyót. Másrészt azt sem akarta, hogy halálra rémítse Adél barátját.

Megérintette az alak vállát. Az megpördült, nagyon gyorsan, de Kálmán már befogta a száját a kezével, mielőtt az kiálthatott volna.

– Kálmán vagyok! – suttogta. – Tudja, ügyvéd úr, az irodából. Itt van Adél kisasszony is!

A másik elernyedt. Kálmán elengedte a száját, bízva abban, hogy most már nem fog kiáltani.

– Adél… itt van? – kérdezte Patrik.

– Igen. De néhány rosszfiú is, akiket ki kell kerülnünk.

– Tudom… ketten vannak!

– Nem, nem, azóta már bővült az állomány. Szerencsére egymást lövik, valamerre arra… – mutatta Kálmán. – Úgyhogy a mi utunk az ellenkező irányba vezet.

– Autóval jöttetek?

– A Passat-tal. Na gyerünk!

Pár perc múlva ott álltak a fánál, ahol Adélt hagyták. A lány is felemelkedett. Azzal hirtelen Patrik karjaiba vetette magát, és az elmúlt néhány óra minden feszültsége kitört belőle. Úgy zokogott, hogy Kálmán azt hitte, sohasem fogja abbahagyni.

– Jól van, no. Nyugodj meg… – csitítgatta az ügyvéd.

– Gyerünk! Még nem menekültünk meg!

A házhoz visszafelé vezető utat is ugyanolyan lassan és óvatosan tették meg, mint idefelé jövet. Nem tudhatták, az üldözők nem hagytak-e őrt az autónál. Kálmán nem látott senkit, de a biztonság kedvéért odébb osont, és nem messze, egy elhagyott, félig ledőlt fészer takarásában megtalálta az üldözők kocsiját is. Meglepetésében füttyentett egyet.

Egy szabályos, minden megfelelő felségjelzéssel rendelkező, magyar rendőrautó előtt állt.

– Kissé törik a magyart ezek a rendőrök… – gondolta, azzal gyorsan körülnézett, hogyan tudna némi kárt tenni a járműben. Elővette speciális svájci bicskáját, amelyiken még biztonsági öv vágó is volt, és néhány határozott mozdulattal szétvágta a jobb hátsó kerék gumiköpenyét. Ugyanezt tette a többivel is, azzal visszaosont a Passathoz. Intett Adélnak, aki egy sarokkal odébb figyelt, és mindhárman beültek az autóba.

– Benzin van, aksi rendben. Most morzsoljatok el egy imát! – suttogta, azzal indítózott.

A precíz német szerkezet azonnal beindult. Kálmán nem kapcsolta fel a lámpát, amíg el nem érte a falu szélső házait. Ekkor csattant a hátsó üveg, és egy lövedék fütyült át az utastéren, majd az első szélvédőn át távozott.

– Észbe kaptak! – kiáltott fel Kálmán, és beletaposott a gázba. A visszapillantóban újabb torkolattüzeket látott, de nem találták el az autót.

A nyomozó, mielőtt elindultak, alaposan memorizálta Tiszaug közlekedési útvonalait. A Rákóczi útról most tértek rá a Kis Tisza útra, amelyik elment a focipálya mellett, majd házak következtek, egy nagy kanyar, ahol a Club Hotel Pegasus épülete állt, még tovább egyenesen, egészen a 44-es útig. Kálmán úgy gondolta, a 44-esen, ami mégiscsak egy főbb közlekedési út, már talán biztonságban lesznek. Különösen, hogy a rendőrautónak szanaszét vágta a kerekeit.

Elhagyták a labdarúgó pályát. Kálmán ötösbe kapcsolt, mialatt fél füllel hallotta, hogy a hátsó ülésen Adél azt magyarázza a barátjának, hogy soha nem is létezett elfogató parancs, és a két rendőr, akik az irodában voltak, valószínűleg nem igazi rendőrök.

A két rendőr… ott két rendőr jelent meg, itt meg egy rendőrautó állt, ráadásul ketten lövöldöztek rájuk… túl sok itt a véletlen!

Az ösztönei mentették meg őket. Hirtelen teljes erejéből a gázra lépett, az autó megugrott, és egyetlen hajszállal kerülte el azt a behemót járművet, amelyik kivágódott az egyik mellékútról. Kálmán felkiáltott, mert belehasított egy emlék.

Ugyanilyen árnyék, ugyanilyen kérlelhetetlenség… a balesete!

Belenézett a visszapillantóba. A gyér utcai világításban még hatalmasabbnak látszott a Hummer. Az elején Kálmán egyértelműen felismerte a gallyrácsot. Azt nem lehetett kivenni, az oldalán fut-e narancssárga csík, de a férfinak kétsége nem lehetett arról, hogy ugyanaz a jármű üldözi, amelyik egyszer már majdnem megölte.

– A Hummer! – sikoltotta teljesen fölöslegesen Adél. Neki most villant be, amit annak idején Kálmán mondott a balesetéről. Végszóra az üldöző autó nekik ment hátulról. Adél és Patrik előre zuhant.

– Biztonsági öv! – üvöltötte Kálmán, mire a két hátul ülő kapkodva igyekeztek bekötni magát. A Hummer ismét felöklelte őket. Kálmán biztos kézzel hozta ismét egyenesbe a kocsit, de be kellett látnia, hogy ezen az úton a Hummernek előnye van.  Egy pillanatra arra gondolt, hogy bevágtázik a fák közé, aztán rájött, hogy az üldözője egy terepjáró, ráadásul olyan kvalitásokkal, mint amilyenekkel az amerikai hadsereg által használt hadi változatok is rendelkeznek, egyszóval terepen még hamarabb megfogják őket.

Elhaladtak a Clug Hotel Pegasus mellett. Kálmán emlékezett rá, hogy nem egész egy kilométer múlva el kell érniük a 44-es főutat. A Hummer egy kicsit most lemaradt, de nem lehetett kétségük, hogy csak idő kérdése, és ismét megpróbálja őket földbe taposni.

Már látták a főutat, amikor ismét rájuk rontott az üldöző. Akkorát lökött rajtuk, hogy a Passat majdnem belefutott az árokba.

– Ravasz! A kanyarokban próbál meg kilökni! De nem hagyom! Nem-ha-gyom!

Sikítottak a gumik a következő kanyarban, de Kálmánnak sikerült annyi előnyre szert tennie, hogy a Hummer nem tudott hozzájuk férni.

Pár pillanat múlva átmentek egy vasúti felüljáró alatt, és Kálmán már tekerte is a kormányt, hogy felvágtázzanak a főútra. Villant valami, majd az alváz felől csattanás hallatszott.

– Ki akarják lőni a kerekünket! – kiáltotta a nyomozó. – Pedig rohadt gyorsak… e nélkül is utol fognak érni azonnal! Talán a Tisza-hídnál támadnak majd, hogy belökjenek minket a folyóba…

– Nincs esélyünk… – suttogta Adél. Behunyta a szemét, és szorította Patrik kezét. Meg fognak halni. Igaz, legalább együtt…

Már majdnem a hídon voltak, és a Hummer megint észvesztő gyorsan közeledett.

– Kapaszkodjatok! – kiáltott Kálmán, és ösztönösen megfeszítette a testét, várva az ütközést.

Hirtelen egy helikopter emelkedett fel előttük, a híd mellett, a folyómederből. Éles reflektorfény gyulladt, és a Hummert vette célba. A Hummer vezetője meglepődhetett, mert a kocsi csúszkálni kezdett. Kampós végű drótkötelek siklottak lefelé, és beleakaszkodtak a Hummer gallyrácsába. A helikopter váratlanul feljebb emelkedett, és az autót felemelte az aszfaltról. Kálmánnak ugyanebben a pillanatban fékeznie kellett, mert a híd túlsó oldalán, szinte a semmiből, gépkocsik bukkantak elő, és teljesen lezárták az úttestet.

A helikopter ezidő alatt a folyó fölé emelkedett. A csörlők felsivítottak, és a drótkötelek lefutottak róluk. A Hummer hatalmas csobbanással a Tiszába zuhant.

Határozott, bár udvarias kezek nyitották ki a Passat ajtajait.

– Kérem, szálljanak ki! – mondta valaki erőteljesen. Kálmának, Adélnak és Patriknak nem volt ideje arra, hogy egyáltalán felfogja, mi történik. Egy szempillantással később már az utat elzáró autók mögötti vezérjármű mellett álltak.

– Köszöntöm önöket! Örülök, hogy időben érkeztünk! – szólalt meg egy hang, amely Adél számára roppant ismerősnek tűnt. Aztán a férfi előrébb lépett az árnyékból.

Regényi István volt az.

---

Liza ezen a borús hétfői napon azzal kezdett, hogy késett a munkahelyéről. Persze tudta, hogy Tormássy szerint akár délben is elegendő bemennie, ha addig nincsen munka, de speciel munka az lett volna bőségesen. Borika tudása tényleg rettenetesen hiányzott, de Liza inkább harapta volna le a saját kisujját, semmint, hogy beismerje a tévedését. Borika helyett Edit van és kész. Bele fog jönni ez a lány.

A sok benti meló ellenére Liza nem bánta a késést. Olyan dologban járt, ami nem tűrt halasztást. Az anyja megölésének az ügyében.

Robertoval leghamarabb ma délelőttre tudott időpontot egyeztetni. Az olasz valami olyasmit hadovált, hogy Carlotte és ő le kell, hogy utazzanak a hétvégén Hévízre. Liza feltételezte, hogy az anyja áztatta egy kicsit a bütykeit. Ebből is látszik, hogy öregszik. Minek már neki az a vagyon…

Ezúttal nem egy étteremben futottak össze. Amiről beszélniük kellett, az nem tűrt meg kíváncsi füleket körülöttük. Visegrádon találkoztak, a vár előtti zászlónál ültek le. Mivel ide lépcső vezetett, így idejekorán észrevehették, ha valaki közeledett.

– Bambina! Olyan boldog vagyok, hogy mégis együttműködsz velem! – gesztikulált elégedetten Roberto. – Rájöttél, hogy olyasmit kínálok neked, amit senki mástól sem kaphatsz meg. Vagyont, hatalmat…

– Menekülést. Ha anyám meghal, és én eltűnök veled, mindenki engem fog gyanúsítani.

– És kit zavar? Bizonyíték nem lesz. Te messze leszel, amikor történik. Én is messze leszek. Húzzák ránk, ha tudják!

– Hogyan akarod intézni? – kérdezte a lány, mintha nem is egy gyilkosságról, hanem csak valami hétköznapi üzleti ügyről beszélnének.

– Van egy barátom. Tőle kapom a szert. Olyan lesz, mintha szívinfarktus végezne vele.

– Erős a szíve… beveszi ezt a sztorit valaki?

– Be. Mindenki be fogja venni, mert az orvos tényleg nem mondhat mást. Ha már felszívódott a szer.

– És ha nem? – csapott le a lehetőségre Liza.

– Lesz még egy trükköcske. Ez egy módosított tulajdonságú, késleltetett felszívódású szer, azaz ha ki is tudják mutatni a szervezetben, úgy látják majd, hogy két órával később kapta meg, mint valójában. És arra az időpontra neked is, nekem is alibink lesz!

– Ravasz… És mindezt mikor?

– Ha komolyan gondolod… akkor már ma este!

– Miért ne gondolnám komolyan? Azért vagyok itt…

– De csak az örökséged érdekel, vagy a többi pénz is? Esetleg az én személyem?

– Mindent szépen sorjában… – válaszolta ábrándos tekintettel Liza. – Előbb teljesüljön az első feltétel. Azután jöhet a második. Hidd el, nem foglak egyedül elengedni világkörüli útra…

– Erről jut eszembe! Van valami híred Lipót doktorról?

– Az a proxi… izé érdekel?

– Mondtam már, kicsi csillag, az a dolog rengeteget ér. Ha azzal kapcsolatban is eredményesek leszünk, bárhol élhetünk a világban, annyi pénzünk lesz. Én intézek mindent, a te dolgod mindössze annyi, hogy összehozz Lipót doktorral.

– Rendben. Még egy kérdés. Hogyan adod be neki?

– Mármint Lipót doktornak?

– Nem, dehogy. Anyámnak.

– Ezt is kiterveltem. Esténként mindig kér egy pohárka ouzót. Abba fogom belekeverni. Azután, amikor elaludt, én elmegyek valami olyan helyre, ahol ezren fognak látni. Te is tedd ugyanezt.

– Tényleg mindenre gondolsz. Te csavaros agyú olasz…

Roberto nevetett.

– Ne félj te, amíg engem látsz!

– Nem szoktam félni… – Liza hangjában volt valami, amitől az olasz egy pillanatra elbizonytalanodott. De aztán arra gondolt, anyja lánya, és Carlotte lelki dolgainak kezelésében tíz év alatt ő már mesteri szintre jutott. Ezt a szőke szépséget is lerendezi majd valahogyan.

---

Cilike felébredt. Kicsit furcsán érezte magát, amíg az álom lassan elhagyta. Aztán rájött, miért. Nem a szokásos zajok vették körül. A szomszéd nő hangos reggeli kommandírozása, ahogyan három gyermekét elindítja az iskolába. A gondnok köhörészése a folyosón, ahogyan kihúzza a kukát a ház elé.  A Lada hangja, amit kint az utcán túráztat a harmadik emeleti lakó. A troli hangja, és a finom remegés, ahogyan elhalad az épület előtt. Mindezek hiányoztak.

Persze ismeretlen zajok voltak helyettük, egy határozott, kopogó zaj például, amiről gyorsan kiderítette gondolatban, hogy valaki a közelben felmos, és ahogyan a fal széléhez veri a felmosófát, úgy keletkezik  ez a hang. Vagy egy másik, ami közvetlenül mellette szólalt meg:

– Jó reggelt, aranyom!

Felpillantott, és egyenesen belenézett Iván kék szemeibe.

– Hogy? Mi? – hirtelen felült.

Kis szobában találta magát. Az a kényelmes ágy foglalta el a nagyobb részét, amelyiken ő maga terpeszkedett. Vele szemben egy öltözőasztalka állt aranyozott tükörrel. Oldalt ruhásszekrény, egy kicsi, kerek asztal két székkel, és az ajtóra aplikálva egy fogas. Már emlékezett. Vasárnap délután Iván felhívta, és addig könyörgött neki, amíg belement egy mindent tisztázó beszélgetésbe. A kávézóban volt néhány box, amelyeket diszkrét megbeszélések céljából tartottak fenn, ezek közül is a legbelsőbe ültek le.

Iván elmondta, hogy neki semmit sem számít a hírnév, a gazdagság, megelégszik annyival, amennyi eddig is jutott neki. Cilike iránt érez valamit, ami fontosabb a vagyonnál. Régen nem érzett már ilyesmit, és nem is gondolta, hogy valaha megtapasztalja ismét ezeket az emóciókat. Úgyhogy, ha Cilike nem akarja, akkor nem lesznek híresek, és megélnek abból, amit Iván eddig szerzett.

Cilike meghatódott. A haragja már régen elszállt, és valójában inkább átkozta magát, hogy egy olyan vonzó férfit, mint amilyen Iván, kidobott a szerencsétlen médiás impresszárió miatt.

– Azt hiszem, Iván, igazságtalan voltam veled. Megmutattad nekem a világot jelentő deszkákat. Megmentetted az életemet is, amikor meggyulladt a ruhám. Én régóta egyedül élek. Szeretném, ha te a társam lennél…

Iván érezte, hogy most ismét megcsókolhatja a nőt. Korukhoz képest nagyon vadul estek egymásnak, a lendületet Cilike blúza bánta, s mindez oda vezetett, hogy a titkárnő hétfőn reggel nem a saját ágyában ébredt.

– Jézusom! – kiáltotta. – Mennyi az idő? Elkések!

– Háromnegyed kilenc…

A nő kidübörgött az ágyból. Az énekesnői karrierjének kétségkívül egyik leghasznosabb hozadéka lett, hogy villámgyorsan fel tudta dobni a sminket, és bele tudott ugrani a ruhájába. Pillanatok alatt elkészült. A blúza is ott várta szépen megvarrva, úgy látszik, Iván is igyekezett gondoskodni róla, amennyire tőle telt.

Cilike az ajtóhoz rohant, de aztán megfordult, és magához intette Ivánt. Megcirógatta a kávézótulajdonos borostás arcát, és gyengéden annyit mondott.

– Köszönöm a tegnapi estét… és az éjszakát is. Gondolkodtam azon, amit mondtál. Hogy neked fontosabbak vagyunk én meg te, mint a gazdagság. Nekem is. De szeretném, ha úgy tudnánk együtt élni, hogy ne a nyugdíjból kelljen magunkat eltartani.

Iván érezte, hogy fontos bejelentés következik. Arckifejezését a lehető legérdeklődőbbre állította, és várta a kinyilatkoztatást.

– Szóval, Iván. Bevállalom ezt a transzvesztita dolgot… Ha a médiának az kell, hát megkapja. Úgyhogy Cilike helyett innentől Cecil leszek…

A férfi bólintott, és mialatt szórakozott puszit adott most már tényleg rohanó párjának, azon gondolkodott, hogyan szervezze meg a dolgot. Előre dörzsölte a kezeit. Csak sikerült hát rávennie a nyanyát erre a lépésre, amiből ő csak profitálhat. Ha bejön a trükk, és “Cecil” a média kedvence lesz, az jó. Ha nem jön be, akkor pedig abból csinálnak majd hírt, hogy egy nő megpróbálta transzvesztitának kiadni magát a zsíros szerződésért. Iván elmosolyodott a bajusza alatt. Régóta dolgozott már a vendéglátásban, de még neki is meglepő volt, hogy pont egy ilyen nőben fedez fel annyi tehetséget, mint kevesekben az elmúlt időben. Ezt ki kell használnia.

Vett egy mély lélegzetet, és elindult, hogy beszéljen a sminkessel, a fodrásszal, és néhány más vendéglátóssal, a terv megvalósítása érdekében.