Cilike nem akart hinni a fülének, amikor Somlai ügyvédnő, tőle szokatlanul, igen részletesen előadta neki, milyen összeesküvés áldozatává váltak mindannyian.
– Hogy konkrétan ki öntötte a kávét az iratokra, azt nem lehet tudni, szerintem Lipót Patrik lehetett, persze Kormos Adél sem kizárt. Mondjuk Adél jobban igyekezett magát bemártani, Cilike…
– Az a nő gyűlölt engem! Fogalmam sincsen, miért… – pityeredett el majdnem a titkárnő. – Pedig mindig igyekeztem hozzá rendes lenni, figyelmeztettem, ha valami olyasmit csinált, amiből baja lehetett, főztem neki kávét… de úgy látszik, a jóakarat nem sokat számít az ilyeneknél!
– Így van, Cilike! Arra kérném, rendszerezze Lipót ügyvéd úr aktáit ügytípusok szerint, hogy el tudjuk dönteni, melyik lesz az én ügyem, és melyik Kolossy ügyvéd úré. És Bernát kér végre egy igazi, Cilike féle kávét!
A titkárnő boldogan ment a Nespressohoz, még az sem zavarta, hogy valójában a kávéfőzőt nem érdekelte, ki teszi bele a kapszulát, mindig ugyanolyan minőségű feketét készített.
Fél órával később éppen egy előállítási szerződésből eredő jogvita iratait nézegette, amikor hirtelen rászólt valaki.
– Mit csinál az irodámban?
Patrik állt az ajtóban. Cilike ránézett a férfire, és szája gúnyosan lefittyedt.
– Ez a maga irodája, ügyvéd úr? Somlai ügyvédnőtől én mást hallottam…
– Nem érdekel, mit hallott, azonnal tűnjön el a szobámból!
– Azonnal szólok Kolossy ügyvéd úrnak!
– Szóljon, ha úgy tetszik! Tűnés!
Cilike hamarosan Kolossyval tért vissza.
– Mit csinálsz itt, Patrik? – kérdezte Bernát.
– Dolgozni próbálnék, ha hagyna ez a boszorkány – morogta a másik. – Délután lesz egy tárgyalásom, az a húszmilliós kártérítési ügy Ráckevén.
– Azok után, amit tettél, nincs keresnivalód itt.
– Ide figyelj, Bernát! Ez itt az én irodám is, az én pénzem szintén benne fekszik, nem fogsz kitúrni belőle semmilyen mondvacsinált ürüggyel.
– Nem? Viki a mai napon feljelent téged a kamara etikai bizottságánál. Az irodánk által képviselt ügyfél ellenfelének készítettél beadványt, ráadásul úgy, hogy irodánk egy másik tagját támadod benne.
– Jelentsen fel. Azért bizonyítékok nélkül nem fog engem senki elparentálni.
– Van bizonyítékunk. És lesz további is, mert a drágalátos bűntársaidat szépen beidéztetjük tanúnak.
– Szerinted beszélni fognak? – mosolygott Patrik. – Ne legyél naív. Nem fognak saját maguk ellen vallani, különösen nem Adél.
– Hm, eddig csak sejtettük, hogy benne van, most már tudjuk is. Adél egyébként elgondolkodhat mindazon, amit tett, amikor kizárják a kamarából!
– Ugyan, ne fenyegetőzz! Mást sem hallok tőled, csak hogy kamara így, meg kamara úgy! Fogd fel végre, hogy én nem félek. Nem tudsz eltávolítani, csak akkor, ha magamtól megyek.
– És arra van esély? – Kolossy elhúzta a száját.
– Van, persze. Üzletemberek vagyunk és ügyvédek. Miért ne tudnánk megegyezni? Hiszen látom, neked azóta minden vágyad, hogy engem kitegyél innen, mióta Viki betette a lábát.
– Ez nem igaz!
– Dehogynem. Nézz magadba. Szeretnéd, ha komplikációk nélkül eltűnnék.
– Nos, igen. Ezt szeretném. Mi az ára?
– Harmincmillió.
Kolossy felnevetett.
– Te tréfálsz! Vagy ami rosszabb, őrült vagy! Nem fogok neked harmincmilliót fizetni.
– Akkor nincs deal, bocs öregem!
– Meg fogom találni a módját annak, hogy eltűnj az irodámból!
– Mondom, ez nem a tiéd! Ugyanannyi közöm van hozzá, mint neked is.
Kolossy sarkon fordult, és dühösen fújtatva a saját irodájába robogott.
– Mi történt? – kérdezte Viki. – Elment?
– Dehogy ment! Ez nem normális!
– Mondd már!
– Harmincmilliót kér azért, hogy eltűnjön!
– Ez tényleg nem komplett! – Viki dühösen átnézett Patrik szobája felé. – És most mi lesz?
– Nyugodj meg! – lihegte Bernát. – El fogom intézni ezt a dolgot…
A Successnél Borika volt az, aki először értesült a hírről. Pár pillanatig nem tudta, mit tegyen, megossza-e az információt Lizával, vagy nem. Talán nem kellene. Amúgy is lehet, hogy már tudja…
Aztán úgy döntött, saját szemével kell látnia, hogyan reagál a főnöke.
– Igen? – szólt ki Liza, és Borika belépett a főnöki irodába.
– Elnézést, csak én vagyok! Zavarlak?
– Nem, gyere nyugodtan. Sikerült elkészíteni az összefoglalót a Behringer-féle anyaghoz?
– Természetesen – Borika önérzetesen kihúzta magát. – De most nem erről van szól.
– Akkor miről?
– Tormássynéról.
– Visszajött? Megint cirkuszolni akar?
– Nem – Borika olyan furcsán ejtette ki ezt az egyetlen szót, hogy Liza felfigyelt.
– Mi történt?
– Tormássyné Berni meghalt.
– Micsoda?
– Ahogyan mondom. Egy autó elé zuhant. Kissé furcsa…
Liza döbbenten meredt Borikára. Néhány pillanatig nem tudta, mire gondoljon.
– Baleset?
– Nem tudom… – Borika gyorsan elharapta a mondandóját.
– Ugye nem gondolod, hogy ehhez közöm lehet…?
– Nem, persze hogy nem… – szemmel láthatóan a nő pontosan ezt gondolta.
– Felejtsd el! Sohasem tudnék ilyet tenni! Kapcsolataim sincsenek… – Liza hirtelen megmerevedett. Eszébe jutott egy beszélgetés, ami pár nappal korábban zajlott le.
“- Lehet, hogy nem lenne rossz eltüntetni ezt a nőt! De ez nem lehetséges, így hát megoldom én magam ezt a dolgot.” – ezt Liza mondta. És Igor válaszolt: “- Minden lehetséges. Csak akarni kell…”
– Menj ki! El kell intéznem egy telefont! – mondta durván. Borika már ugrott is. Ismerte Lizának ezt az arcát, ilyenkor nem volt tanácsos ellenkezni vele. Amint egyedül maradt, Liza azonnal hívta Igort.
– Szia Liza! – szólt bele az orosz.
– Mit csináltál?! Megöletted!
– Várj egy kicsit, szerelmem. Miről beszélsz?
– Tormássynéról!
– Ide figyelj, ezt megbeszéljük személyesen! Azt hiszem, nem telefontéma!
– Szóval igaz! Gyilkos vagy!
– Na jó. Hol vagy most? Érted megyek!
Liza lecsapta a mobilt. Pár pillanat múlva Igor hívta, de a lány nem vette fel neki. Alig valamivel később Elena csengette meg, de Liza arra sem reagált. Kisietett az irodájából, és Borika, meg a többi alkalmazott szeme előtt kirohant az épületből. Átsietett a szemben fekvő Városligetbe. Mire odaért, már zokogott. Lezuhant egy padra, és csak folyt a könnye, elapadhatatlanul.
Ismeretlen szám kereste, de Liza gondolta, hogy Igor vagy Elena az, csak letiltották a hívószám kijelzést. Ezek gyilkosok!
Felnézett, és meglátta Igor alakját a Success bejáratánál. Felállt, és sietve az ellenkező irányba indult. Messze volt az iroda épületétől, de Igor mégis észrevette. Futva indult meg feléje.
Liza is rohanni kezdett, nem tudta hová, nem tudta miért, csak el innen, el ettől a férfitól, akivel megosztotta az ágyát, megosztotta az üzletet, és most kiderül, hogy csak egy egyszerű gyilkos.
– Liza! Várj! – hallotta messziről. Átrohant a Vajdahunyad vár felé, áttörte magát a tömegen, és az állatkert felé futott.
Izmos lábai gyorsan vitték, de Igort sem kellett félteni. Atletikus mozgással futott a nő után, és egyre inkább megközelítette. A Fővárosi Nagycirkusz előtt Liza beugrott egy taxiba.
– Siessen! Az a férfi molesztálni akar! Taposson a gázba!
A taxis csikorgó kerekekkel indult el. Igor mindkét kezével belekapaszkodott a taxi hátuljába, de el kellett engednie. Dühös arckifejezéssel állt meg, és Liza után bámult.
– Hova, kisasszony?
Tényleg, hova is? Haza nem mehet, Igor nyilván ott keresi majd először. A Successhez szintén nem. Eszébe jutott az egyetlen kézenfekvő megoldás. Elővette a mobilját, és beütötte a számot.
– Halló, itt Madamme Chuchot!
– Szia anya!
– Szia Liza! Mi történt? Olyan zaklatott a hangod!
– Elmondok mindent, ha odaértem hozzád. Mehetek?
– Persze, gyere csak, az első vendégem este nyolcra jön.
Liza a taxishoz fordult, és elővett egy névjegykártyát.
– Kérem, vigyen el ide!
A taxis bólintott, és Liza hamarosan az anyja karjaiban bőgött, mint a kisgyermek.
– Megértelek, gyermekem – mondta Sarolta. – De gondolj arra, hogy ezt igazából ajándéknak szánhatta az a fickó.
– Ajándéknak??? Nem akarok mafiózókkal kezdeni!
– Ülj le, Liza, és gondolkodj! Most, hogy megcsináltad ezt a kis cirkuszt, mi a következő lépés?
– Megyek a rendőrségre!
– Van bármilyen bizonyítékod a mániádon kívül? És ha nem is ő volt az?
– De ő volt! Mivel magyarázod a szavait?
Sarolta elgondolkodott. A látszat valóban az orosz szépfiú ellen szól. De mi van, ha ez csak a látszat, és a valóság egészen mást takar?
– o –
– Istvánnak tálalok két hekket hasábbal, koviubival, hagymakarikával! – a hangosbemondó végigsüvöltött a Római parton felállított székek és asztalok felett. Regényi gyorsan felállt.
– Ez a miénk! Éppen ideje, már rettenetesen éhes vagyok!
Adél arra gondolt, hogy ő viszont egyáltalán nem éhes, és István lehetne egy kicsit empatikusabb. Elvégre nem arról van szó, hogy a hekk itt jobb vagy ott, hanem az ő kirúgásáról. A tegnapi fortyogó dühöt mára már felváltotta a jeges rémület. Mi lesz, honnan fog pénzt szerezni, mit fog dolgozni, lesz-e ügyvéd valaha? Mikor annak idején elvégezte az egyetemet és munkát keresett, megfordult a szülei egy ismerősének boltjában is. A népművészeti üzletet a Várban nem lehetett álmai netovábbjának nevezni, napi tíz óra munka a pult mögött állva, a háromszáz négyzetméteres helyiség felsikálása, WC pucolás, hiszen a régebben ott dolgozók ezt a nemes feladatot azonnal az új húsra testálták, és egyéb olyan csodák, amik miatt Adél sikítva menekült onnan. Inkább elfogadta Patrik javaslatát, és belépett Kolossyékhoz.
Ami eddig tartott. És most talán mehet vissza a népművészeti boltba? Jelenleg még azt sem tudhatta, indul-e ellene fegyelmi eljárás vagy sem. Persze azzal, hogy a Kolossy&Partnertől elkerült, egyúttal az ügyvédjelölti státuszával is gond lett, azonnal keresnie kellett egy másik irodát. Iroda ugyan volt bőven, de a feltételeik meg sem közelítették azokat, amiket annak idején Patrik révén biztosított számára Kolossy.
Regényi visszajött, óvatosan egyensúlyozva a két tálcával.
– Jó étvágyat! – mondta vidáman, és azonnal enni kezdett. – Imádom a hekket. Nekem a Balaton és a Római part is egyet jelent ezzel. Pedig olvastam valahol, hogy ezeket a haltörzseket valahonnan Dél-Amerikából hozzák.
– Nem beszélhetnénk inkább az én problémámról? – kérdezte idegesen Adél. – Úgy eszegetsz itt, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. De engem kirúgtak Patrik miatt. Nincs állásom, nincs pénzem.
– Amikor baj van, eszedbe jutok. Ez nem gond, örülök, hogyha segíthetek. Mit szeretnél?
– Mit szeretnék? Mit tudom én? Fogalmam sincs, holnap ügyvédjelölt vagyok-e még. Honnan tudjam, mit akarok?
– Csak azért, mert nekem lenne ötletem…
– Azért csak ne fütyöréssz. – utasította rendre Adél, de már egy kicsivel enyhébb hangnemben. – Na mondd! Bár sejtem, mire akarsz kilyukadni.
– Ha sejted, mondd meg te! – Regényi hangjából egy picike sértődöttség érződött. Ő itt ápolja ennek a nőnek a lelkivilágát, sőt megoldást ajánl, erre le van teremtve.
– Van egy barátod, annak van egy ügyvédi irodája, blablabla. Mondtam, fogalmam sincs, folytathatom-e.
– Nem ezt akartam mondani. Gyere hozzám dolgozni.
– Mi?
– Gyere hozzám. Mióta Amanda lebukott, nincsen személyi asszisztensem. Egyszerűen nem bíztam meg senkiben. Benned megbízom…
– Ezek után? Elmeséltem neked, mibe rángatott bele Patrik.
– Ismerlek…. szeretlek… nem lesz gond.
– Szeretsz?
– Igen. Mi ebben a különös?
– Simán az apám lehetnél. És nem tudok róla, hogy elváltál volna. Ez két olyan indok, ami miatt nevetségesen hangzik, amit mondtál.
Besötétedett. A Dunán csillogtak a túlsó part fényei, a Római parton kikötött hajó fedélzetéről szláv zene akkordjait hozta el ide a szél. Regényi csak nézte a félhomályban Adél arcát, és nem válaszolt semmit. A lány is hallgatott. Úgy érezte, most túllőtt a célon. Csendben evett pár falatot a hekkből, lenyomott utána egy hagymakarikát, aztán pár korty sört. Várta, hogyan folytatja a férfi. István befejezte az evést. Hátradőlt, és a Dunát nézte. Aztán felzizegett a mobilja. Ránézett és felvette.
– Igen?… Még dolgozom…
Adél arra gondolt, hogy tisztán belehallatszik a telefonba, ahogyan Zsazsának tálalnak két adag full halászlevet, egy marhapörit galuskával és egy harcsapaprikást túrós csusszantóval. A hívó fél nem fogja elhinni, hogy Regényi ezerrel rajta van egy munkán.
– Igen, a Római parton… Egy ügyvéddel…. Nyugodj meg, éjfélre otthon vagyok… Puszi.
Letette, és Adélra nézett.
– Az asszony volt, mi? Hogy reagálná le, ha tudná, amit az imént mondtál nekem?
Regényi vállat vont, a nő pedig arra gondolt, minden férfi egyforma.
– De nem tudja – tipikus férfi válasz.
– Ja, valóban nem. Te nem is akarsz elválni.
– Nem tudom, mi lesz közöttünk. A semmire nem fogom felborítani az életemet.
– Én pedig úgy gondolom, hogy ezzel bizonyíthatnád be a komoly szándékodat. Aztán… aztán majd meglátjuk.
– Na jó, térjünk vissza a javaslatomra. Akár holnap jöhetsz, és átveheted Amanda helyét.
– Ezt végig kell gondolnom.
– Persze, gondold csak. Ráérsz, gondolom van munkanélküli segély egy ideig…
– Álláskeresési járadék… – bukott ki a jogász Adélból. – Amúgy munkám lehetne, nem szorulok a te jóindulatodra.
– Ez nem jóindulat. Komoly munkáról van szó, bizalmi állásról. Tudom, hogy kiváló jogász vagy. Bízom abban is, hogy ha nem is szeretsz, de hűséges leszel hozzám. Nagyon fontos munkákat végzünk a cégnél, és kapcsolatban állunk nem egy ügyvédi irodával is. De nekem a személyi asszisztens mellett arra is szükségem lenne, hogy valaki kontrollálja ezeket a külsős jogi szakembereket is…
– Én kontrolláljak egy profi ügyvédet? Viccelsz!
Megint hallgattak egy sort. Aztán Adél folytatta.
– Nevezzük nevén a gyereket. Pontosan tudom, miben sántikálsz. Le akarsz fektetni, és úgy gondolod, ha melletted dolgozom, akkor egyre közelebb jutsz a célodhoz.
– Abban igazad van, hogy vonzódom hozzád. Minek tagadjam? De ez nem egyszerű szexuális vágy. Én intellektuálisan is odavagyok érted. Ahogy mondtam, szeretlek. Ezért akarok segíteni.
– Ja. Majdnem megríkattál. Na hagyjuk ezt az intellektüel maszlagot. Gondolkodom. Igaz is. Mennyi lenne a fizetés?
– Mennyit szeretnél?
– Megint lebuktál. Ha az üzleti gondolkodásmódodat használnád, te mondanád meg, mennyit kaphatok.
– Egyelőre háromszáz nettó. Ha vége a próbaidőnek, véglegesítelek, és akkor emelünk még egy százast.
– Ez a próbaidő már jobban hangzik. A pénz sok.
– Az baj? Ha ezen múlik, kaphatsz kevesebbet…
– Hagyjuk. Most nem fogok választ adni. Nem akarok olyan munkahelyet, ahol minden egyes percben arra kell gondolnom, hogy a főnököm meg akar prütykölni.
– Hát figyelj. Odabent ilyesmire nem lesz időd. Ahogyan mondtam, nagyon komoly feladataink vannak.
Adél felemelte a kezét.
– Amit mondtam, ahhoz tartom magam. Hazaviszel?
– Kelj fel, lányom! Te még nálam is többet tudsz aludni!
A hang messzinek tűnt Liza számára. Aztán érezte a símogatónak egyáltalán nem nevezhető anyai kezeket, ahogyan meglökdösik egy kicsit. Pár pillanatra visszatért a gyerekkorába, amikor az anyja ugyanígy ébresztgette.
– Ébresztő, hétalvó!
A lány lassan feleszmélt. Fejét a párnája alá rejtve feküdt egy kemény pamlagon. Ahogyan körülnézett, a falról Madamme Chuchot szúrós szemei néztek rá egy varázsgömb mögül. Az igazi Sarolta pedig az ágyán ült, kezében egy gőzölgő bögrével.
– Még mindig szereted a forró kakaót?
– Hát persze, anyám – Liza elvette a csészét, és óvatosan kortyolt egyet az italból. Felszisszent, mert ez tényleg nagyon meleg volt. Sarolta vizsgálódva nézte.
– Jobban érzed már magad?
– Nem. Ha eszembe jut, hogy az az ember megölette Bernit. Igen, tudom, az a nő egy gonosz, pénzéhes szajha, de akkor is.
– Miből gondolod, hogy az oroszod ölette meg.
– Mondta.
– Ezt nem hiszem.
– Na jó, közvetve mondta. Azt mondta, talán eltűnhet a lány. Vagy valami ilyesmit.
– Miért nem beszéled ezt meg vele? Ez akár félreértés is lehet.
– Nem tudom. Nem akarom. Hülyét csináltam magamból tegnap, amikor elrohantam előle. Az sem biztos, hogy akar velem beszélni.
– Bízz anyádban, tudod, hogy jósnő vagyok. Úgy érzem, szeretne veled beszélni.
– Ja, megmondta a varázsgömböd? – kérdezte gunyorosan Liza, és a képre mutatott.
– Nem. Megmondta ő maga.
– Micsoda?!!
– Kint vár, a másik szobában.
Liza a fejéhez nyúlt. Felkelt, és a tükrös szekrény elé állt.
– Rémesen nézek ki! Kellene egy kis arcpír! Fogat kell mosnom, zuhanyozni, hajat mosni…
– Na igyekezz, Liza! Nincs időm egész nap itt gardedámkodni mellettetek!
Fél órával később a lány belépett a másik szobába. Igor egy fotelben ült, mellette üres kávéscsésze, és a tévében valami angol nyelvű gazdasági műsort nézett. Ahogyan Lizát meglátta, felpattant.
– Figyelj rám, Liza!
– Te figyelj rám! – vette át a szót a lány. – Emlékszel, amikor panaszkodtam a volt főnököm feleségére? És te azt mondtad, minden lehetséges, csak akarni kell. Mire gondoltál akkor?
– Mire is? Arra, hogy pénzzel bármit el lehet intézni. Ha a nő nem nyugszik, majd elhallgattatjuk pár tízezer euróval.
– Ennyi?
– Ennyi. Üzletember vagyok, nem mészáros. Szomorú, ami a nővel történt, de alapvetően ez nekünk nem ártott. Térj fölötte napirendre, és gyere velem.
– Jó… rendben van. Azt hiszem, hiszek neked.
– Miért ne hinnél? Vagyunk olyan viszonyban, azt hiszem, hogy őszinték legyünk egymáshoz.
– Ok. Várj meg, felöltözöm, és mehetünk!
Csengett a mobilja. Ismeretlen szám kereste, mint már tegnap is. Liza felvette a hívást.
– Jó napot kívánok. Kolossy Liza?
– Igen.
– Kolbert rendőrnyomozó vagyok, a tizennegyedik kerületi rendőrkapitányságról. Néhány kérdést szeretnék feltenni önnek Tormássy Bernadett halálával kapcsolatban.
– I… igen…
– Meg sem lepi a hír?
– Sajnos tegnap már értesültem róla.
– Mikor tudna bejönni a kapitányságra?
– Nem… nem tudom. Meg kell néznem a naptáramat…
– Azt szeretném, ha most bejönne. Önért küldök egy gépkocsit.
– De most nem alkalmas…
– Bízom benne, hogy nem szeretné megzavarni a nyomozás menetét. Fontos kérdéseket kell feltennem önnek. Kíméljen meg attól, hogy köröztetnem kelljen.
– Rendben, bemegyek.
– Örülök neki, hölgyem, hogy meggondolta magát. Hová küldhetem az autót?
Liza bemondta a címet. Amikor letette a telefont, Igorra nézett.
– A rendőrség volt. Tormássy Berni halála ügyében akarnak meghallgatni. Most mi legyen?
– Tudsz valamit róla?
– Semmit.
– Akkor mitől félsz? Nagy gond nem lehet. Ha valamiről nem tudsz, akkor arról nem beszélhetsz. Küldök utánad egy ügyvédet.
– Ok.
Sarolta lépett be.
– Liza, a rendőrségről keresnek, felszóltak a kaputelefonon. Ez a Berni ügy?
– Igen, az, anyám. Ne aggódj.
A lány lement az utcára, ahol már várta a jelzés nélküli rendőrautó. Ketten ültek benne, mindketten civilben, egy elöl, egy, aki éppen az utca túloldalát fürkészte, hátul. Liza beült a vezető mellé.
– Kolossy Liza?
– Én vagyok.
– Kösse be magát, indulunk.
Az autó kikanyarodott az utcából, és megindult a Vár felé. Lizának valami nem tetszett.
– Elnézést, nem a tizennegyedik kerületbe megyünk?
– Nem, bambina! – a hátsó ülésen ülő fickó szólalt meg. Liza felszisszent, és ki akarta magát szabadítani, de hátulról egy kendőt szorítottak a szájához. Kapkodva igyekezett levegőt venni, aztán egyre bódultabban kaparászott az ajtónyitó gomb után. Végül elájult.
– Ez az, Mehetünk gyorsabban is, a madárka most már biztosan nem fog elszállni.
Azzal Roberto elégedetten hátradőlt, és elgondolkodott azon, mi a következő lépés a tervében. Az autó pedig lassan beleveszett a budapesti forgalomba.
AKTA - az online ügyvédes történet 